DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én a költségvetés oktatási fejezetében bennmaradt néhány igazságtalanságra és aránytalanságra szeretném felhívni a figyelmet, ugyanis az oktatási bizottság ülésén semmi rendkívüli nem történt, az összes ellenzéki képviselői módosító javaslatot leszavazta a kormánytöbbség.
Pósán László bizottsági alelnök úr a ma délelőtti felszólalásában azt említette, hogy voltak olyan módosító javaslatok, ahol nem voltak források megjelölve, és ezért voltak kénytelenek leszavazni ezeket. Szeretném így közvetve is tájékoztatni az alelnök urat, hogy a Jobbik általam és Farkas Gergely képviselőtársam által benyújtott módosító javaslataihoz, kivétel nélkül mindegyikhez, meg voltak jelölve a források is, de azokat sem támogatta a fideszes kormánytöbbség.
Ráadásul ezek között a módosító javaslatok között olyanokat is találunk, amelyek más fejezetekből vennének át forrásokat az oktatás támogatására, tehát azt gondolom, hogy az oktatási bizottság tagjainak más forrásokból, más fejezetekből a forrásátcsoportosítást igenis támogatniuk kellett volna.
Körülbelül öt módosító javaslatunk szintén azon rendkívüli kormányzati intézkedéseket jelöli meg a források alapjaként, amelyekre, mint az előbb hallhattuk Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársamtól, az alkotmányügyi bizottság is hivatkozik. Tehát az alkotmányügyi bizottság is onnan vesz el forrásokat. Mi is ezt tettük volna meg. Ennek ellenére nem támogatta a kormánypárti többség a javaslataik egyikét sem.
Továbbra is fennáll az az aránytalanság, ami ellen az általános vitában már Sneider Tamás képviselőtársam és én is felemeltük a szavunkat. Gyógypedagógiai és nemzetiségi tankönyvellátásra, sajátos nevelési igényű gyerekek támogatására 89 millió forintot tervez költeni a jövő évben a magyar állam, míg kifejezetten cigány gyerekek oktatási támogatására körülbelül 1 milliárd forintot, az elfogadott módosító javaslatoknak köszönhetően.
(17.00)
Ismét szeretném leszögezni, nem az a célunk; hogy a cigány gyerekek ne kapjanak költségvetési támogatást, hanem az, hogy a nehéz helyzetben levő gyerekek közül ne csak a cigány gyerekek kapjanak, hanem minden olyan gyermek, aki nehéz helyzetben van, jusson hozzá ezekhez a támogatásokhoz, és a szegény, hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű gyerekek között ne tegyünk különbséget etnikai alapon.
Hoffmann Rózsa államtitkár asszony szintén délelőtt hivatkozott arra, hogy számon kérjük rajta, illetve ezen a költségvetésen a pedagógus-életpályamodellt, amit egy év alatt nem lehet megteremteni. Ezzel tökéletesen egyetértünk, egy év alatt nem lehet megteremteni a pedagógus-életpályamodellt, viszont a kormányzat előterjesztése az indokolásban hivatkozik erre mint kiemelt célra, ezért kérjük számon, hogy milyen intézkedések, milyen számok társulnak a pedagógus-életpályamodellhez a 2011-es költségvetésben. Tehát nem mi találtuk ki azt, hogy a pedagógus-életpályamodellt számon kérjük, hanem ők maguk, a saját indokolásukban terjesztették elő azt, hogy a pedagógus-életpályamodell kiemelt célja az oktatási előirányzatoknak, ehhez képest a számok szintjén semmit nem találunk ezzel kapcsolatban a költségvetésben.
Még egy módosító javaslatunkra szeretnék kitérni, amely talán szimbolikusnak is nevezhető egy állam költségvetésében, mégis nagyon fontos lenne. A várpalotai Trianon Múzeum támogatásáról van szó. Ezt szintén Farkas Gergely képviselőtársammal ketten nyújtottuk be, és már nyáron, amikor a nemzeti összetartozás emléknapja bevezetéséről szóló határozati javaslatot tárgyaltuk, akkor is felhívtuk a kormánytöbbség figyelmét, hogy van egy civil kezdeményezés, amely évek óta működtet Magyarországon egy Trianon Múzeumot, érdemes lenne akár a "Határtalanul!"-programban, akár a nemzeti összetartozás emléknapjának megünneplésébe bevonni ezeket az embereket, ezt a múzeumot. Ezért a költségvetésben is szeretnénk előirányozni egy 50 millió forintos összeget, ami szintén nem talált meghallgatásra a kormánypárti képviselők között. Azt gondolom, ha a prostituáltak szakszervezetének támogatására, a terhességmegszakításokra, az antifasisztákra vagy a terrorelhárításra van bőven pénz, akkor igazán lehetne 50 millió forint ennek a Trianon Múzeumnak is a támogatására.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés