MICHL JÓZSEF (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tukacs képviselő úr szavaiból szeretnék egy apró részletre visszautalni, és erre reagálni. Amikor a panelprogramról beszélt, azzal kapcsolatban szeretném megjegyezni, én azt vallom, hogy a panelprogram valóban jó program, viszont a megoldással van megint csak a probléma és a nehézség, hiszen az a megoldás, hogy 2008-ban például olyan döntések születtek, hogy majd három esztendő múlva megkapják a pénzüket ezek a lakóközösségek, azt gondolom, hogy gyönyörű festegetés volt csak a falra, a mostani kormánynak kell kétévnyi ilyen ígérgetéseket kifizetnie.

Az a lehetőség, amelyet pont ezek a nehéz sorban levő, legtöbb esetben nehéz sorban levő családok kaptak, azért is nehéz helyzetbe hozza most őket, mert a kötelező kapcsolódó önerőt a pályázat beadásakor már le kellett kötniük, a legtöbb esetben ezt hitel formájában tudták megtenni, az építkezést nem tudják elkezdeni, a hitelük viszont már ketyeg, ami az önerőt jelenti. Tehát nagyon nehéz helyzetbe kerültek - a pozitív döntéssel, természetesen, csak szeretném aláhúzni, hogy a megoldás volt nagyon-nagyon rossz.

Az a szocializmus átkaként is sokszor emlegetett építkezési módszer, ami a panelházakat jellemzi, vagyis hogy sikerült akkora konyhát építeni például, nehogy véletlenül is elférjen egy család, és együtt tudjon étkezni és közösen tudjanak ünnepelni, na, ennek a hosszú sorozatnak, ami most nem fér bele a két percbe, hogy végigmondjam, ennek ez egy gyönyörű szép példája volt szintén az elmúlt időszakban.

Köszönöm szépen. (Dr. Rétvári Bence tapsol.)

Forrás: parlament.hu