DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Próbáltam kivárni a soromat, de olyan érdekes hozzászólások voltak, hogy most már nem bírom újból kétpercezés nélkül. Én magam is szeretnék arra reagálni, hogy mit kellene tenni, kell-e tenni valamit, vagy azzal, amivel nem értünk egyet, tulajdonképpen bele kell-e törődnünk ebbe a helyzetbe.
Azt gondolom, hogy nem. A jogalkotónak az a feladata, hogy ha egy társadalmi változás végbemegy, amelyet a bűnüldöző szervek nem tudnak követni a jelenlegi joggyakorlatukkal, akkor új irányokat jelöljön ki. Ha ezt nem teszi meg, akkor a jogalkotó esik késedelembe, mulasztásba. Azt gondolom, a jogszociológia története egyébként erről számos példát mutat, hogy akkor kezdenek olyan devianciák vagy olyan jogiatlanságok kialakulni, pótmegoldások, amikor valahol nem szabályoznak megfelelő módon egy új jelenséget.
Azt gondolom tehát, most már két évtized után indokolt, hogy a törvényhozás végre foglalkozzon ezzel a kérdéssel. Ami a legnagyobb probléma volt eddig, hogy az a két módosító javaslat vagy törvényjavaslat, amit korábban megfogalmaztam, lehetett volna ezt egyből is megtárgyalni 2004-ben, önök nem engedték napirendre venni ezt a javaslatot, 2008-ban sem engedték napirendre venni ezt a javaslatot. Eddig tehát 8 vagy 6 évet vártunk azért, hogy végre most beszélhessünk erről a történetről. Amit pedig hozzátettek, hogy úgy gondolják, hogy ennek nem lesz visszatartó ereje, az semmivel nem több vélemény vagy semmivel nem megalapozottabb vélemény, mint az, amit én próbálok, ha úgy tetszik, ezzel a magányos küzdelemmel elkövetni, hogy igenis, ha teszünk valamit, akkor annak lesz következménye. Például egy felhívást jelent a jogalkalmazó szervek, a bűnüldöző szervek számára, hogy ne bagatellizálják el ezt a jelenséget, igenis foglalkozzanak vele, induljon büntetőeljárás, és a büntetőeljárás keretén belül tevékeny megbánás formájában (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a fiatalok állítsák helyre az általuk okozott kárt. Ez még nem megbélyegzés. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés