DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Köszönöm. Ez még az bejelentkezés, amikor nem kétperces hozzászólásokban akartam reagálni. Viszont nagyon fontos elmondani Schiffer képviselőtársam felvetésére, hogy mit is értünk mi szabadságjogi megközelítésben alapvetésnek ezzel az egész Btk.-módosítással kapcsolatban.

Röviden hivatkoztam már korábbi felszólalásomban erre a bizonyos zéró tolerancia elvre. Azért nem árt felidézni most itt a vitának ebben a szakaszában, hogy miért is tartjuk ezt egy járható útnak, miért tűnik úgy az elmúlt évtizedek amerikai és nyugat-európai gyakorlatából, hogy mégiscsak valahogy errefele kell menni, ha az életünkben a rendet és a rendetlenséget egymástól világosan el akarjuk választani.

1982-ben a Wilson és Kelling szerzőpáros közölte azt a cikket, amelyből aztán később Rudolph Giuliani New York-i főpolgármestersége alatt vált gyakorlat, amely a common sense, a józan ész kategóriájára vagy teóriájára hivatkozva meghirdet a mindennapi élet kis ügyei ellen egy kitartó és nagyon következetes fellépést. Úgy fogalmaznak, hogy csak a mindennapos, apró rendbontások elleni kitartó harc árán lehet visszaszorítani a súlyosabb bűncselekményeket is. Kriminológiai közhely, hogy a súlyosabb bűncselekmények is egy-egy apróbb vétséggel kezdődnek, amelyeket nem követett büntetés, nem követett megtisztulás. És innentől kedve egy eszkaláció indul el, egyre súlyosabbak azok a közösségellenes devianciák, amelyek később akár súlyos bűncselekményekhez vezetnek.

A közlekedési kihágások, a zugkereskedelem, a koldulás, a garázdaság, a szemetelés és a graffiti egyaránt mind olyan jelenségek a városi létben, amelyek ellen egy rendezett város föl akar lépni; egy rendezett közösség - ne is nevezzük ezt csak városnak -, egy társadalom, amely úgy gondolja, hogy világossá kell tenni, hogy mit szabad, és mit nem szabad.

Kétségtelen tény, hogy ehhez New Yorkban a járőrök minden segítséget megkaptak, és ezáltal sikerült New Yorkot, a graffiti bölcsőjét és fellegvárát megtisztítani ettől a nemkívánatos, szlömös jelenségtől. Kaptak egy nagyon naprakész nyilvántartási rendszert, számítógépes kapcsolattal tudtak egy központtól tudomást szerezni a legapróbb kihágásokról is, és a rendőrök intézkedtek.

Ez az, amit mi most itt törvényhozóként nem tudunk teljesíteni. Nem tudjuk megindítani a fiatalokat nevelő programokat, most nem erről van szó. Természetesen erre szükség van. De ahogy az előbb elmondtam, a prevenció és a városrehabilitáció mellett szükség van egy szankciórendszer világossá tételére, szükség van arra, hogy ezt a jogalkotó közölje a társadalom felé.

A szabadságjogok klasszikus, tehát a második világháború után kialakult rendszeréhez képest azért szeretném hozzátenni, hogy ezeknek a katalógusa, a szabadságjogi katalógus azért már nem egészen úgy néz ki, mint 1945-ben vagy '50-ben. Egy egészen új jogvédelmi mechanizmus állt fel az európai Nemzetközi Bírósággal, és módosult tulajdonképpen az az emberi jogi koncepció is, amely klasszikus értelemben a kiindulásokból eredeztethető.

Ez az új, ha úgy tetszik, korszerű emberjogi felfogás a szerződéskötésben részt vevő, tehát a szerződő partnerektől, az államoktól aktivitást vár el, és azt várja el, hogy egy olyan jogállami keretrendszert dolgozzanak ki, egy olyan pártatlan igazságszolgáltatási rendszert dolgozzanak ki, építsenek ki, amelyben a konfliktusba kerülő polgárok egyforma védelmet kapnak a nemzeti államoktól, és egyúttal az állam fellép, aktívan lép fel, és megvédi a köznyugalmat, a közbiztonságot, a közrendet.

Tehát tulajdonképpen nemcsak egy tűrésről van szó, hogy az állam ne avatkozzon bele az állampolgárok önkifejezésébe, hanem éppen egy aktív fellépésről van szó a többség érdekében, hogy a kisebbség ne tudjon zsarolni, ne tudjon egyfajta tömeges károkozással olyan cselekményeket ránk erőltetni, amelyekkel nem akarunk együtt élni. Pontosan az ennek a felismerésnek az alapja, amit Babák képviselőtársam már említett, hogy mindenki tartsa tiszteletben mások emberi jogait, a tulajdonát, a tulajdonhoz való anyagi érdekét, a lelki környezetéhez való emberi jogát.

Én egy olyan városban szeretnék élni, és olyan utcákon szeretnék járni, amelyeket nem csúfítanak el a graffitik. Azt gondolom, hogy az aluljárókat fenntartó Fővárosi Önkormányzat, a hidakat, a Lánchidat fönntartó Fővárosi Önkormányzat elemi érdeke lenne, hogy ezek az ocsmány falfirkák ne csúfítsák el a város legszebb pontjait, hogy ezek ellen fel lehessen lépni, és világossá tudjuk tenni, hogy ha valaki ilyet elkövet, akkor az bűncselekményt követ el; természetesen ha ennek egy enyhébb alakzatát - vétségekről beszélünk -, természetesen nem kell rögtön börtönbe küldeni, de ezeket az elemeket már mind a vita korábbi szakaszában elmondtuk. A tevékeny megbánástól a közérdekű munkavégzésen át a próbára bocsátáson keresztül nagyon széles az az eszköztár, amivel a társadalom kifejezheti egyet nem értését a graffiti jelenségével szemben. Abban szeretném kérni a tisztelt Ház támogatását, hogy ebben az ügyben végre egy világos üzenet adjunk a magyar társadalom számára.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu