KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Azért nem szólaltam meg előterjesztőként, mert gondoltam, hogy a zárszóban ki tudok térni azokra a hozzászólókra, akik a vitában megtiszteltek a véleményükkel. Nem a hozzászólások sorrendjében, hanem egyfajta más logikában szeretném elmondani az álláspontomat. Először néhány elvi megjegyzést szeretnék tenni.

Gúr Nándor többször kifejtette, hogy nem helyes a személyre szabott jogalkotás. Hadd mondjam azt, hogy ez egy logikai csapda, hiszen nagyon kevés a jogszabályoknak az a köre, amely semmi módon nem támasztható alá egy, az életből vett példával, amiben konkrét hús-vér emberek a szereplők. Van persze egy-két ilyen: az ország címere, az ország zászlaja, himnusza, bár ott már Erkel belekeverhető, de a legtöbb jogszabály-változtatásnál mindenki hozhat élő példákat, ismert meg ismeretlen emberekkel. Én nem megyek bele éppen ezért ebbe a vitába, mert ezt butaságnak gondolom.

Ráadásul teljesen életszerűnek tartjuk azt a megoldást is, hogy látunk az életben felmerülő problémát, és ezt próbáljuk jogszabályokkal kezelni. Tehát Gúr Nándortól ez arra alkalmas, hogy a jegyzőkönyvbe beírja a nevét ebben a vitában. Ezt minden egyes törvénynél elmondhatja, némi szemforgató módon, ahol hús-vér embereket hozott példaként, de ennek nincsen semmifajta teteje, úgyhogy ez egy ilyen típusú megjegyzés, mindig elszenvedhetjük. Természetesen nem folytatunk személyre szabott jogalkotást, de kétségtelen, hogy az általunk benyújtott jogszabály-módosítások érinthetnek konkrét hús-vér embereket. (Gőgös Zoltán: Furcsa párhuzamok vannak.)

Lamperth Mónika felszólalása is hasonló jellegű és természetű, mert nincs olyan előterjesztés, aminél azt a kérdést ne lehetne feltenni, hogy miért pont most. Tudnak ilyet? Merthogy ezt kérdezte. Nincs ilyen! Persze, kézenfekvő a magyarázat: ha belegondolnak, alig másfél hónapja alakultak meg az új önkormányzatok, és látjuk, hogy a korábbi, egyébként részben Lamperth Mónika által jelentős mértékben befolyásolt önkormányzati jogalkotásban milyen olyan problémák és buktatók vannak, amiket korrigálni kell. Megítélésünk szerint ez az időzítés indoka. Nem a világot akarjuk megváltani, de néhány anomáliára, ami az újraválasztott önkormányzatok esetén világossá vált, keresünk megoldást.

De természetesen azt a kérdést mindig fel tudja tenni Lamperth Mónika, és szintén szerepel a jegyzőkönyvekben, hogy miért pont most. Ezt nem lehet elvitatni tőle, nem is szeretném erről lebeszélni. Mindig kérdezze meg!

Még a személyre szabott jogalkotás kapcsán: itt több felszólaló az általam beterjesztett javaslatok esetén Esztergomot emlegette. Ennek két oka lehet. Vagy nem olvasták el az előterjesztéseket, vagy nem ismerik az esztergomi helyzetet. Ezeknek a javaslatoknak semmilyen hatása nincs az esztergomi helyzetre.

A polgármesteri fizetés kapcsán: ez kizárólag az újraválasztott polgármesterek esetéről szól, mert azoknak a polgármestereknek a fizetését, akiket most választanak meg, a testület fogja szabályozni. Esztergomban ez a helyzet, tehát ebből a szempontból Esztergom nem jön szóba. Esztergomnak nem adjuk meg azt a lehetőséget, hogy több aljegyzőt válasszon, tehát ebből a szempontból sem jön szóba. És Esztergomban nincs olyan alpolgármester, aki korábban alpolgármester volt, és újra megválasztották a testületbe, tehát ez sem érinti.

Viszont azt hadd mondjam el, mielőtt végleg függetlenné válna az újra megválasztott polgármesternő, hogy a polgármesternő mögött egy MSZP-LMP-Jobbik-MDF-koalíció van. (Tállai András tapsol.) És az a sajátos helyzet jött létre, hogy a polgárok nem tudtak azzal mit kezdeni, hogy megválasztották, az ő joguk ez, hogy az MSZP-Jobbik-MDF összeállt egy politikai koalícióban, és támogatott egy jelöltet, de az kétségtelen, és azt sem lehet elvitatni az esztergomi polgároktól, hogy úgy döntöttek, hogy az összes egyéni körzetben a Fidesz-KDNP által támogatott jelölteket választották meg. Ezzel fognak együtt élni. Aztán a Fidesz-KNDP-frakció és az újonnan megválasztott polgármesternő bölcsessége az, hogy ezzel tudják-e Esztergomot irányítani vagy sem. A választók erre adtak felhatalmazást. Remélem, ezt nem vitatja el senki. De még egyszer mondom, Esztergomot ebben az összefüggésben emlegetni, ez vagy azt jelenti, hogy nem ismerjük az esztergomi helyzetet, vagy nem olvasták el a javaslatokat, amikről most tárgyalunk.

Varga László úr említette, hogy az aljegyzők kinevezésének a megváltoztatása, hogy több aljegyző lehet, ez nem más, mint arra való törekvés, hogy apparatcsikokat nevezzenek ki, merthogy munkát keres a sok párthívő. Hadd mondjam azt Varga Lászlónak, hogy én teljesen megértem, hogy ön ezt gondolja, mert ez volt a szocialista gyakorlat. Bukott elvtárs valahol nem kapott állást, leváltották mint polgármestert, tegyük be a területfejlesztési tanácsba minisztériumi megbízottként! Hemzsegtek ezek a politikai kinevezések. Jogos, hogy Varga úr azonnal erre asszociált.

De hadd mondjam azt, hogy például a jegyzők és az aljegyzők esetében annyira szigorúak a szabályok, 5 éves, 10 éves közigazgatási gyakorlat... (Egy hang a Fidesz padsoraiból: 10 éves!) 10 éves a feltétel, ezen nem változtatunk! Ne mondják már azt nekem, hogy tömegével vannak akármelyik pártban azok a leendő apparatcsikok, akiknek 10 éves aljegyzői gyakorlata, meg jogi gyakorlata van - ez teljes képtelenség! Az persze érthető, hogy Varga úr a szocialista gyakorlatból indul ki, de azt mi semmilyen módon nem szeretnénk utánozni.

És hadd mondjam összességében a vitában felmerülő érvekre, észrevételekre a következőt. Kedves Képviselőtársak! Teljesen őszintén mondom: a mi javaslatainkat kifejezetten a szabadság oldaláról javasoltuk. Itt a parlamentben minden ellenzéki frakció szeret a szabadságról beszélni, csak nem hisz benne, nem szeret vele élni. Mihelyt valakinek jogot, lehetőséget akarunk adni, azonnal korlátot javasolnak, hogy korlátozzuk be a számát, a fizetést így, úgy, amúgy. De, kedves képviselőtársak, ha valakinek szabadságot, választási lehetőséget adunk, ne kössük meg a kezét, higgyünk a szabadságban annyira, hogy a szabadság akkor is jó, hogyha nem korlátokkal jár, ami egyébként is képtelenség.

Én azt mondom az összes javaslatomban, hogy az újonnan megválasztott polgármesternek, akire lehet közvetlenül szavazni, illetőleg a testületnek adjuk vissza a szabadság jogát, amit különböző megoldásokban a szocialista törvényalkotás elvett tőlük. Mondják meg nekem: megválasztanak újra egy testületet, újra polgármester, ekkor megvan a joga a testületnek, hogy a korábban törvények által megfogalmazott garanciák és korlátok között meghatározzák a polgármester fizetését. Új ciklus kezdődik.

(15.10)

Ezt a szabadságot miért kell attól a testülettől elvenni, ahol a polgármestert újraválasztották? Miért? Rögtön politikai összefüggéseket, nem tudom, milyen boszorkányüldözést sejtenek mögötte. Dehogy! Ez egyébként egy igazi virtigli késő kádári szemléletből adódik, amit a szocialisták immanensen hordoznak magukban. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból.) Egyszer valaki elért egy fizetést, azt nem lehet csökkenteni semmi áron sem, akár ha sokkal rosszabb a teljesítménye (Dr. Varga László közbeszól.), minden körülmény megváltozott. Indoka sincs, a rendszer szabályozását egészében torzítja, de az nem változhat meg, mert ha egyszer valaki ezt elérte, akkor már nem lehet ezen változtatni.

Én pedig azt mondom, kedves képviselőtársak, higgyenek a szabadságban, higgyenek az önkormányzatokban és az emberekben, hogy tudják valamilyen módon közvetlenül is ellenőrizni az önkormányzatok tevékenységét. Higgyék el, nem kell az aljegyzők számát korlátozni! Először is, az aljegyzőt a testület választja, tehát ott van egy korlát. Nem lesz Szamosangyaloson hétszáz aljegyző, csak azért, hogy a szociális foglalkoztatást így bővítsék, egyébként sem lehetne, mert ott ezt a lehetőséget nem is nyitjuk ki. De annak a testületnek miért nem tudjuk megadni a szabadságot?

Úgy beszélnek a szabadságról, hogy rögtön a karó van a kezükben és leverik, mert a szabadsággal úgy kell élni, hogy a szabadságnak az a lényege, hogy megmondom, hogy ezt csinálod innentől idáig, pont, egyébként szabad csinálni. Ez is megint virtigli posztkádári gondolkodás. (Dr. Varga László közbeszól.) Hagyjuk ezt magunk mögött, eljárt efölött az idő. Adjuk meg a szabadságot az önkormányzatnak abban, hogy új ciklus van, hadd döntse el, hogy ki legyen a továbbiakban alpolgármester!

Értelmetlen és egyébként rendszeridegen az a szabályozási elem, amit a korábbi szocialista jogalkotás hagyott örökül ránk, hogy ha egy alpolgármestert megválasztanak újra képviselőnek, akkor az egyébként továbbra is alpolgármester marad. Teljesen értelmetlen! Új testület, új ciklus. Képzeljék el, ez teljesen analóg eset, ha egyéni körzetben megválasztott miniszter valaki, és teljesen új ciklus van, marad miniszter - ugyanez a szitu. Mert ma az a szabály, hogy alpolgármesternek választották az előző ciklusban, egyéni körzetben nyert vagy listán, mindegy, de megválasztották újra képviselőnek, tehát marad alpolgármester. Mi ebben az okosság? Miért jó ez? Én ez ezzel küzdök, a szabadságot akarom a testületnek visszaadni. Azt árulják el, hogy ebben mi a baj.

Ugyanez a helyzet: miért ne határozhatná meg a testület, még egyszer mondom, hogy az új ciklusban az új mandátumot kezdő vagy új ciklust kezdő polgármesternek mennyi a fizetése? Miért kell ezt elvenni akkor, ha a polgármestert történetesen újraválasztják, más esetben meg megadni a testületeknek? Érthetetlen!

Én még egyszer azt mondom, kedves képviselőtársaim, higgyenek a szabadságban, higgyenek az önkormányzati szabadságban, higgyenek abban, hogy az emberek a helyben felmerülő problémákat és ügyeket helyben meg tudják oldani. Ha ebben nem hiszünk, akkor át kellene állnunk a tanácsi rendszerre. Ki akarja ezt? Senki. Csak ebben a szabadságban úgy kell hinni, kedves képviselőtársak, hogy szabadságot adni kell, és nem karók közé szorítani.

Erről szólnak ezek a javaslatok, ezért kérem önöket, hogy támogassák őket. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu