DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én ott kezdeném, ahol Nagy Gábor Tamás képviselőtársam abbahagyta. Én is úgy ítélem meg, hogy eltértünk egy kicsit a tárgytól, hiszen a büntető törvénykönyv módosításáról, illetőleg annak az egyik tényállásának a kiegészítéséről van szó, és úgy, ahogyan azt Nagy Gábor Tamás elmondta, valóban egy társadalomra veszélyes cselekmény áll előttünk. Hiszen a társadalomra veszélyes, ennek a büntető törvénykönyvi tételnek a kiegészítése nyilván olyan szándékkal jött létre, hogy visszatartó ereje legyen, nevelő hatása legyen, hiszen sokszor és sok helyen elhangzott polgármesterektől, képviselőktől, önkormányzati és országgyűlési képviselőktől, felhívták a figyelmet a sajtóban, a médiában az ettől való tartózkodástól, de sajnálatos módon ez eddig nem történt meg.
Vidéki képviselőként, hogyha feljövök Budapestre, vagy pedig ha vidékről az emberek feljönnek Budapestre, vagy a külföldiek eljönnek Budapestre, meg kell mondanom, megdöbbennek, mert ez a csodálatos főváros lassan már élhetetlenné válik, mert annyira rendetlen, hogy ezt valóban helyre kell állítani. Az mégsem megengedett, hogy vannak olyan emberek, akik egyszerűen fogják, és összefirkálják akár a műemlékeket, az aluljárókat, teljesen mindegy, hogy milyen épületet vagy milyen közintézményt találnak, megpróbálják ezeket az idézőjelbe tett "hajlamaikat" kiélni.
Azt gondolom, ha ez másképp nem megy, akkor a büntetőjog erejével, figyelmeztetéssel, és hogyha kell, ha többszörösen visszaeső, akkor igenis börtönbüntetéssel kell őket felhívni arra, hogy tartózkodjanak ennek a magatartásnak az ismételt elkövetésétől.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés