PROF. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Meg kell mondjam, hogy úgy indultam a mai napnak, hogy valószínűleg szokványos sablonok fognak egymás ellen feszülni, és meg kell mondjam, hogy ahol most tartunk, azt kell mondjam, nagyon sokat tanultam. Nagyon sokat tanultam pozitív és negatív megnyilatkozások alapján is. Egyet, azt hiszem, mindannyian leszögezhetünk: azt, hogy akik itt jelen voltak, jelen vannak és jelen lesznek a parlamenti képviselők táborában, azok mindannyian lényegében valamiféle aggodalommal gondolnak azokra a problémákra, amelyek az idősödés folyamataiban, az idősödéssel kapcsolatosan a magyar népességet és a magyar nemzetet érintő problémákat jelentik. Nyilvánvaló, abban a nagy globális változássorozatban, amire nyugodtan mondhatjuk, hogy demográfiai robbanások sorozata, többen vannak a világban, hosszabban élnek, és lényegesen nagyobb változások, információs tömeg, mozgás, s a többi, következtében nagyon-nagyon szétválasztódnak az érdekek, a vágyak, a képességek és a lehetőségek.

Azt is meg kell mondjam azonban, hogy Magyarország és a magyar nemzet ebből a szempontból abban nagymértékben különbözik akármelyik nyugat-európai országhoz viszonyítottan, akár világviszonylatban más társadalmaktól, hogy mi idősödünk valamelyest, araszolva, nem annyira, mint az európai népesség nagy része, és nyilvánvaló, hogy ez azt is jelenti, hogy ha mi fogyatkozunk, márpedig fogyatkozunk, folyamatosan fogyatkozunk, az óriási kihívásokat jelent mindannyiunk számára. És akkor, amikor olyan változás is bekövetkezik, bekövetkezett - hála istennek -, amely megváltoztatja a jövőre irányuló lehetőségeinket, elképzeléseinket, gondolatainkat és ráadásul még azokat a megoldási feltételeket is, amelyekkel megpróbálunk szakítani az előző 8 évben, de a még az előtte lévő Horn-kormányzat idején, az előtte lévő Rákosi-, illetve az utána következő gulyáskommunista korszakkal kapcsolatosan szeretnénk szakítani, és fogunk is.

Miért mondom ezt? Azért mondom, mert itt azért a vitában - és mindjárt rátérek a mai napirendünk leglényegesebb részére, a T/1745. számú törvénymódosítási javaslatra - sorozatban hallom, halljuk azokat a kifejezéseket, hogy einstandolnak, senki nem mondja meg, hogy mit ért ez alatt, de einstandolunk; azután ilyen, hogy elrablás, lopás, sarcolás, sunyi mód, becsapások sorozata. Egyszóval olyan fogalmak repkednek szanaszéjjel, amelyeknek a valós tartalmát senki nem mondja meg igazán, és miután nem mondja meg a valós tartalmát, csak szubjektív becslésre van lehetősége, hogy ő hogyan érzi a dolgokat. Márpedig tudjuk nagyon jól, kedves képviselőtársaim, hogy a szubjektív megítélések és becslések rendkívül sikamlós útra vihetnek bennünket, ami azt is jelenti, hogy tévedéseket halmoz fel, nemegyszer csábító ajánlat ahhoz, hogy másképp állítsuk be a valóságot, mint ahogy az van, vagy legalábbis megközelítően még a hazugsághoz is elvezet bennünket. Éppen ezért én azt gondolom, hogy azok, akik azért előzőleg olyan dolgokban voltak kompetensek, illetékesek, mi több, megbízottjai voltak a társadalomnak abban az időszakban, akiknek a kezében és a lehetőségei között ott volt az, hogy a nyugdíjreformot, azt az 1998-as nyugdíjreformot hogyan állítsák be, hogyan valósítsák meg, és nem utolsósorban kezükben volt annak a lehetősége is, hogy az úgynevezett, a világ részéről beáramló rendkívül súlyos nyomásokat, mint a genderizmus, hogyan kezeljék, és számos olyan dolgot, ahol a nyugdíjassá válás, az idősödésnek a szegénységi kérdései, és így tovább, a nap mint nap halmozódó terhelések és kockázatok hatására bizony összekapcsolódott olyan változásokkal is, amelyeknek a megoldása kimaradt.

Nem akarok most visszamenőleg mindenre utalni, csak néhányra, hiszen elhangzott már itt számos ilyen megjegyzés. Csupán azt mondanám, hogy mindenféle felhatalmazás nélkül, úgynevezett nemzeti vagy népi felhatalmazás nélkül bizony úgy vették el a 13. havi nyugdíjat, hogy először lopakodva - most már én is használom ezt a szót -, nagyon álnok módon 80 ezerben maximálták, azután szépen elvették. Mit jelentett ez? Abban az esztendőben és azóta, akkor ez körülbelül egy olyan 90 milliárd forintot vett ki a nyugdíjasok zsebéből. A másik lépés az volt, hogy az a korrekciós lehetőség, amely rendelkezésre állt a két évcsoportnak - 2-2,4 százalékos lehetőség -, ezt a korrekciós nyugdíjlehetőséget egyszerűen önhatalmúlag megszüntették, és azt ígérték, hogy nem megszüntették, hanem átcsoportosították 2009-ről 2010-re. 2010 első hónapjaiban nem láttam, nem tapasztaltuk, hogy vajon ezt valamilyen módon rendezték volna, hogy akkor az a 23 milliárd forint, ami akkor ugyancsak kiesett, hol van, hova lett, egyáltalán visszaadják-e.

Megkérdeztem annak idején Korózs Lajostól, aki az MSZP-nek volt a szóvivője a nyugdíjasügyben, az Idősügyi Tanácsnak is a titkára, megkérdeztem tőle, hogy és akkor most hogy kárpótoljátok, ha átcsoportosítjátok azt a 23 milliárd forintot, amit akkor egyszerűen önhatalmúlag elvettetek; vajon kamatot fizettek rá majd, vagy adtok valami térítést, kártérítést, s a többi, kiegészítést? Na, hát erről szó sem lehetett. Olyan mérges lett, amikor beszéltünk a tévében, hogy vörös lett a feje, felpattant, és úgy elrohant, hogy lentről, a portától kellett a mikrofonját visszahozni (Derültség a kormánypártok soraiban.), mert nem tudta elviselni ezt a nyomást, ami ebből a nagyon egyszerű dologból származott - nyilvánvaló, hogy emberileg meg is érthető.

Még valamit szeretnék mondani. Azzal, hogy az egész magán-nyugdíjpénztári kérdés... Tudjuk nagyon jól, most már elhangzottak, számos elemzés történt, a nyugdíjreform elvetéltségével kapcsolatosan ugyancsak számos elemzés volt, van, lesz is még nyilvánvalóan, sajátos érdekek mentén történnek ezek; de jelenleg végre van egy olyan lehetőség, amely ebben a T/1745. számú javaslatban, módosításban benne van, potenciálisan benne van.

(11.50)

Benne van, hiszen elhangzottak azok, hogy mi mindennel számolunk, mi mindent szeretnénk, és meg is fogjuk valósítani. Most ezt megfúrni akkor, amikor végre változtat egy sor problémán, amikor végre visszaadja az emberek önbizalmát, még akkor is, ha az igazság olyan távol van, az igazi igazság a földtől, mint amilyen távolságra van a vágy, a képzelet és a realitás. De egy biztos, hogy az idősödő, időskorú emberekkel kapcsolatosan azért nekünk van dokumentumunk. Ott van például a 2001-es, az Orbán-kormány idején általunk konszenzussal, az Idősügyi Tanácsban konszenzussal létrehozott, kialakított idősügyi charta. Az idősügyi chartában benne vannak azok az alapvető szempontok - négy szempont, sokszor elmondtam -, amelyek lényegében megközelítik azt, hogy az idősödés folyamatainak a garanciái, szempontjai, motivációi, azok a dolgok, amelyek fontosak értékrendben, magatartásban, emberi méltósághoz viszonyítottan, és nem utolsósorban a mindennapi élet alapvető feltételeinek a biztosítása élethosszon keresztül. Ennek meghatározó része a nyugdíjazás, a nyugdíjasság és a nyugdíjas lét, és amellett azt is tudjuk, mindenki erről beszél, mindinkább és még közelítettebben, törvénybe iktatott formában is most már ezt szeretnénk, hogy a családokra építsük a jövő változásokat, a társadalmat. A családok jelentik azt a magot, amely részben lelki egészségközpontként, részben az utódok számára átadott lehetőségek révén a megélhetést, a mindennapi élethez való viszonyunkat, az erkölcsi viszonylatainkat és így tovább fogja biztosítani.

Éppen azért azt gondolom, hogy amikor ez a nőkkel kapcsolatos kérdés szóba kerül, márpedig itt van előttünk a javaslatunk, akkor ezt úgy támogassuk, hogy hála istennek, még nem gyűrűzött be Magyarországra a genderizmus átka. A genderizmus átka, hogy nő és férfi között nincs különbség, meg különben is a szinglik korában vagyunk, meg még ráadásul genderizmus is... Kérem szépen, ezt el kell utasítanunk, és azt hiszem, hogy a nagyszülők szerepét is meg kell emelnünk, meg kell változtatnunk a megközelítését.

Nyilvánvaló, hogy nemcsak a női szerepről, férfiszerepről van itt most szó a genderizmus szempontjából, hála istennek, még abban a szakaszában vagyunk az életünknek, ahol komoly befolyást tudunk gyakorolni megelőzés szempontjából, hogy itt diszkriminációk történjenek, illetve összevonások, sűrítések. De azt meg kell mondanom, hogy a nagyszülők szerepét ki kell emelni, hiszen valamennyire mi is hosszabban élünk, valamennyire a hosszabbéletűségünk során több nemzedék él egy időben egymás mellett, és egymásra szorultan is, meg egymásra pozitív értelemben jótékony hatás lehetőségeivel. Ez a 40 éves lehetőség, korkedvezményes lehetőség, választható lehetőség nyilvánvalóan ebben egy segítség, modell és minta is lehet a jövőre tekintettel.

Egy mondattal szeretnék csak Kárpát és Sneider képviselő uraknak a felvetésére reagálni, akik a nevemet is említették, valóban, augusztusban volt egy ilyen nyilatkozat, hogy a szolgálati idő szerinti kiszámítása történjen, illetve bevonhatósága történjen a 40 évig munkát végző hölgyek részére. Nyilvánvaló, hogy akkor, amikor ezt vizsgáltuk, akkor egy sor elemzés is történt. Gazdasági elemzések, háttérszámítások a szakmai tanácsadóink bevonásával, és kiderült, hogy a vágyaink, képességeink, lehetőségeink között valóban a lehetőségekben szűkre kell szabnunk a dolgokat. Tehát nem tudtuk azt biztosítani akkor, hogy mi azt a rétegét is bevonjuk a hölgyeknek ebbe a kedvezményes, nem előrehozott, nem rokkant-, nem úgynevezett előrehozott öregségi nyugdíjba, hanem egy kedvezményes, nők számára ilyen feltételek mellett biztosítható időskorú, öregkori vagy öregségi nyugdíj kategóriába.

Tehát én kérem a megértésüket, azt pedig szeretném megerősíteni, hogy azokat a csonkításokat, azokat a változtatásokat, azokat a döbbenetes dolgokat, amelyek történtek, nem lehet elfelejteni, de legalább legyünk pozitívak abból a szempontból, hogy most akkor, ha van egy ilyen lehetőségünk, zárkózzunk fel, aztán utána még sok mindent lehet, persze menet közben is, és addig is, amíg a parlament rá nem bólint a mostanira, sok mindent lehet majd kezdeményezni, sőt, el is várjuk, hogy kezdeményezzenek az ellenzék soraiból is.

Egyetlenegy levelet én is hadd olvassak fel. Tegnap szerettem volna, de tegnap valahogy nem került rá úgy idő, úgyhogy most megpróbálom ezt közvetíteni. Igaz, nem a női teljes értékű öregségi nyugdíjról szól. "T. Cím!" - írja; nekem írta. "A magánnyugdíjrendszer tarthatatlanságát az MSZP-kormány is elismerte azzal, hogy lehetővé tette a visszalépést a tb-rendszerbe. A kötelező magánnyugdíjrendszer egy csőd" - írja ő. A nevét is írta, de azt nem mondom. "Vegyenek elő olyan nyugdíjba vonulókat, akik most mennének nyugdíjba a magán-nyugdíjpénztári tagságukkal. Mondják el a közvéleménynek, mit vesztettek azzal, hogy felültek a korábbi kormánypropagandának. A lakosságot egyébként tapasztalataim szerint egyelőre sokkal kevésbé érdekli az egész, mint amennyire ez a kérdés körül kialakult sajtóvisszhangokból kikövetkeztethető lenne. A magánnyugdíjpénztárak reklámhadjáratba kezdtek, saját jövőjüket féltve. Megértem a pénztárakból élő apparátus riadalmát, valószínűleg jól lehetett keresni a működési költségből. Javaslom, hogy a kormány aktívabb PR-munkát folytasson, amelyben az embereket elsősorban arra próbálják rádöbbenteni, hogy nem az állam akarja elvenni a személyes tulajdonukat, hanem ha nem lenne változtatás, a magánnyugdíjpénztárak élnék fel és kótyavetyélnék el a vagyonkájukat. M.I." - férfiről van szó, tehát nem is nőről.

Ezért arra kérem kedves képviselőtársaimat, sok minden benyomás ért bennünket, ér bennünket, ez az ügy is, mint sok minden más ügy, tulajdonképpen igazából pártok feletti ügy, kormányok feletti ügy, de olyan ügy, amit nem lehet megkerülni, és ennek a megkerülhetetlenségnek a lehetőségét próbáljuk ezzel a törvénymódosító javaslattal most alapozni, és a másik két kedvezményes nyugdíjazás és nyugdíj lehetőségét is.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu