DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Örömmel hallgattam Márton Attila képviselőtársam szavait, mert köztudott róla, hogy nemcsak hallott a repülésről, hanem sokat foglalkozik vele. Az is érdekes, hogy már most, az általános vita elején jelzi azokat a területeket, ahol módosító indítványokkal kívánja javítani az előterjesztést. Azt hiszem, ez a parlamenti munkának a lényege.

Én azt gondolom, hogy az lenne a helyes, ha nemcsak a repülés szakmai részeinél, amit Márton képviselő úr részletesen kifejtett, hanem más területeken is lenne hajlandóság a kormányban arra, hogy ezeket a pontosításokat megfogadja.

Én azt hiszem, ami még hozzátartozik az előterjesztéshez, hogy ezek azért nem teljesen új keletű problémák. A törvényjavaslat előkészítése sem teljesen új keletű, úgyhogy vannak olyan részei, amelyekre megtörténtek korábban az előkészületek.

Talán a veszélye az előterjesztésnek, hogy nagyon sokirányú. Tehát ennyi mindent megnyitni egy törvényjavaslatban, ami egy húzással egy piaci szektort is átalakít, gondolok itt a reklámtáblák piacára, lehet, hogy kicsit alaposabb előkészítést igényelne, de amit itt a repüléssel kapcsolatos szabályozásról megfogalmaz és kilátásba helyez, úgy gondolom, mindenképpen pozitív. Én hasonló nyitottságot kérek a többi javaslatra is.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu