MANNINGER JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy hozzátegyek még a közúti közlekedésről szóló törvény módosításához, és meg kell említenem, ugyanis azzal kezdeném, hogy ott voltam a gazdasági bizottság ülésén, Józsa István ezeket az érveket akkor talán nem mind mondta el, de az nem baj, hiszen az ember minél jobban megismeri az anyagot, annál bölcsebb lesz. Ezt csak azért mondom, hogy talán eredendően mégsem értjük ezeket a félelmeket.
Hogy rögtön a legérdekesebbel kezdjem, a reklámtáblák használatával. Felmerült a bizottsági ülésen is, hogy vajon mi lehet a célja, esetleg valamilyen gazdasági háttér. Hát azt tudom mondani, hogy elég régóta szerepel a leírásban az, hogy pontosan hol, miként lehet elhelyezni a reklámtáblákat, és ez a törvénytervezet egyértelműen meghatározza, tehát itt benne van, hogy 50-100 méteren kívül elhelyezett, legfeljebb 4 négyzetméter felületű táblák lehetnek a kivételek, ezenkívül természetesen a közlekedéssel összefüggő táblák.
(16.30)
Azt gondolom, hogy elég nehéz lenne kiszűrni azt, hogy az egyik táblán, ahol éppen az egyik hónapban fideszes, a másikon MSZP-s politikus volt, akkor ez hogyan legyen. Tehát nem egészen értem, attól tartok, hogy most már mindenben keresik, hogy hol lehet valamit belegondolni ebbe. Azt is tudjuk, hogy egyébként ezeket a táblákat a legkülönbözőbb célra használták. Nyilván a tartalmát nem vizsgálhatja ilyen közlekedési törvénytervezet, de az teljesen egyértelmű, és ez egy nagyon régi vágy, meg kell mondjam, szintén azt lehet mondani, hogy szinte a rendszerváltás óta húzódó probléma, amit az önkormányzatok sem tudtak megoldani, hogy valóban, ha átjövünk a határon, akkor Kelet-Európára sajnos és Magyarországra különösen jellemző volt az a tábladzsungel, amit itt lehetett tartani. Tehát túl a közlekedés biztonságán, még azt is hozzátenném, hogy városképi és egyéb szempontokból is nagyon üdvözlendő ez az elképzelés. Azt gondolom, ez egy nagyon jelentős lépés lesz.
Hozzáteszem, itt elhangzott, hogy azért sem értjük az aggodalmat, mert egyes nyugati országokban még szigorúbb szabályozás van. Azt gondolom, hogy ez most nagyon helyes, fokozatosság az elve, hat hónap türelmi idő van, tehát ha még tovább lehet lépni, én a magam részéről, meg gondolom, a Fidesz részéről is majd esetleg még megfontolandó inkább az az irány, hogy a tanulságokat felmérve, a tanulságok birtokában akár még további szigorítások is lehetségesek.
Tehát ez a legérdekesebb, de nagyon sok olyan fontos törvénymódosítás van, amely valóban lehetővé teszi azt, hogy a törvényalkotás segítse a működést is, sőt a közlekedés biztonságának a színvonalát. Ilyen például az oktatással összefüggő kérdés, ahol mindenképpen garanciákat kell teremteni, meg kell teremteni annak a hátterét, hogy magát az oktatást végzők is egyre magasabb képzésen vehessenek részt. A törvénytervezet ebbe az irányba tartalmaz egyértelmű elmozdulást, ugyanakkor könnyebbséget is, hiszen a távoktatás megteremtésével nyilvánvalóan különösen a kisebb településeken, de a nagyobb településeken is többen és könnyebben, felhasználva a mai kor lehetőségeit, juthatnak el a tudás megszerzéséhez.
Azok az ésszerűsítések, amelyek talán a nagy vasutat nem befolyásolják, de a mellékvasutak, az iparvágányok kérdése mindig is egy érdekes kérdés volt, és talán kevesen tudták, hogy a magyar vasút itt is eltér a nyugati országok többségétől. Amit Ausztriában meg lehetett csinálni egyes iparvágányokon, hogy turisztikai beruházásokat hoztak létre, az mind ez idáig Magyarországon szinte elképzelhetetlen volt, hisz az iparvágányokra, az egyéb kisebb nyomtávú vasutakra is, olyanokra, amelyek alapvetően turizmust vagy helyi igényeket szolgáltak, olyan szabályozások voltak életben, mint a nagy vasutakra. Nagyon üdvözlendő, ahogyan ez a törvény most ezt az állapotot megszünteti, és megfelelő szabályozást hoz létre ezeken a vonalakon is.
Nyilvánvaló, hogy a kamerás megfigyeléseket és az ilyenfajta biztonsági fellépéseket valóban nagyon körültekintően kell megtenni. Azt tudom mondani a közlekedés oldaláról, a közlekedésbiztonság oldaláról, hogy erre nagyon nagy szükség van, mert ha a legjobb közlekedést építjük ki, de a közlekedésben részt vevők biztonsága a közösségi közlekedésnél nincs szavatolva, akkor a milliárdos beruházások sem fogják meghozni az eredményt, nem tudjuk preferálni kellően, nem tudjuk kellően vonzóvá tenni a közösségi közlekedést, ha ez nem biztonságos, és ezt szolgálhatja ez a törvénymódosítás is.
Természetesen az aggályokat eloszlatandó, az adatvédelmi biztos már korábban felhívta a szolgáltató társaságok figyelmét, hogy a járműveiken alkalmazott videokamerás megfigyelés esetén meg kell teremteni a szükséges jogszabályi hátteret, és a javaslat ezért az adatvédelmi biztos ezen észrevételének megfelelő szigorú adatkezelési garanciákat tartalmaz.
Köszönöm szépen. Egyelőre ennyit kívántam elmondani. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés