NOVÁK ELŐD, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Amikor a nyár elején a kormányoldal benyújtotta a 89 oldalas médiacsomagját, akkor azt gondoltuk, hogy ennél durvább eset már nem állhat fenn, hiszen akkor gyakorlatilag egy munkanapot adtak a felkészülésre, a 89 oldalnyi médiacsomag társadalmi vitájára, ha lehet ezt mondani; egy nap alatt természetesen ezt csak cinizmusnak lehetett nevezni. Még a szakértőkkel sem lehetett megvitatni, még a frakción belül sem lehetett megvitatni egy ilyen fontos, hosszú távú stratégiai kérdést, hiszen egy pénteken benyújtott médiacsomag bizottsági szakmai vitáját hétfőn már le is zárták, és akkor kellett dönteni is a tárgysorozatba-vételről, illetve az általános vitára való alkalmasságáról. Nem is csoda, hogy erről kivonultunk, hiszen ez teljesen méltatlan volt.

Most azonban ugyanezt folytatják, hiszen most gyakorlatilag a kétszer annyi, több mint 170 oldalnyi médiatörvényre adtak két munkanapot, a bizottságokban ugyanis ennyi időnk volt, miközben itt plenáris ülés volt, tehát a képviselőknek elvileg más feladatuk is van, ehhez képest két munkanapot kaptunk arra, hogy felkészüljünk, a társadalmi vitának megint nem volt helye, és megint így kellett erről a javaslatról szavazni.

Nagyon fájó nekünk, jobbikosoknak kimondani azt, hogy sajnos Horn Gyuláék komolyabban vették azt a sokat emlegetett nemzeti együttműködést, mint a jelenlegi kormányoldal, hiszen bizony az 1996-os, ma is hatályos médiatörvényt négyötödös többséggel fogadták el. Elég értelmezhetetlen számomra L. Simon Lászlónak az a magyarázata erre, hogy azt nem azért fogadták el, mert ők is kaptak ebben engedményeket, gesztusokat, és számukra is elfogadható volt, hanem, ahogyan fogalmazott, azért, mert csak rontott volna a helyzeten, ha ezt ők nem szavazzák meg. Ez nyilvánvalóan abszurd. Az MSZP törekedett arra - fájó ezt kimondani -, ők jobban törekedtek arra, hogy valamiféle együttműködés alakuljon ki. A kormányoldal most a látszatra sem ügyel, úgy söpri le a javaslatainkat - amit már láthattunk az előző médiacsomagban is -, gyakorlatilag olvasatlanul, illetve ha valamit utólag mégiscsak fontosnak tartott, azt benyújtotta sajátként, akár szó szerint ugyanazt. Ez számunkra teljességgel elfogadhatatlan.

Ha már az eljárásnál tartunk, hadd említsem meg azt is, hogy még gyakorlatilag a kisebbségi vélemény elmondására sem biztosítottak lehetőséget. Itt persze a vezérszónoklatomban most el tudom mondani a kritikáimat, de mégis azt gondolom, a szokásjog felrúgása elfogadhatatlan, ugyanis a kulturális és sajtóbizottságban hiába jelentkeztem be kisebbségi előadónak, nemhogy a szokásjog szerinti megszokott módon megosztották volna az időkeretet, hanem egyedül az MSZP-nek biztosították. Itt még a vita elején, amikor még nagyobb az érdeklődés mindenki részéről, csak az MSZP részére biztosították ezt, ami nemcsak a szokásjogot rúgta föl, hiszen a Házszabály 77. § (4) bekezdése szerint a kisebbségi álláspontot képviselő bizottsági tagok által maguk közül választott előadó ismerteti a kisebbségi álláspontot, ezt pedig az egész bizottság szavazta meg, az egész bizottság választ magának őfelsége ellenzékét. Nem véletlen persze, hogy az MSZP-t választotta a Fidesz, tehát ők szavazzák meg a Házszabállyal ellentétesen is, hogy ki adja elő a kisebbségi álláspontot. Ez is csak bebizonyítja azt, amit mi mindig mondtunk, hogy a Fidesz és a Jobbik között ma nagyobb a távolság, mint mondjuk, az MSZP és a Fidesz között; összenő, ami összetartozik. No, de mi elfogadjuk és értjük azt, hogy nem akarják kisebbségi véleményként sem hallani azt, amit mi most elmondunk, de engedjék meg, hogy főbb kritikáinkat most mégis megfogalmazzam.

Elöljáróban azonban egy kis pozitívat is hadd mondjak a szimpátiájuk megnyerése érdekében, hiszen természetesen azért vannak jó dolgok is ebben a javaslatban. Örülünk, hogy most megérkezett a jövendő magyar médiapiacot és médiaszabályozást meghatározó törvény, ami egyrészt felváltja a szocialista sajtótörvényt - ideje volt az 1986-os sajtótörvényt hatályon kívül helyezni -, valamint az elavult médiatörvény nagy részét is. Ez ugye egy nagyon modern szabályozás, ami előttünk van, ez mindenképpen a javára írandó, nagyon precíz és korszerű szóhasználattal, ami félő, hogy a köznyelv számára nem lesz egészen érthető, de alapvetően ez mégiscsak a médiára vonatkozik, nekik kell betartaniuk a követelményeket, legyen szó például a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményéről, ami számunkra a legfontosabb ezek közül. Jó lenne, ha a közvéleménynek nem a törvényt kellene értelmeznie, hanem csak az előnyeit élvezné ennek a törvénynek és az abban lefektetett alapelvek megvalósulásának.

Örülünk a törvény szigorodásának is, hogy például gyakorlatilag végre egyhetes elsötétítésre is lehet ítélni, akár hivatali eljárásra is a médiaszolgáltatókat, sőt a médiaszolgáltatási lehetőség megvonására is lehetőség van. Azt gondoljuk, annyi jogsérelem történt, mondjuk, ha csak az 1996-os médiatörvény megszületése óta eltelt időt nézzük, hogy szükséges volt ezeknek a szankcióknak a szigorítása. Ennyit az előnyeiről.

Azonban azt is ki kell mondanunk, hogy bizony ez a korábbi médiacsomag semmi másról nem szólt, csak a hatalmuk bebetonozásáról. Volt egy alibi médiaalkotmány-javaslat, de bizony azt az úgynevezett médiaalkotmányt be lehetett volna venni ennek a jelenlegi törvénynek a kereteibe is. Egyáltalán nem volt erre szükség, mint ahogyan azt akkor is elmondtuk, nyilvánvaló, hogy csak azt a célt szolgálta, hogy némi figyelemeltereléssel megmutassák, hogy már az alapelvekről, az irányvonalról is szeretnének beszélni, nemcsak a pozíciókról, de mondjuk ki: a korábbi médiacsomag lényegében csak a pozíciókról szólt.

Két fő problémánk van a jelenlegi médiatörvénnyel kapcsolatban, és ezen túlmenően azt gondolom, nyilvánvalóan legalább tucatnyi módosító javaslatot be fogunk nyújtani, de két fő problémakör van, erről szeretnék részletesebben beszélni.

Az egyik, amiről már itt sok szó esett, a Médiatanács teljhatalma és különösen annak vezetőjének a túlhatalma. Mivel erről azonban már esett szó, hadd kezdjem inkább a másik fő problémával, amiről ma még itt nem beszéltek, talán sokan még észre sem vették, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét meglehetősen leszűkítik. Eddig sem valósult meg, ezt tudjuk, és nekünk ez a legfájóbb, azonban a jövőben törvényesítik azt, amilyen törvénysértést eddig elkövetett például a Hír TV, az ATV vagy akár az Echo TV. A jövőben rájuk nem fog vonatkozni a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye.

Erről hadd beszéljek egy kicsit hosszabban, mert valóban úgy gondolom, hogy a sok szép, patetikus alapelven túl számunkra a legnagyobb sérelem pontosan a kiegyensúlyozott tájékoztatás hiánya. Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának hatáskörébe tartozó törvények végrehajtását, társadalmi és gazdasági hatását figyelemmel kísérő albizottság 2010. október 28-ai ülésén egyhangú szavazással megállapította, hogy a főbb vagy a legnézettebb, leghallgatottabb hírműsorokban a parlamenti pártok szerepeltetésre nem felelt meg a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényben is rögzített kiegyensúlyozottság követelményének.

Hogyan történhetett ez, hogy ezt egyhangúlag megállapítottuk? Úgy, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a kormánypárti tagok lemondtak sorozatos obstrukciójuk és/vagy álláshalmozásuk miatt. Nehéz megmondani, hogy szándékosan szabotálták-e az ülést, vagy csak a politikai álláshalmozásuk miatt nem tudtak részt venni egyetlen eddig összehívott ülésen sem. De miután felszólítottam őket a lemondásra, ezek után végre érdemi munkát tudott végezni a határozatképes ülésünk, és az ellenzéki tagok egyhangú támogatásával meg tudtuk azt állapítani, ami egyébként tényszerű számokon alapul, az ORTT kimutatásán, hogy az Országgyűlés első munkanapjától gyakorlatilag az önkormányzati választásokig eltelt fél évben nagyon súlyosan sérült a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye. És erre úgy reagálni, hogy a mostani médiatörvényben gyakorlatilag nemhogy súlyosabb szankciókat fektetnének le, nemhogy komolyabb követelményeket, hanem ha eddig nem sikerült betartani, akkor töröljük el a követelményt számos televízió esetében.

Ugye, ebből a kimutatásból, ami az ORTT statisztikáin alapul, egyértelműen megállapítható, hogy a kormányoldal-ellenzék arány is már durván sérült, hiszen például az M1-ben 77 százalékot szerepelt a kormányoldal, ami nemhogy az 53 százalékos tavaszi választási eredményükön durván túlmutat, de még a torz választási eredményből fakadó 69 százalékos parlamenti jelenlétükön is egyértelműen. Ennél még rosszabb az arány például az Echo TV-ben, ahol 87 százalék volt a kormányoldal aránya. Hosszasan mutathatnánk a számokat; de még ahol a legkevesebbet szerepelt a kormányoldal, ugye, az ATV-ben, még ott is az 57,5 százalékkal bőven a választási eredményük fölött voltak a kormánypártok és a kormányoldal. Tehát kimondhatjuk, hogy durván megsérült a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye, és hogyha már a Jobbik vezérszónokaként beszélek, akkor igen, hadd panaszkodjam el, hogy a Jobbik a választási eredményét messze alulmúlóan kapott megszólalási lehetőséget, a média a legjobban a Jobbikot diszkriminálta, ahol még a legkorrektebb - ha lehet annak nevezni - a Duna TV 6 százalékos megjelenési mutatója, de még az is durván elmarad a 17 százalékos választási eredményünktől.

(10.50)

Tehát ha az összes párt élőszóbeli megnyilvánulását vesszük 100 százaléknak, akkor 6 százalék alatt vagyunk még a legjobb esetben is a Duna TV-ben is Jobbikkal. Azt gondolom, hogy ezek olyan égbekiáltó igazságtalanságok, amelyeket normális esetben nem hagyhatnánk szó nélkül.

Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, azért kellett részletesebben ismertetnem, bár most sem teljes részletességgel ezt a határozati javaslatot, amit mi az albizottságban, a sajtóbizottság ellenőrző albizottságában megfogalmaztunk, mert a házelnök úr nemhogy visszautasította ezt a javaslatot, és azt mondta, hogy úgy értelmezte a Házszabályt, hogy önálló indítványt nem nyújthat be albizottság, de még csak közzé sem volt hajlandó tenni, holott a Házszabály 19. § (5) bekezdése szerint az elnök a képviselők számára, tehát az Országgyűlés elnöke a képviselők számára hozzáférhetővé teszi az Országgyűléshez címzett, valamint az Országgyűlés elnökéhez címzett, de az Országgyűlést érintő iratokat. Tehát bármely állampolgári levelet is nyilvánosságra kellene hozni az elektronikus futárpostán, a parlament.hu oldalon meg kellene jeleníteni, ehhez képest még albizottsági elnökként benyújtott, egyhangúan támogatott albizottsági indítványt vagy ha úgy tetszik, levelet sem volt hajlandó eddig többszöri kérésemre, felszólításomra sem közzé tenni. Ezért kényszerültem arra, hogy ezt itt most ismertessem némiképp, legalább ezt az egy javaslatunkat. Persze, volt több is, bár várható, hogy több nem lesz, ugyanis az albizottságot azóta ismét felduzzasztották fideszesekkel, és be is jelentették, hogy a holnapi ülésünkön ismét nem hajlandók részt venni, úgyhogy az obstrukció természetesen folytatódik.

Arra azonban talán sikerült rávilágítanom, tisztelt Országgyűlés, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye egyáltalán nem valósul meg, ezért elfogadhatatlan számunkra, hogy nemes egyszerűséggel ezt gyakorlatilag leszűkítenék a jelentős befolyásoló erővel rendelkezőnél - nekem is tanulnom kell ezt az új kifejezést -, szóval, ezekre a bizonyos jbe médiaszolgáltatókra. Ezért is tartjuk elfogadhatatlannak, hogy jelenleg úgy fogalmaz a törvényjavaslat, hogy a 15 százalékos éves átlagos közönségaránnyal rendelkező lineáris audiovizuális médiaszolgáltató és lineáris rádiós médiaszolgáltató minősül jbe - jelentős befolyásoló erővel rendelkező - médiaszolgáltatónak, köznyelven csak a TV2 és az RTL Klubra fog vonatkozni a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye a közszolgálatikon kívül. Ezért tartjuk szükségesnek, hogy ezt a 15 százalékos arányt 5 százalékra csökkentsük. Erről fog szólni az egyik módosító javaslatunk. Az előbbiekben rávilágítottam, hogy miért van ennek ilyen jelentősége.

Arról is beszélni kell - a másik fő problémánk a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének részleges és sajnálatos megszüntetésén kívül -, hogy a Médiatanácsnak és különösen annak elnökének elképesztő túlhatalmat biztosítanak. Erről ma már esett szó, azonban nekem is beszélnem kell erről, hiszen a bebetonozásuk, a több cikluson túl ható, kilenc évre való bebetonozásuk, amelyet pályázat nélkül, gyakorlatilag a miniszterelnök önmaga a saját emberét ültetve oda valósítottak meg, ez elfogadhatatlan.

Ha már itt a korábbi vitákban az MSZP-nél szóvá tettem, hogy egy kicsit méltatlan, hogy az MSZP parlamenti frakciójának sajtósa a pornóiparból érkezett, akkor igazságtalan lenne, ha nem tenném szóvá ugyanezt Szalai Annamáriánál is, ugyanis a Médiatanács elnöke is gyakorlatilag egy szexmagazin főszerkesztője volt. Ezek után, hogy majd ő felügyel a média erkölcsiségére és szabályainak betartására, azt gondolom, ez meglehetősen ízléstelen.

Beszélni kell természetesen erről a túlhatalomról, hogy gyakorlatilag egy ilyen rablóelvű, rövidlátó centralizációs filozófiával próbálják elfoglalni a közmédiumokat, és nem gondolnak arra, hogy mi lesz a későbbiekben. A törvény gyakorlatilag a Médiatanács tagjainak a megválasztásakor kormányon lévő erő kezébe helyezi a média feletti teljes hatalmat, mindenféle gátló tényező nélkül. Tehát olyan általános szabályok vannak ebben a törvényben, amit majd úgy értelmez a Médiatanács vagy annak elnöke sok esetben egymaga, ami mindenképpen túlzott.

Hadd mondjak rá néhány konkrét példát, amelyekre módosító javaslatokat is be fogunk nyújtani: például a társadalom számára kiemelten nagy jelentőséggel bíró események listáját a Médiatanács iránymutatásában teszi közzé. Ennek aztán vannak további következményei természetesen, ezért is tartjuk fontosnak, hogy itt legalább a közszolgálati testülettel történő konzultációt beiktassuk. Aztán van egy olyan is, hogy a Médiatanács akkor minősíthet valamely eseményt a társadalom számára kiemelten nagy jelentőséggel bíró eseménnyé, ha az a hazai közönség körében kiemelkedő érdeklődésre tart számot. Hát, ugye, ez fából vaskarika. Ezt mindenképpen tovább kell pontosítani, mert ez megint azt jelenti, hogy ők mondják meg, hogy mi az, ami kiemelkedő érdeklődésre tart számot, aminek megint csak mi isszuk meg a levét, hogy miről fognak aztán tudósítani itt a nagy központi orwelli médiaszolgáltatásban.

De hadd mondjak még további példákat, és ha unják, akkor nem bánom, mert mi is nagyon unjuk, hogy minden - minden! - jogkör mindig a Médiatanácsnál köt ki, amely csak fideszesekből áll. Tehát képesek voltak ezt megtenni, hogy míg az ORTT-ben korábban minden parlamenti frakció kapott egy delegáltnak helyet, úgy most a média legfőbb őrségeként megjelenő Médiatanácsban csak fideszesek lesznek. Még annyit sem tettek a sokat hangoztatott nemzeti együttműködés jegyében, hogy a KDNP egyébként kiváló delegáltját elfogadják. Csak fideszesekkel töltötték fel a Médiatanácsot, bebetonozva ezt kilenc évre.

Tehát mondjunk még néhány ilyen általános megfogalmazást, amit nemes egyszerűséggel a Médiatanácshoz delegálnak! A Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója feletti teljes munkáltatói jogkört, ideértve a kinevezést, a munkabért és juttatások megállapítását, továbbá a munkáltatói felmondást is, a Médiatanács elnöke gyakorolja. Ezt megint csak elfogadhatatlannak tartjuk. A Közszolgálati Közalapítvány egyetértését itt szükségesnek tartanánk, hiszen a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumában legalább valamilyen szinten, még ha kisebbségben is, de jelen vannak az ellenzéki delegáltak is. Az előbb említett alap által kidolgozott általános pályázati feltételeket is a Médiatanács hagyja jóvá. Itt is szükségesnek tartanánk, hogy kikérjék a Közszolgálati Közalapítvány véleményét.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Végül, csak hogy még egy példát említsek, a média- és hírközlési biztost a feladatai ellátásában az általa vezetett média- és hírközlési biztos hivatala segíti. Itt beszúrnánk, hogy a biztos javaslatára hivatalának köztisztviselőit az elnök nevezi ki, illetve menti fel. Tehát az elnöknek mindig, sorozatosan olyan jogköröket adnak mindenféle kontroll nélkül, ami elfogadhatatlan, mi ezért fogjuk ezeket a még ennél is több módosító javaslatot természetesen benyújtani, amelyeket majd a részletes vitában fogunk ismertetni. Természetesen számos módosító javaslatunk van, amire most nem térnék ki, hiszen olyan pontatlanságok is vannak, amelyek mutatják, hogy a társadalmi egyeztetés, a megfelelő előkészítés hiánya mutatkozik. Például arról beszél, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatók felügyelőbizottságának elnökét és tagjait a közalapítvány alapító okiratában meghatározott időre és feltételekkel választják meg. Ehhez képest ez nincs benne az alapító okiratban, tehát olyanra hivatkozik, ami jelenleg legalábbis nincs benne, tehát szükséges lesz nyilvánvalóan azt is módosítani, ami jelenleg nincs a tisztelt Ház előtt.

A Médiatanácsról beszéltünk már, de még a hosszú távú megválasztásáról ejtsünk néhány szót. Képzeljük el, hogy mi lesz kilenc év múlva - mert addig egyértelmű, hogy bebetonozták magukat a Fidesz képviselői és delegáltjai, politikusai, azonban nézzük meg azt, hogy mi lesz kilenc év múlva -, amikor lejár a megbízásuk. Képzeljük el, hogy lesz, mondjuk, egy baloldali kormánytöbbség - ne adja isten, hogy kétharmados, és ezt azért ne is feltételezzük, mert ez igazán nem reális az elmúlt nyolc év rombolása után -, és képzeljük el, hogy majd ismét ő nevezi ki újabb kilenc évre saját emberét a Médiatanács élére. Ha nem is lesz kétharmados többség, és ezért a Médiatanács tagjainak megválasztásakor lehet, hogy valami kompromisszumot majd ki kell alakítani, amire most a Fidesz nem volt hajlandó az 53 százalékos társadalmi felhatalmazásából eredő torz választási rendszernek köszönhető 69 százalékos parlamenti jelenlétük birtokában, és ezért most megtehette, hogy csak fideszeseket tesz be, de bízzunk benne, hogy legközelebb legalább annyi kompromisszum lesz, hogy két főt az ellenzék, két főt a kormányoldal delegál. Ez sem jelent semmit, tisztelt Országgyűlés, hiszen a Médiatanács gyakorlatilag szinte valamennyi döntését egyszerű többséggel hozza meg.

(11.00)

A Médiatanács tagjai nem visszahívhatóak, nem is számonkérhetőek, persze, írnak egy beszámolót, de arról az Országgyűlés legfeljebb vitatkozni fog, még csak nem is szavaz róla. A Médiatanács jogköre gyakorlatilag a pályáztatástól a felügyeleten át egészen a büntetésig terjed, és egy egész, a magyar közéletet meghatározó szegmens életét fogja meghatározni a jövőben. Ezért lenne szükség valamiféle fékekre, ellensúlyokra, amikre ez a törvény egyáltalán nem ad választ. Tehát olyan szűklátókörűen, csak a rövid távú hatalmat nézik, hogy nem gondolnak bele abba, hogy azért kerülhetnek még önök is ellenzékbe.

Végül engedjék meg, hogy még néhány, legalább a módosító javaslatainkra előzetesen rávilágító, főbb nem technikai problémára hívjam fel a figyelmünket az előbb említett két fő kritikánkon kívül. Egyik fenntartásunk, hogy tovább szűkítik az egyedüli ellenzéki jelenlét mellett működő közszolgálati közalapítvány hatáskörét. Mi éppen hogy még műsorfelügyeletet is adnánk a közszolgálati közalapítvány hatáskörébe, amelyben szintén kormányoldali többség van, de legalább jelen vagyunk. Ehhez képest a közszolgálati költségvetési tanács felállításával a jövőben ez a tanács fog dönteni a közszolgálati médiumok költségvetéséről, tehát ezt a jogkört is elvonják a közszolgálati közalapítványtól, ami elfogadhatatlan. A véleménymonopólium 35 százalékos határát is, épp L. Simon László jelzésére is utalva, hiszen senkit sem érint, ezért szükséges csökkenteni, legalább 25 százalékra.

A jelentős befolyásoló erejű médiumokról, ezekről a médiaszolgáltatókról már ejtettem szót, hogy ott is 15 százalékról 5 százalékra szükséges csökkenteni, de még egyről feltétlenül beszélni kell, ez pedig az a bizonyos zenei kvóta, aminek a megjelenését nagyon üdvözöljük, annál is inkább, mert ma már nem működik a Pannon Rádió. Tudjuk, hogy milyen nagy sikere volt - és nem véletlenül -, végre lehetett egy olyan rádiót bekapcsolni, ahol Magyarországon magyar zene, magyar szöveg szólt. Azt gondolom, hogy erre nagyfokú igény van, és ha ennyire durván, nemcsak a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye nem valósul meg, de a kiegyensúlyozott zenesugárzás követelménye sem valósul meg, akkor igenis szükség van egy ilyen kvótára.

De még nagyobb kvótára is. Mi a 25 százalékot 40 százalékra is emelnénk. Mellesleg elgondolkoznánk azon, hogy feltétlenül fontos-e, hogy csak az elmúlt néhány évben megjelent új zenei szerzeményekre vonatkozzon ez. Értjük azt, hogy a magyar zenei ipart szeretnék nyilvánvalóan ezzel fellendíteni, azonban vannak a régebbi szerzemények között is komoly értékek, és nemcsak a magyar zeneipar fellendítése, a kiadók vállalkozásainak megkönnyítése lehet szempont, hanem nyilvánvalóan az is, hogy azt hallhassák végre a magyar emberek, amit szeretnének hallgatni. Hiszen kétségünk ne legyen afelől, hogy ha valóban demokratikus úton működnének például a rádiók is, akkor lehetne hallgatni akár Kárpátiát, akár például Hungaricát a magyar rádiókban, olyan zenekarokat, amelyek a MAHASZ eladási listáit vezethették, ehhez képest gyakorlatilag soha nem lehet hallani, de most ne is beszéljünk még az Artisjus túlhatalmáról, mert ez valóban elég messzire vezetne. A magyar zene komolyabb megjelenítése, azt gondolom, mindenképpen szükséges.

Bizonytalanok vagyunk abban is, hogy jó-e az, hogy a köztévék műsoridejének több mint negyedét ki kellene szervezniük a magyar vállalkozásoknak, mert érthető, hogy helyzetbe szeretnék hozni ezeket a vállalkozásokat, de félünk egy kicsit, hogy ez ismét a közpénzek haverokhoz jutását szolgálja, hiszen nincs megfelelő kontroll a közmédiumoknál, ezért tehát egy kicsit félünk.

A másik fenntartásunk, hogy a javaslat szerint tilos vallási tartalmat reklámokban megjeleníteni. Azt gondoljuk, hogy ez már megint a túlzott egyházellenesség. Tehát mi nem tartjuk azt abszurdnak, hogyha egy olyan reklám lesz, ahol egy háromgyermekes család ül a misén, majd éppen hazamennek a "mi autónkkal". Ezt elfogadhatónak tartjuk, sőt nekünk van egy javaslatunk, amit szintén hiányolunk ebből, hogy a reklámadót vezessék be, ami nyilvánvalóan leginkább a multinacionális cégeket érintené. Mi ott egy olyan bonyolultabb szabályozással is szolgálnánk, hogy adnánk kedvezményeket bizonyos esetekben, tehát például ahol a nagycsaládot nem nyűgként, teherként mutatják be, mondjuk, egy joghurtreklámban, hanem idilli családi képként, ott nyilvánvalóan akár el is tekintenénk vagy csökkentenénk ennek az adónak a mértékét. Úgyszintén a vallásosság megjelenítése: nem hiszem, hogy annak a tiltása mindenképpen indokolható.

Azt sem értjük, hogy a rádióban miért lehet szponzorálni hírműsorokat, miközben a tévében ezt nem lehet. Nem látjuk a megkülönböztetést. Értjük a szándékot, viszont miért kell különbséget tenni televíziók és rádiók között, hasonló politikai hírműsorok között, ez számunkra nem érthető.

Végül engedjék meg, hogy így az idő előrehaladtával csak arra világítsak rá, amiről már beszéltünk korábban sajtótájékoztatón is, ezért nem emeltem be a két legfőbb kritikánk közé, de harmadikként azért még most itt benevezném. Ez pedig az a fajta központosítás, amit az MTI körül akarnak végrehajtani, amivel nyilvánvalóan fenntartásunk van.

Nemcsak azért, mert a hírszolgáltatások közötti versenyt szünteti meg gyakorlatilag, vagy legalábbis a közmédiumok között, de a sokszínűséget mindenképpen. És pont ahhoz az MTI-hez csoportosítani ezt, amelyiknél elég komoly botrányok voltak már, hadd említsem csak saját házunk tájáról azt az egyik kiszivárgott dokumentumot, amelyet egy ORTT panaszbizottsági eljárás során szereztem meg, miután gyakorlatilag hónapokon keresztül nem vett részt sajtótájékoztatóinkon, még 2009-ben a Magyar Távirati Iroda. Ezzel azt próbálta az MTI bizonyítani, hogy ők bizony mindenhol jelen vannak, hogy ezt a bizonyos tükörkivonatot, amit a médiumoknak küldenek meg, hogy milyen rendezvények lesznek, abban bizony mennyi sajtótájékoztatót meghirdettek - csak nem jöttek el. Sőt. A botrányos az volt, hogy egy olyan rubrika is bent maradt, amiben azt rögzítették, hogy tudósító a helyszínen lesz - egy jobbikos rendezvény mellett jelent ez meg -, de azt is odaírták, hogy de csak akkor tudósítunk, ha balhé lesz, egyébként egy szót sem. Ez megjelenhetett annak az MTI-nek a belső munkarendjében, amelyhez most szeretnék csoportosítani egyeduralkodóként a hírszolgáltatásokat és ezek legyártását.

Ha ezzel kell nekünk megint szembenézni, hogy csak akkor tudósítanak, ha balhé van, ez, azt gondolom, teljességgel elfogadhatatlan. Természetesen ennek is elmaradt a következménye a Magyar Távirati Irodánál, hogy egy ilyet valaki leírhatott, és ami a súlyosabb, hogy eszerint működhetett, de azt gondolom, hogy önmagában ez a példa jól igazolja azt, hogy félhetünk, joggal félhetünk attól, hogy ha csak az MTI gyártja a hírműsorokat, ő készíti elő, ők mennek el csak egy sajtótájékoztatóra, vagy épp nem mennek el, akkor bizony itt fontos hírek fognak kimaradni.

És hát bizony, Kubatov Gábor óta nagyon félünk mi itt mindenféle központosítástól, hiszen egy olyan orwelli világképet vázolt fel itt mindenféle listázással, ami alapján mindenféle központosítástól félünk. Félünk attól is, hogy 25 milliós bírsággal sújtanak akár bizonyos hírportálokat. Érthető, hogy az internet szabadsága komoly gondot jelent a kormányoldal számára, mert ezt eddig nem tudta kézben tartanai; értjük mi, hogy megpróbálják ellehetetleníteni, azt gondolom azonban, hogy ez az internethez teljesen méltatlan, hogy ilyen kubatovi módszerrel szeretnék nyilvántartani és akár a működését el is lehetetleníteni.

Tisztelt Országgyűlés! Ahogy említettem, a legfőbb fenntartásunkat a kellő nyilvánosságot eddig nem kapott, kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének gyakorlatilag a megszüntetése jelenti, hiszen az eddigi egyik legfőbb probléma - és ez nyilvánvalóan ennek következménye akár bármilyen más választási eredménynek is a megkérdőjelezhetősége -, hogy Magyarországon nincs kiegyensúlyozott médiaszolgáltatás. Erre úgy reagálni, hogy a saját televíziójuknál, a Hír Televíziónál, vagy egyfajta nagykoalíciós paktummal az ATV-nél is megszüntetni ezt a követelményt, teljességgel elfogadhatatlan. Azt ajánlom inkább figyelmükbe, hogy a kulturális és sajtóbizottság ellenőrző albizottsága által megfogalmazott javaslatnak eleget téve inkább sokkal komolyabb szankciórendszert dolgozzanak ki arra, hogy igenis a kereskedelmi televíziók számára is legyen megkövetelendő a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye. Köszönöm figyelmüket.(Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu