NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Lendvai Ildikó engem is hozzászólásra provokált, mert tényleg azért van valami felháborító abban, hogy nem elég, hogy örülne neki, hogy egyáltalán itt lehet még mindig az Országgyűlésben, köszönhetően akár a fideszes többségnek is - hiszen lesöpörték azt a javaslatunkat, hogy az előző rendszer állami vezetői ne lehessenek még ma is, ebben az állítólagos új rendszerben is országgyűlési képviselők -, tehát nemcsak, hogy itt ülhet, de még hozzá is szól egykori cenzorként a médiatörvény vitájához. Ez tényleg provokáció. (Lendvai Ildikó közbeszól.)
És elképesztő az is, hogy valahogy senkinek nem jutott eszébe Brezsnyevet emlegetni, a Brezsnyev-korszakot. Ildikó néni, ne itt nosztalgiázzon, azt kérem - jó? Maradjunk ennyiben. (Lendvai Ildikó: Ilyen jóban vagyunk? - Derültség a Fidesz soraiban.)
Azonkívül pedig fordítva ül a lovon. Nem tudom; ennyit foglalkozott ezzel a kérdéssel, és még mindig nem tudja, ráadásul pont a Horn-kormány alatt fogadták el azt a médiatörvényt, ami szöges ellentétben áll azzal, amit ön mond. Arról beszélt a beszéde végén, hogy egy Hír TV-től nem is várná el, hogy a tulajdonosi kör teljesen kiegyensúlyozottan tájékoztassa. Hogy várható ez el? - ugye, ezt mondta. (Lendvai Ildikó bólint.) Bólogat is.
(12.40)
Pont fordítva van a dolog: eddig épp az önök által javasolt törvény szerint volt kötelező a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye, a Hír TV-re is. Az egy más dolog, hogy nem tartotta be, önöket se, minket se hívtak be, ez a mi magunk problémája, de eddig ez kötelező volt. Épp hogy most nem tennék kötelezővé, tehát a kormányt ezért nem kell támadni, hogy hogyan gondolják ezt. Épp hogy úgy gondolják, hogy eltörölnék. Ez szerintem nem fogadható el.
És erről Karácsony Gergely is beszélt. Azt mondta, hogy én valami félreértésben vagyok, meg egyébként sem olyan probléma az, hogyha nincs meg minden médiumban a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye. Először is, melyik? Félreértésben nem vagyok, tiszta a helyzet, ahogy elmondtam, az RTL Klubon, a TV2-n, valamint a közszolgálati médiumokon kívül eltörölné a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét. Az, hogy ezt ő nem tartja problémának, mert ahogy mondta, inkább a médiaszolgáltatások összességében kell nézni a kiegyensúlyozottságot, no ez az, ami számunkra elfogadhatatlan. Persze, nézni kell összességében, az előttünk fekvő törvényjavaslat 133. § (1) bekezdésének a) pontja szerint a Médiatanács beszámolójának ki kell térnie arra is, hogy megvalósul-e a kiegyensúlyozott tájékoztatás a média egészében, de azzal mit kezdjünk, ha megmondja mondjuk, hogy nem. Akkor kit szankcionál?
Számunkra már az is túl általános volt, hogy úgy értelmezték egy konkrét médium esetében is, hogy a műsorszámok összességében kell teljesülnie a kiegyensúlyozottságnak. Persze, értjük mi az emellett szóló érveket, de azért végeredményben már azzal is megküzdöttünk, hogy egy adott ügyben, egy adott híradóban sokszor nem kaptunk szerepet. Ezt még jobban általánosítani elfogadhatatlannak tartom. Azért is, mert nem olyan egyszerű, hogy ők játsszák azt a saját tévéjükben, amit akarnak, mi majd azt a sajátunkban, amit akarunk, mert nekünk nincs televíziónk. És nemcsak anyagi hiányosságok miatt, hanem azért, mert esélyünk sincs, mondjuk, egy Pannon Rádióhoz hasonló frekvenciát elnyerni akkor, amikor csak fideszesekkel töltötték fel azt a testületet, ami teljhatalmúan dönt a frekvenciapályázatokról is természetesen.
Tehát ezért elfogadhatatlan számunkra. És picit értem én, hogy az LMP-nek, amely egy kicsit, talán nem veszik sértésnek, ha azt mondom, olyan médiapártként jelenik meg... - Karácsony Gergely képviselőtársunk is megszavazta azt a javaslatot, de hát ha nem szavazta volna meg, az ORTT számai kimutatták, hogy többet szerepelt a médiában az LMP, mint a jóval nagyobb, nagyságrendileg, mondjuk, legalább kétszer akkora támogatással rendelkező Jobbik. Azért az igazságérzetünket bántja, gondolom, nyilvánvalóan az LMP-sekét is, hogy azért ez nem igazságos. És nem feltétlenül azért, mert ők annyira túl voltak reprezentálva, nyilván elsősorban azért, mert a Jobbik volt kirekesztve a médiából.
Mindenesetre ezért nem tudjuk elfogadni azt, amit mint zárószavazás előtti módosító javaslatot egyébként a médiaalkotmányhoz is benyújtott az LMP, azt mondván, hogy ez az alkotmánnyal sincs összhangban. Talán csak valami olyan alappontra hivatkozhattak, hogy a Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, és ezzel nincs összhangban az, hogy előírjuk a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét kereskedelmi médiumokra is. Pedig ha ez alkotmányellenes lett volna, akkor azért lett volna 1996 óta idő ezt megsemmisíteni, akármilyen lassan is dolgozik az Alkotmánybíróság.
De ez a követelmény nyilvánvalóan nem alkotmányellenes, sőt, ha sajtószabadságot és szólásszabadságot akarunk, akkor biztosítani kell ahhoz, hogy meg tudjunk szólalni valamilyen rádiókban. Az LMP azt mondta ennél a módosító javaslatánál, hogy, idézem az indokolásból: szigorúbb követelményt csak a közszolgálati médiaszolgáltatások esetében tartanak elfogadhatónak, tehát a lineáris és lekérhető médiaszolgáltatásoknál ezt nemes egyszerűséggel eltörölni javasolták. Még szerencse, hogy ezt nem sikerült keresztülvinniük. Most viszont a kormánytöbbségnek igen, tehát marad a TV2 és az RTL Klub, amelyeknél láttuk, hogy eddig mennyire tartották be - semennyire. Persze, most magukra vállalják a Médiatanáccsal ennek a felelősségét, hiszen most már hivatalból is indíthatnak eljárást a kiegyensúlyozott tájékoztatás hiánya miatt adott esetben, és komoly szankcionálási lehetőségek vannak. Úgyhogy nyilvánvalóan számon is fogjuk kérni a Médiatanácsot, hogyha - ahogy az várható és sajnos borítékolható - nem fognak ebben lépni.
Karácsony Gergely még egy hozzászólásával vitába szállnék. Bár megértem a felháborodását, hogy becsempészték ebbe a javaslatba a Médiatanács tagjainak és elnökének költségtérítését, de azért nem ez az, ami igazán felháborító. Mert ha tényleg költsége van, és mondjuk, szabályosan is veszi fel, nem úgy, ahogy az előző ciklusokban itt az Országgyűlésben tették a költségtérítéssel a képviselők, akkor az még elfogadható is lenne. Ami igazán felháborító, azért mondjuk ki, az, hogy a Médiatanács elnöke is egy ugyanolyan állással mozog, mint az országgyűlési képviselők többsége sajnos, ugyanis a Médiatanács elnökeként megkapja a miniszteri illetmény 60 százalékát, de ráadásként megkapja még a miniszteri illetmény 100 százalékát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökeként is. Tehát egy ilyenfajta álláshalmozással érik el azt, hogy bizony ő is a fizetéseket is halmozza.
Tisztelt Országgyűlés! Ezek azok a főbb pontok... Bár Lendvai Ildikóval hosszabban is vitába lehetne szállni, de nem kívánok visszaélni azzal, hogy neki már nincs válaszadásra ideje és lehetősége, meg egyébként sem oszt, sem szoroz, hogy mit mond ma már az MSZP. Csak arra kívántam azért rávilágítani, hogy bizonyos önkritikával azért éljenek. Örüljenek, hogy itt vannak, szépen, csendben, de nem biztos, hogy pont neki kellene ebben a kérdésben megnyilvánulnia.
Az LMP-nek pedig arra hívom fel a figyelmét, hogy lehet, hogy arányaiban ők egészen jól elvannak a médianyilvánossággal. Hogyha egy kicsit a pártérdekeket félreteszik és megnézik, akkor igen, látható, hogy a kiegyensúlyozottság követelményére igenis szükség van. Ezért én nagyon kérem, hogy ezt a kormányzati előterjesztést ne támogassák.
Mi erre fogunk módosító javaslatot benyújtani, azt támogassák, hogy igenis, továbbra is a Hír TV-re, az ATV-re is legyen kötelező az, miután azért kisebb monopolhelyzetben vannak, legalábbis televízióhoz nem jut hazánkban akár egy 17 százalékos párt képviselőjeként sem senki, hogy ne történhessen meg az, ami megtörténik, hogy akár évekig nem hívnak be a Hír TV-be vagy az ATV-be közülünk politikust, miközben folyamatosan lehet rólunk szó, lehet minket szapulni. Akinek van igazságérzete, az ezt semmiképp sem tudja támogatni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés