VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Pálffy képviselőtársam nagyjából elmondta az érveket, amiket én is el akartam mondani a Jobbik problémájával kapcsolatban, tehát, hogy ne csodálkozzon senki, aki meg akar szüntetni egy kereskedelmi televíziót, hogy oda utána őt nem igazán hívják be.
A másik probléma itt, hogy akkor ugyanennyi erővel, tisztelt Novák képviselőtársam, akár a kuruc.infón is számon lehetne kérni a kiegyensúlyozott reprezentációt. Ami viszont valóban probléma - és ebben Novák képviselőtársammal is teljes mértékben egyetértünk -, hogy itt olyan súlyos, kőkemény rendszabályozás következik a média területén, ami nemcsak a hagyományos, írott és elektronikus médiát érinti, hanem az úgynevezett új médiát is. Tehát, ha valóban szerkesztett tartalomnak tekintjük a blogokat, és szerkesztett elektronikus tartalomnak tekintjük akár azt, hogy az egyes blogbejegyezések alatt milyen kommentek vannak, akkor az nemcsak az anyagi ellehetetlenülését hozza közvetve az egész szabad nyilvánosságnak, hanem azt is jelenti, hogy olyan kőkemény öncenzúra fog bekövetkezni, amelyben valójában a véleményüket nem tudják majd vállalni az eddig a véleményüket hangoztató emberek, és ez az öncenzúra - mint már a médiaalkotmány vitájában Kukorelly képviselőtársam is ezt elmondta - valóban az 1989 előtti időkre emlékeztet vagy fog emlékeztetni minket, sajnos.
A szólásszabadság eltiprása nem feltétlen a törvény kierőszakolásával, illetve ezekkel a súlyos büntetésekkel fog eljönni, hanem azzal, hogy az újságírók egyszerűen nem mernek megírni dolgokat, hiszen ezzel nemcsak a saját munkájukat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), de ugyanúgy a saját orgánumuk anyagi létét is veszélyeztetik.
Köszönöm a szót. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés