VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azért, hogy tisztába tegyük, hogy miről is beszélünk, itt a kötbér, kártérítés és bírság sorról beszéltem a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alapnál, illetve a vagyonkezelési feladathoz kapcsolódó kiadásokról szintén a Vagyonkezelő Alapnál. Ez 8188 millió forint, tehát 8 milliárd forint, és míg az egész alap kiadásai, a személyi juttatások csupán 347 millió forint, a munkaadót terhelő járulékok csupán 98 millió forint, a dologi kiadások 182 millió forint, felhalmozási kiadások 12 millió forint, ahhoz képest nagyságrendileg sokkal, de sokkal nagyobbak a vagyonkezelési feladatokhoz kapcsolódó kiadások. A kiadásoknál azt mondja, hogy az alap működési költségkerete az alap igazgatóságának személyi, járuléki, dologi és felhalmozási kiadásait, továbbá az alap később pontosításra kerülő vagyonkezelési feladatai költségeinek fedezetét tartalmazza.

Tehát megint arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy itt a később pontosításra kerülő vagyonkezelési feladatairól beszélünk, és oda irányozunk elő 8 milliárd forintot, amit majd megint később fogunk konkrétan megfogalmazni. Tehát erre a késleltetett jogalkotásra - ami folyamatosan jellemzi a Fideszt, hogy először húsvágó bárddal nekimennek valaminek, és utána azt mondják, hogy majd később megoldjuk ezt a problémát -, erre szeretnénk valamiféle megnyugtató választ találni akár módosító vagy kapcsolódó módosító javaslatok formájában.

Köszönöm a szót.

Forrás: parlament.hu