VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Babák Úr! Azzal kezdeném, hogy sajnos közvetlenül nincsen ráhatásunk ennek a költségvetésnek a végigkövetésére, nagyon egyszerű okoknál fogva, hiszen a médiahatóság vezetésébe csupán fideszes emberek kerültek be. Ez egy probléma.

A másik probléma az, hogy nem érti meg, hogy mire gondoltam én ezzel a késleltetett jogalkotással. (Babák Mihály: Milyen jogalkotásról beszélsz?) Itt arról van szó, hogy a Fidesz folyamatosan fut előre, megyünk hatalmas iramban, jönnek a reformok (Babák Mihály: Mi ebben a reform?), és mindig találkozunk ezekben a hatalmas reformokban olyan dolgokkal, hogy ezzel most nem foglalkozunk, mert ez tényleg egy bonyolult rendszer, és majd később foglalkozunk vele. (Babák Mihály: Dehogy bonyolult.) Itt van 8 milliárd forint sorsa, ami a vagyonkezelési feladatokhoz kapcsolódó kiadásokat jellemzi, és ezt a 8 milliárd forintot konkrétan nem szabályozzuk le.

A másik pedig azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet összehasonlítani ezt a hírközlési hatósági, illetve a hatóság Médiatanácsának a költségvetését az eddigi ORTT-s rendszerrel. Nagyon egyszerű, össze kell adni a bérre vonatkozó sorokat az előző rendszerben. Ha összeadjuk a bérre vonatkozó sorokat, és összehasonlítjuk a mostani számokkal, akkor ott egy két és fél milliárdos differenciát. Ha ezt a két és fél milliárdos differenciát önök csökkentésnek tekintik, akkor azt eléggé problémásnak látom.

Köszönöm a szót.

Forrás: parlament.hu