CZUNYINÉ DR. BERTALAN JUDIT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Így az idő előrehaladtával, engedjék meg, hogy a saját időkeretem terhére néhány reagálást megengedjek, nem rabolva ezzel a kétperceseket.

Baráth Zsolt képviselő úrnak mondanám, nem szítva a többségi véleményt, azt kellett volna elmondani, vagy azt kellett volna elsődlegesen elmondani, hogy a bizottság 18 igen, 0 nem és 4 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta az előttünk fekvő javaslatot. Azt gondolom, hogy ezt mindenképpen a jegyzőkönyv számára azért illik helyre tenni. Ami miatt én akkor ügyrendit kértem, az az volt, képviselőtársam, hogy valóban olyan dolgokat mondott el, ami a bizottsági ülésen megfogalmazódott, azonban egyértelműen kisebbségi véleményként megfogalmazódott véleményeket mondott el a többségi véleménynél. Nem szeretnék házszabály-értelmezési vitát nyitni e tekintetben, azt gondolom, hogy valóban legyen vége.

Viszont beszéljünk arról, vagy hadd beszéljek arról, ami előttünk fekszik: ez a több jogszabályt érintő javaslat. Bár itt kritikát kaptunk, hogy nem átfogó, nem holisztikus, és nem teljes rendszertani átalakításra, és nem új szociális törvény megalkotására törekszik, én mégis azt gondolom, hogy bár néhány képviselőtársam azt mondta, hogy leporoltunk bizonyos szabályokat, aztán hibajavításokról vagy foltozgatásokról is volt szó a hozzászólásokban, én nem tartom egyiket sem helyes megállapításnak. Én azt gondolom, hogy azokat a sürgős és szükséges intézkedéseket ezekkel a jogszabály-módosításokkal, amelyeket a szakma és az ellátottak jelentős része már várt, és az eddig egyébként felborult és nem koherens szociális ellátórendszer biztosított számunkra, helyre teszi.

Így például, én azt gondolom - egyetértve többek között az emberi jogi bizottság többségi véleményével -, ez egy humánus, és az ellátottak, valamint a szolgáltatást végzők számára is egy egyszerűbb hozzáférést, egyszerűbb ellátási környezetet biztosító jogszabálytervezet minden részről, akár a gyermekvédelmi törvényre, akár pedig a szociális igazgatásról szóló törvényre gondolok.

Ha csak a szociális törvényre gondolok, a szolgáltatásokra vonatkozó hatályos szabályozás szerint az adatkezelést előíró rendszer duplikációkat tartalmaz, indokolatlanul tesz különbséget állami és nem állami fenntartók között, nem különül el az ellátást igénylőkre és az ellátottakra nyilvántartott adattartalom a cél szempontjából. Ennek orvoslása érdekében a nyilvántartási rendszer szabályai egyértelművé válnak, a célhoz kötöttség figyelembevételével megszűnnek a párhuzamosságok, összességében csökkennek a nyilvántartási rendszerben fennálló anomáliák. Kiemelkedő az is, hogy az új nyilvántartási rendszerben meghatározásra kerül, hogy mely adatokat kell vezetni az ellátást igénylőkről, és melyeket az igénybe vevőkről.

Ami pedig már néhány tételes szabályozási változást érint, a lakásfenntartási támogatást már az előttem szóló képviselőtársaim közül többen említették, én ennek a változtatásnak azt a részét emelném ki, amelyet egyébként Tarnai képviselőtársam is kiemelt. Nagyon fontos, hogy valóban olyan jogosultak, olyan rászorulók is hozzájutnak a különféle rezsiköltségeik támogatásához, alacsony jövedelemmel rendelkező kisnyugdíjasok, vidéken élő emberek - merthogy van élet a főváros határain kívül is -, akiknek erre valóban szükségük van, és nem a vezetékes gázszolgáltatás okoz nekik problémát, hanem a tüzelő megvásárlása. Éppen ezért a gázár-szabályozási rendszerrel és az egyéb támogatási rendszerekkel összhangban a lakástámogatási rendszer bővítése, azt gondolom, hogy valóban egyenlőséget biztosít a rendszerben az ellátás hozzáférhetősége szempontjából.

Fontos azt is kiemelni, hogy a jogosultsági jövedelemhatárt a törvény az öregségi nyugdíjminimum 250 százalékában határozza meg a korábbi 150 százalék helyett, ugyanakkor eltörli a lakásfenntartási költségek jövedelmen belüli arányára vonatkozó előírást. A jövedelemszámítás alapja az egy főre jutó jövedelem helyett a háztartás fogyasztási szerkezetét kifejező fogyasztási egység lesz.

A támogatás célzottságának és hatékonyságának növelése érdekében a módosítás két további alapvető intézkedést vezet be. Az egyik a támogatást igénylők vagyoni helyzetének vizsgálata, a másik pedig annak előírása, hogy a lakásfenntartási támogatást elsősorban természetben kell biztosítani. Azt gondolom, hogy sok esetben tudjuk, hogy a gyakorlatban ez az, amikor az ellátás valóban ahhoz érkezik, akinek ténylegesen szüksége van rá.

Az előttünk fekvő törvény többi elemében fontosnak tartom azt is, hogy a tanyagondnoki szolgáltatás jelenleg legfeljebb 400 fős külterületi vagy egyéb belterületi lakott helyen engedélyezhető. A gyakorlatban ez gondot okoz, hiszen ha már működő szolgáltatás esetén a lakosságszám 400 fő fölé emelkedik, a rendelkezés ebben az esetben most lehetővé teszi - a falugondnoki szolgáltatáshoz egyébként hasonlóan -, hogy amennyiben a létesítést követően a külterületi vagy egyéb belterületi lakott hely lakosságszáma 10 százalékot meg nem haladó mértékben emelkedik 400 lakos fölé, a szolgáltatást tovább lehet működtetni. A gyakorlatból, higgyék el, tudom, hogy ezeknek az így működő szociális szolgáltatásoknak az engedélyező szerve vagy ellenőrző szerve a gyakorlatban sok jogszabályi helybe ütközött, hiszen meg kellett szüntetnie, mert a jogszabály előírásainak nem felelt meg, de a gyakorlatban a 10 százalékot a lakosságszám ingadozása nem haladja meg, hiszen olyan lakott vagy szórtan lakott területekről beszélünk.

A helyi önkormányzat a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról rendeletet alkot. A gyakorlatban - és most egy olyan problémát szeretnék mondani, ami az előttünk fekvő javaslatban egyértelművé tesz bizonyos, egyébként már jó néhány éve problémás rendelkezést - a társulások által fenntartott intézmények térítésidíj-megállapítása a probléma. Ebben az esetben biztosan a képviselőtársaim, akik egyben önkormányzati képviselők, és fenntartóként többcélú társulásban is működtetnek szociális intézményeket, tudják azt a gyakorlatban létező problémát, hogy nem történt orvosolása annak a helyzetnek, hogy az önkormányzati törvény szerint a helyi önkormányzat az, amely rendeletet alkothat, tehát jogforrás-kibocsátó, míg a társulásnak nincs ilyen jogalkotó szerepe vagy feladata. Ezzel ellentétben a szociális törvény úgy szabályozza, és kivételt nem enged, hogy az egyes szociális ellátások térítési díjairól a helyi önkormányzat rendeletet alkot, vagy abban határozza meg. Volt egy hihetetlen, áthidalhatatlan joghézag.

Időnként egyébként a Magyar Államkincstár normatív ellenőrzésénél szembesültünk azzal, egyébként sok közigazgatási hivatal állt a probléma megoldása előtt is értetlenül, hiszen nem tudták a két egyenrangú jogszabály ellentétes vagy nem koherens rendelkezéseit feloldani a gyakorlatban. Nem született helyi rendelet, társulás csak határozatban tudott dönteni. A Magyar Államkincstárral sokszor vitatkoztunk azon, hogy van-e joga visszavonni a normatívát vagy nincs, mert itt bizony erről beszélünk.

Ebben a javaslatban a társulási megállapodás alapján a társulás valamely települése, ha rendeletben szabályozza az intézmény térítési díját, akkor megfelel ennek a követelménynek vagy ennek a feltételrendszernek, és azt gondolom, tiszta helyzetet teremt, mert, képviselőtársaim, nem mindegy, hogy hat település tagja a társulásnak, és hat település alkot rendeletet, vagy tudjuk, hogy vannak olyan társulások, ahol 17, 29 vagy akár több tagú apró település alkot egy társulást, és akár intézményfenntartóként él a szociális ellátórendszerben.

Még egy dolog, ami szintén már a részletszabályokat érinti, de azt gondolom, hogy szakmáról szól. A hatályos szabályozás mind törvényi, mind miniszteri rendeleti szinten tartalmaz rendelkezéseket a szociális szakvizsgára, azonban ezek összhangja nem teljes, a párhuzamosságok megszüntetése volt indokolt. Mivel Vágó Sebestyén képviselőtársam a szociális szakvizsgarendszerre utalt, szeretném elmondani, hogy ez a javaslat, ami előttünk fekszik, arról szól a szociális szakvizsga említése kapcsán, hogy megszünteti a párhuzamos és nem egyeztetett hivatkozásokat, ami a szociális szakvizsgáról szóló jogszabályi rendelkezéseket tartalmazza. A szociális szakvizsga szabályozása eddig is a tárca jogalkotási köre volt, miniszteri rendeletben szabályoztuk, tehát itt nem történik degradálása a szakmai szabályoknak azzal, hogy nem a törvény szintjén kezelik.

(20.10)

A módosítással törvényi szintre kerülnek a szociális igazgatási bírsággal összefüggő szabályok és ezzel kapcsolatos rendelkezések. Nem beszélnék erről bővebben, hiszen többen megemlítették, hogy sok olyan anomália és sok olyan szabálytalan ellátás kiszűrésére lesz lehetőség ennek a szankciórendszernek a bevezetésével, amely az elmúlt időszakban több feszültséget is okozott a szociális ellátórendszerben vagy a szociális szolgáltatások között.

Egyszerűsödik az eljárás az igénylő oldaláról, hiszen a formai kötöttségektől mentesen akár szóban is elő lehet terjeszteni az ellátás iránti kérelmet. Megmarad az írásbeliség lehetősége. Megszűnik továbbá az írásbeli értesítési kötelezettség abban az esetben, ha az ellátás iránti kérelmet pozitívan bírálták el, mert ilyenkor elegendő a kérelmezőt nyilvántartásba venni, elutasítás esetén viszont továbbra is szükséges az írásbeliség. Mint látják, egyszerűsítő és az ellátások igénybevételéhez való gyorsított vagy könnyebb utat segítik elő ezek az elsősorban eljárási jogszabályokat megalapozó rendelkezések.

Egyszerűsödnek a soron kívüli elhelyezés szabályai. Nem kívánok róla hosszan beszélni, hiszen többen mondták azt, hogy ez igenis hasznos. Sokan maradnak ki az ápolási-gondozási szükségletvizsgálat meg egyéb jövedelemvizsgálatok kapcsán vagy később jutnak ellátáshoz. Azt gondolom, hogy ez megint az ellátottak érdekében történő módosítás, amiről nem szabad megfeledkezni akkor, amikor ezek között a padsorok között arról vitatkozunk, hogy szükséges vagy nem szükséges, van-e jó része vagy nincs-e jó része ennek az előttünk fekvő törvényjavaslatnak. Tehát azt gondolom, mindenféleképpen fontos és szükséges rendelkezések állnak előttünk.

Volt szó a bázisszállásról is, nem ismétlem meg, amiket elmondtak, és amikkel egyébként zömében egyetértettem.

Étkeztetés esetében a települési önkormányzatok eddig nem határozhatták meg jogosultsági feltételként az igénylők jövedelmi helyzetét. A módosítással erre lehetőség nyílik. Fontosnak tartom, hiszen eddig az étkeztetési normatívák, illetve az étkeztetési támogatások odaítélésénél kényszerhelyzetben volt az önkormányzat, mert adott körre ki kellett fizetni, azonban nem volt jogosult. Egyébként csak úgy halványan, némi önkormányzati autonómia azért beleférhet abba, hogy a helyben szokásos életminőséghez igazítottan azért a helyi önkormányzati jogalkotást ne szabjuk meg ennyire.

Egyébként ugyanezt mondom azokra a felvetésekre is, amelyek a bérpótló juttatás mellett azt mondják, hogy ne legyen a lakóhely élhetővé tétele vagy a rendezett lakóhely a helyi önkormányzat diszkrecionális jogkörében megadható feltétel. Én vidékről jövök, én igenis azt mondom, hogy legyen feltétel, és amelyik önkormányzat ezt bevállalja és akarja, az írja elő a támogatás odaítélésének a feltételeként, hiszen az is egyfajta munkára való szoktatás vagy az is egyfajta út a munkába. Zárójelben jegyzem meg, Gúr képviselőtársam, nem akarom a kétperceseket szaporítani, direkt felírtam magamnak, két helyen elszólta magát, és ez olyan bájosan freudi elszólás volt, "út a munkából", említette a program bevezetésére.

Tehát az is munka és az is munkába vezetés, amikor azokat az embereket, akik mentálisan életkörülményeik miatt a munkából való egyre hosszabb távú kiesés okán kevésbé reintegrálhatóak az elsődleges munkaerőpiacra, az otthoni környezet rendben tartásával... Meg lehet nézni, hogy hogyan néznek ki azok a telkek, azok a porták, ahol több éve magukra és a környezetükre is igénytelenné válnak, és ezért gondolom azt, hogy szükséges vagy jó lehet egy adott önkormányzat helyi specialitásait figyelembe véve egy ilyen szabályozás.

A gyermekvédelmi és a családi pótlékot vagy a családtámogatásokat érintő rendelkezésekről gyorsan néhány szót szólnék. Ertsey képviselőtársamnak köszönöm, hogy sok helyütt azt mondta, hogy pozitív és előremutató rendelkezéseket és szükséges rendelkezéseket tartalmaz az előttünk fekvő tervezet. A családi pótlék felhasználásával összefüggő felelősség, illetve ha jól emlékszem, nem akarok lapozgatni, talán Gúr képviselőtársunk mondta azt, hogy a gyám, illetve a tartósan nevelt gyermekek esetében ez a felhasználási kötöttség és ellenőrzés még inkább szükséges, hiszen hátrányos helyzetű gyermekekről beszélünk, akiknek eleve rossz a körülményük. Én pedig azt gondolom, hogy a jogszabály most van összhangban a Gyvt.-vel, hiszen maga a gyermekvédelmi törvény a gyám, a hivatásos gyám és a gyermekvédelmi intézmény vezetője számára hivatalból ír elő szankciót. Tehát nem ugyanarról beszélünk, amikor a szülő felelősségét és a hivatásos intézményi gyám felelősségét feszegetjük. Ott az elszámolási rendszer és viszonylat teljesen más alapokon fekszik.

Azt gondolom, hogy minden olyan rendelkezés, amely a törvényjavaslatban van, és első lépés ugyan a szociális ellátórendszer és a gyermekvédelmi rendszer, valamint az ehhez kapcsolódó szabályok jobbítása érdekében, alkalmas arra, hogy azokat a célokat, amelyeket a kormány, a nemzeti együttműködés kormánya kitűzött maga elé, megvalósítsuk, és én ehhez kérem az önök támogatását.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu