DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Igyekszem tömör lenni és a húsz percet nem kimeríteni.

Az önök előtt lévő törvényjavaslat elsődleges célja a társasházakban való békés, kiegyensúlyozott együttélés segítése, valamint a társasházak működésének, működtetésének egyszerűsítése, a szabályozás egyértelműsítése. Az új törvényjavaslat célja egyrészt a korábbi szabályozás számos hibájának javítása, másrészt támogatja a kormány politikai célkitűzéseit, amely a családok és a vállalkozások érdekeit helyezi a törvénykezés középpontjába. A javaslat első része a társasházak pénzügyi irányítását, működtetését segíti. A második rész a társasházak és az ott működő vállalkozások közti együttműködést teszi gördülékenyebbé, míg a harmadik a lakóközösség közös tulajdonosi jogainak érvényesítését támogatja.

Tisztelt Országgyűlés! Elsőként a társasházak pénzügyi működtetésének könnyítését emelném ki. Itt a cél a törvény 2009. évi módosítása kapcsán szabályozott, "a könyvvizsgálatról és a gazdasági ellenőrzési feladatellátó személyről szóló rendelkezések ellentmondásainak megszüntetése". E rendelkezések ugyanis nincsenek összhangban a számviteli törvényről szóló törvény könyvviteli szolgáltatásra és könyvvizsgálói tevékenységre vonatkozó rendelkezéseivel, holott a számviteli törvény szerint feladataikat a társasházaknak is a számviteli törvény alapján kell teljesíteniük. A javaslat egyértelművé teszi, hogy a törvénynek a könyvvizsgáló bizottság ellenőrzési munkájának segítéséről, nem pedig a közös képviselő vagy az intézőbizottság ellenőrzéséről szükséges rendelkeznie. A számviteli törvény a könyvviteli szolgáltatásról rendelkezik, amelyet végezhet a regisztrált mérlegképes könyvelő és a regisztrált okleveles könyvvizsgáló egyaránt. Ezenkívül a könyvvizsgálatot csak okleveles könyvvizsgáló végezheti. A társasházi törvényben ezekre alapozva lehet és kell egyértelműen rendelkezni akként, hogy a bizottság feladatkörében végzett gazdasági ellenőrzés segítésére a könyvviteli szolgáltató és a könyvvizsgáló egyaránt képes és alkalmas.

A törvényjavaslat a jelzett jogalkalmazási bizonytalanságok megszüntetésén kívül egyértelművé teszi, hogy a jövőben a gazdasági ellenőrzést segítő személy kötelező igénybevétele kizárólag évente egyszer, az éves közgyűlésekre kerülő beszámoló, elszámolás és a következő évi költségvetési javaslat vizsgálatára és szakmai véleményezésére terjed ki. Ez továbbra is az 50 albetétet meghaladó épületeknél lesz kötelező, ennél kisebb társasházaknál azonban az éves pénzforgalom alsó határát a jelenlegi 10 millióról 20 millió forintra indokolt felemelni.

A törvényjavaslat változtatást tartalmaz abban is, hogy kifejezetten csak a megfelelő belső szakmai kontroll, vagyis a megfelelő szakképesítéssel rendelkező tisztségviselő, illetve ilyen személy megbízásának hiánya esetében lesz kötelező a gazdasági ellenőrzést segítő személy igénybevétele.

Tisztelt Országgyűlés! A fentieken túl olyan további módosítások és új rendelkezések meghatározására van szükség, amelyek a jövőben egyértelműen segítik a társasházakban működő vállalkozások működését, továbbá figyelembe veszik a települési önkormányzatok feladatellátásának követelményeit is. A jelenlegi szabályok értelmében a lakóközösség a lakhatás nyugalmára hivatkozva bármikor, bármilyen új tevékenység megkezdésének engedélyezését közgyűlési határozattal megtilthatja, amely esetekben a hatóság a működési engedélyt nem adhatja ki. Jóllehet a törvény a tiltást vagy a korlátozást csak zaj- és rezgésvédelmi indokok, illetőleg a lakókörnyezetet veszélyeztető tevékenységek tényleges fennállása vagy közvetlen veszélye esetén teszi lehetővé, a gyakorlatban a társasházak minden indoklás nélkül megtagadhatják a hozzájárulást. Ez a szabályozási megoldás a nagyszámú helyiségállománnyal rendelkező városi, nagyvárosi, fővárosi önkormányzatok területén súlyosan gátolja a vállalkozások működését, ugyanakkor lehetetlenné teszi az önkormányzat kereskedelmi és városképi szempontjainak érvényesítését. A törvényjavaslat ezért arra tesz javaslatot, hogy a nem lakás céljára szolgáló helyiség használatához, hasznosítási módjának megváltoztatásához ne legyen szükséges a társasház hozzájáruló nyilatkozata.

A társasház közgyűlése azonban a jövőben is hozhat tiltó határozatot akkor, ha ez nyilvánvalóan sérti a lakhatás nyugalmát. Ilyen a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény szerinti, illetőleg a szexuális vagy erotikus szolgáltatásra irányuló tevékenységek, valamint ha nem lakás céljára szolgáló helyiségben szexuális terméket és segédeszközt kívánnak árusítani vagy forgalmazni. Ugyanígy a közgyűlés a helyiség megváltoztatott használatához a zaj- és rezgésvédelem, és a lakókörnyezetet veszélyeztető más tevékenység megelőzése céljából tiltó vagy feltételt meghatározó hozzájáruló határozatot is hozhat.

(15.30)

A feltétel kikötését azonban a jövőben már indokolni kell, és meg kell határozni a lakhatás nyugalmát tartalmazó magatartások részletezését is.

Mindezekhez kapcsolódva új szabályozási elem, hogy a törvényjavaslat felhatalmazást ad a települési, Budapesten a kerületi önkormányzatoknak, hogy városképi vagy kereskedelmi szempontok alapján rendeletben határozzák meg a nem lakás céljáró szolgáló helyiségek használatának, hasznosításának, illetve ezek megváltoztatásának módját, feltételeit.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat harmadik fontos eleme a társasházi tulajdonosok közös érdekeinek erősítése; a közös képviselőnek, illetve az intézőbizottság elnökének lehetőséget ad a nem fizető tulajdonostársakkal kapcsolatos hatékonyabb és gyorsabb fellépésre. Ennek érdekében a jelenlegihez viszonyítva jóval rövidebb, már 3 havi közösköltség-tartozás esetén kérhető a jelzálog bejegyzése.

A törvényjavaslat hangsúlyozottan rámutat arra is, hogy a közös képviselő behajtási feladata a vonatkozó külön jogszabályok alapján meghatározott közüzemi és a nem közüzemi szolgáltatások, mint például a központi fűtés, a meleg víz díjhátralékának megfizetésére, és ezzel kapcsolatban a tulajdonostársak igényeinek érvényesítésére is kiterjed.

Tisztelt Országgyűlés! Összességében elmondható, hogy a módosítások és az új rendelkezések a jogbiztonságot, a tulajdonjog védelmének megtartása mellett a jobb és szakszerűbb működtetést, a peres eljárások megelőzését szolgálják. A törvényjavaslat megszünteti a társasházak működését nehezítő ellentmondásokat, a felesleges többletköltségek kényszerű vállalását, valamint egyértelmű szabályozással támogatja a vállalkozások működését, védi és ezzel párhuzamosan segíti a lakhatás nyugalmát, valamint támogatja az önkormányzatok kereskedelmi, városképi szempontjainak érvényesítését.

Kérem ezért önöket, hogy a beterjesztett törvényjavaslatot támogassák. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu