DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen. Elnézést, elnök úr, csak röviden szeretnék Varga László képviselőtársamnak egy megjegyzésére reagálni, ami az adatvédelmi szempontokat illeti.
Az első cégtörvény az 1989. évi Ctvr. volt, ami tartalmazta kötelező kellékként a lakcímadatok közlését. A következő cégtörvény az 1997. évi CLV. törvény volt, ha jól emlékszem, és mind a kettő az önök kormányzása alatt született. Sem annak idején Németh Miklós, sem Horn Gyula kormányzása alatt nem merültek föl ezzel kapcsolatban adatvédelmi aggályok, és egyébként ombudsman sem jelezte azt, hogy itt túlsúlyban lennének az információs önrendelkezési jogot sértő szempontok. Azzal együtt mondom ezt, hogy tisztában vagyok azzal, hogy ilyen esetekben is természetesen egy alapvető jog, az információs önrendelkezési jog csorbát szenved, de minden ilyen esetben mérlegre kell tenni azt, hogy a konkuráló jogok és érdekek között mi mennyire esik a latba. Feltételezem, hogy mind 1988-ban, mind 1997-ben ezt a jogalkotó mérlegre tette.
Ehhez képest sokkal bonyolultabb gazdasági viszonyok alakultak ki a 2000-es évek végére, még fontosabb lett az a közérdek, amelyik azt kívánja meg, hogy a magánvállalkozások és a közszféra találkozásait világosan földerítsük. Ehhez képest minősítettem úgy, hogy teljesen érthetetlen volt az a hirtelen aggodalom az akkori szocialista kormányzat részéről az adatvédelmi szempontok tekintetében, jóllehet természetesen tudatában kell lennünk annak, hogy nyilvánvalóan itt kímélő módon kell eljárni, hiszen egy alapvető jogot korlátozunk. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés