GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Lanczendorfer képviselő asszony, én most nem a mostani hozzászólására reagálnék, hanem az ezt megelőzőre. Azt gondolom, hogy szolidaritásról azok beszéljenek, akik akképpen cselekszenek. Két gondolattal alátámasztom, hogy miért teszem ezt.

(21.10)

Egyszerűen akkor és amikor olyan személyi jövedelemadó-rendszert fogadnak el, amely ebben az országban durván 3,8 millió emberből 3-400 ezer embert érint kedvezően, a tehetőseket, 3,5 milliót pedig kedvezőtlenül, vagy nem hoz kedvezőbb helyzetbe, akkor ne beszéljen nekem szolidaritásról. Akkor, amikor olyan családtámogatási rendszert működtetnek, vezetnek be, amely kapcsán egy dolgozó, dolgozó 100 ezer forintos bérrel - és sajnos sok ilyen ember van, főleg a hátrányos helyzetű térségekben, akik 100 ezer forintos bruttó jövedelemmel bírnak -, ember, aki három gyermeket nevel, az, ha jól számolok, havonta majd 170 forinttal fog többet kapni a családtámogatás rendszerén keresztül, azzal szemben, aki mondjuk, 500 ezer forintot keres, és 500 ezer forint keresete mellett 99 ezer forintot fog kapni. Úgyhogy, aki szolidaritásról beszél, az olyanfajta törvénykezést is szüljön, ami szolidáris azokkal, akik rászorultabbak, önmaguk mindent megtesznek azért, hogy a közösségükért, a közjóért a lehetőségükhöz illesztetten a legtöbbet hozzátegyék. Személyi jövedelemadó, családtámogatás, szolidaritás.

Köszönöm szépen. (Kontur Pál: Nyolc évig miért nem mondtál ilyeneket?)

Forrás: parlament.hu