NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon nagy tisztelettel, képviselő asszony, én ismerek egy másik Giesswein Sándort. A Horthy-rezsim alatt, főleg annak kezdeti éveiben, hiszen utána sajnos elhunyt, rendkívül jó kapcsolatokat ápolt az akkori szociáldemokratákkal, ezért saját egyházán belül el is szigetelődött, ha jól tudom. Sőt mi több, csak korai halála akadályozta meg az akkori egyházi vezetőket abban, hogy ne fosszák meg egyébként egyházi hivatalaitól. Ő mondta valahol azt, hogy ahol nincs társadalmi igazságosság, ott nincs társadalmi béke.
És milyen igaz ez! Csak gondoljon az 1 százalékos adóra, hogy kinek kedvez, illetve az adórendszeren keresztül megvalósuló családtámogatási rendszerre. Hol van ebben a társadalmi igazságosság? A milliárdok most meg a gazdagokhoz mennek. Hol lesz itt a társadalmi béke?
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés