VÁGÓ GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen. Hogyha valóban igaza van itt Novák Elődnek, akkor nagyon sötét időket fogunk megélni a jövőben, mi, a digitális generáció, akik valóban az internetet bennszülöttként használjuk, és akkor ezentúl minden egyes szavunkra úgy kell figyelni, hogy Szalai Annamária bárdja lebeg a fejünk felett, és nem tudni, hogy ha közzéteszek egy tartalmat a saját blogomban, akkor majd ez nehogy véletlenül kikerüljön esetleg az Index-címlapra, és akkor utána már rögtön utolérhető leszek. Tehát eléggé abszurd az egész szabályozás, pont a gumijellege miatt, de ezt a megnyilvánulásomat zárójelbe tenném.

Most inkább a 39. ajánlási számon található módosítóval kapcsolatban szeretném megfogalmazni azt, hogy itt Karácsony Gergely képviselőtársam azt mondja, a jelentős befolyásoló erővel rendelkező lineáris audiovizuális médiaszolgáltatók közül vegyük ki a tematikus médiaszolgáltatókat. Ennek nagyon egyszerű oka van, hiszen, kérem szépen, a Paprika TV a maga keretében egy jelentős befolyásoló erővel bír, akárcsak a Viva TV. Tehát úgy érezzük, hogy jelentős médiabefolyással bírnak bizonyos tematikus csatornák, de mégsem várhatjuk el tőlük ugyanazt a kiegyensúlyozott szolgáltatást, habár Novák Előd biztos nagyon szeretne Hungarica-klipeket a Viva TV-n, de nem hiszem el, hogy a Viva TV-t vagy bármelyik ilyen tematikus csatornát kötelezni kellene erre a kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra, pedig ott is vannak hírek, zenei hírek, hírek a zene világából és egyéb, de elég abszurd, hogy itt most alle zusammen minden egyes médiára majd rámondjuk, aki ellenünk szól, az biztos jelentős médiabefolyásoló erővel bír, és bármilyen tematikus is (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.), kötelezni kell arra, hogy kiegyensúlyozott legyen.

Köszönöm a szót.

Forrás: parlament.hu