BEBES ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Általában nem szoktam ehhez a témához hozzászólni, mégis most fontosnak tartom, hiszen én úgy gondolom, hogy egy olyan sportmúlttal, amit igyekeztem végigvinni akár az utánpótlástól a versenysporton át a sportvezetői, az utánpótlás-képzői részen is, van bizonyos rálátásom a sporttevékenységekre. Azt gondolom, hogy a gyors politikai haszonszerzés egyáltalán nem igaz, hiszen hihetetlen hosszú út vezet addig, mire egy utánpótlás-versenyzőből élsportoló lesz, vagy esetleg a tömegsportbázist próbálja bővíteni a sport területén.

Én úgy hiszem, hogy ez egy olyan terület, amely fontos az egészségügy szempontjából, hiszen egyetértünk azzal hogy az egészségügyi prevenció fontos eleme, és fontos azért is, hogy egy olyan bázist biztosít az ország számára, amelyben minden forint, amit belefektetünk, megtérül. Éppen ezért én azt gondolom, helyes az az érvelés, amit Bánki Erik képviselőtársunk ezzel kapcsolatban megfogalmaz. Higgyék el nekem, hogy mind a három területnek az előremenetele fontos valamennyiünk számára, fontos az utánpótlásképzésre adott pénzek elköltése, fontos a versenysport szerepe az egészség megőrzése szempontjából és az utánpótlásképzés szempontjából, és persze fontos az ezen alapokon nyugvó tömegsportbázis kialakulása is. Éppen ezért én úgy gondolom, hogy ez a módosító javaslat fontos az ország számára is.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

(11.10)

Forrás: parlament.hu