BEBES ISTVÁN (Fidesz): Rövid szeretnék lenni, elnök úr, hiszen Babák képviselő úr is már említette azt, amit gondolok, hogy ez nem egy adomány az előző kormány részéről, ami a fejlesztésekhez kapcsolódott, hanem egy önkormányzati önerő és egy ahhoz szükséges európai uniós forrás, és ez volt 2004 és 2006 között, és ez van 2007 és 2013 között.

Tehát amikor önök fejlődéseket mondanak, azt az Európai Uniónak és az önkormányzatoknak köszönhetjük és nem az előző kormánynak. Én azt gondolom, ebben legyünk korrektek egymással, és ha ez így van, akkor világosan láthatjuk, hogy az önkormányzatiság az, amely a legtöbbet tette, mondjuk, regionális szinten is ezekhez a pályázatokhoz.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu