BEBES ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ez egy olyan téma, amelynek fontosságát, azt gondolom, valamennyi Körmend és térségében élő mindig figyelemmel kíséri, különösen azért, mert az előző kormányok idején ez egy különös felhangot kapott, hiszen még igazából alapkövet is leraktak ide, habár már nem tudjuk, hol van az alapkő, amit annak idején Kiss Péter lerakott, de mindig megígérték nekünk, hogy lesz, akár Medgyessy Péter, akár Csillag István, akár pedig a későbbiekben Kiss Péter.

Én annak idején is többször felhívtam szocialista képviselőtársaim figyelmét, hogy külön kellene kezelni a körmendi elkerülő előkészítését, valamint a Körmend-országhatárig tartó gyorsforgalmi út megépítésének az előkészítését, hiszen a körmendi elkerülő előkészítése előbbre tart, a 8-as gyorsforgalmi előkészítése a határig pedig picivel hátrébb helyezkedik el. Nekünk, körmendieknek logikusan az a fontos, hogy az elkerülő előkészítése befejeződjön, és ennek ezután pedig a kivitelezése is elkezdődjön, hiszen a városon átmenő forgalom az elmúlt időszakban is emelkedett, és ez már elviselhetetlen terhet jelent számunkra. Másik időben pedig folytatódjék a gyorsforgalmi előkészítése az országhatárig, és az is kerüljön megépítésre.

Éppen ezért én úgy gondolom, hogy első és legfontosabb tény, hogy válasszuk ketté ennek a két résznek az előkészítését. Ebből a szempontból fontos lenne, hogy az Európai Uniónál eljárjunk, és nyilvánvalóan ezek után az előkészítések után az építés is elkezdődhessen. Úgyhogy én úgy hiszem, hogy az előkészítési feladatok megbontása az első számú alapelv, és úgy hiszem, hogy ez lendítheti előre végül is ennek az elkerülő útnak a megépítését.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu