DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Most mondta ki azt, ami a valós szándék. Rossz lenne, ha úgy kellene értelmeznem és ez az értelmezés helyes lenne, hogy önök kivételes jogsértésekre hivatkozva nyirbálnak meg alapvető jogokat, például a védekezéshez való jogot. Mert az, amit ön említett, hogy az ügyvéd ott adja vissza a megbízást azért, mert nem fizetnek neki munkadíjat, ez kivételes, visszaélésszerű joggyakorlás lenne akkor, ha ezt a törvény szerint megtehetné, mert - ahogy ön is mondta - a mai szabályok szerint az ügyben még 15 napig köteles eljárni. Ezt tehát rossz példa, államtitkár úr, mert a védő a mai hatályos szabályok szerint is köteles lenne ebben az ügyben eljárni. És azt gondolom, hogy egy felkészületlen védő kirendelése biztos, hogy nem lehet az ügyfél érdeke.
Úgyhogy én még egyszer - és remélem, utoljára - tényleg arra szeretném felhívni a figyelmet, ne abból induljanak ki, hogy van néhány etikátlan ügyvéd, aki miatt bizonyos perek elhúzódnak. Erre alapozva alapvető, mondhatom azt is, hogy sok esetben alkotmányos alapjogokat, de azt bizonyosan kijelenthetjük, hogy büntető eljárásjogi alapelveket sértenek meg, és ebben a körben változtatnak jogszabályt. Azt gondolom, hogy ez merőben téves felfogás, merőben téves szemlélet. Nagyon kérem államtitkár urat, hogy ezt még egyszer gondolják át.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés