KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési vita első szakaszában az LMP a kulturális témájú fejezetekben komoly győzelmeket aratott. Most, a vitának ebben a szakaszában is engedjék meg, hogy fölhívjam a figyelmüket egy módosító indítványunkra, ami a Nemzeti Kulturális Alapon belül indítványoz átcsoportosításokat.

A kulturális és egyéb területeken számos közalapítvány, alapítvány működik, amelyekkel kapcsolatosan elég gyakran elhangzik, hogy ezen alapítványoknak az önköltsége, a működési költsége túlságosan magas. Az Európai Unió irányelvei is azt javasolják igazodási pontként, hogy körülbelül egy 5 százalékos működési költség az, ami az ilyen típusú szervezeteknél elfogadható, és a nem is olyan régen a parlament által elfogadott 2009-es zárszámadás is tartalmazott egy olyan megállapítást az LMP kezdeményezésére, ami szóvá tette, hogy a Nemzeti Kulturális Alap esetében a kommunikációs kiadásokat is beleértve ez a működési költség több mint 11 százalék.

A módosító javaslatunk, amit Kukorelly Endre képviselőtársammal közösen nyújtottunk be, a Nemzeti Kulturális Alap esetében azt indítványozza, hogy csökkentsük ezt a bizonyos működési költséget, és hosszú távon indítványozzuk azt, hogy egy 5 százalékos működési költséget állítsunk be. Első lépésként a módosító javaslatunk ezt 2011-ben 7 százalékra csökkentené a jelenlegi 10 százalék fölötti szintről. Azóta a Kulturális Alapnak a költségvetése bővült egy módosító indítvány által, tehát egészen pontosan nehéz kiszámolni, mekkora is a működési költség, de azt gondolom, lehetne ez alacsonyabb is.

Nemcsak egyszerűen pénzügyi kérdésről van szó, hanem egy szimbolikus üzenet is az, hogy valóban az olcsóbban működő állam hívei vagyunk-e, és azt a pénzt, amit a Nemzeti Kulturális Alap önmagára költ, azt tudjuk-e csökkenteni más kulturális célú előirányzatok érdekében.

Ez összesen azt jelenti, hogy mi 234 millió forinttal csökkentenénk a működési kiadásokat a Nemzeti Kulturális Alapnál. Ez azt jelenti, hogy még így is 673 millió forint lenne, ami, azt gondolom, hogy bőségesen elegendő ahhoz, hogy az alapítvány, a Kulturális Alap működni tudjon.

És mi az a két terület, ahova ezt az összeget fordítanánk nagyjából egyenlő arányban? Azokra a területekre, amelyek csak szimbolikus értelemben vannak jelen a Nemzeti Kulturális Alapnál, viszonylag kicsi támogatást élveznek, pedig talán fontos lenne, hogy ezek is nagyobb támogatást kapjanak az adófizetők pénzéből. Az egyik ilyen terület az új kulturális kezdeményezések támogatása, amely az eredeti előirányzat szerint 229 millió forintos támogatással van jelen. Én azt gondolom, hogy a kultúra az nemcsak a kultúra megőrzését, hanem a megújítását is jelenti, és ezért azt gondoljuk, hogy egy ilyen sokszínű kultúra kialakítása érdekében fontos az is, hogy az új kulturális kezdeményezéseket támogassuk.

A másik terület pedig, ahol szintén plusz 117 millió forintot juttatnánk a működési kiadások rovására, az pedig a közösségteremtő kulturális tevékenységek támogatása. Én azt gondolom, hogy Magyarország, amely egy túlságosan is individualista társadalom, ahol a helyi közösségeket az elmúlt évtizedek eléggé megtépázták, talán éppen a kulturális tevékenységen keresztül lehetne ezeket a közösségeket újraéleszteni.

Úgyhogy kérem önöket, hogy támogassák ezt a módosító indítványunkat, ami megfelelő szintű működési forrásokat támogat az alapnak, ugyanakkor közelít ahhoz az irányelvhez, hogy az ilyen típusú szervezetek csak a költségvetésük 5 százalékát fordítsák saját magukra, ehelyett inkább olyan kulturális célokat támogassanak, olyan nemes célokat, mint az új kezdeményezések és a kulturális közösségek.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az LMP és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu