ROMÁN ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy az újból megnyitott vita elején néhány olyan gondolatot mondjak el, amellyel összekötöm az előző vitával, illetve az előző körben meghozott döntésekkel a mai ülésünket. Az előző alkalommal több olyan fontos döntést hozott a parlament a fő számokat illetően, amely kiválóan illeszkedik a kormányzati célokhoz, és én úgy gondolom, hogy az élet sok területén újabb lehetőségeket nyit meg, illetve olyan problémákat, amelyeket korábban nem sikerült kezelni, orvosolni, ezeket most megteszi.
Ha megengedik, felsorolnék néhány ilyet. A magyar bíróságoknak 3 milliárd forint támogatást szavazott meg az Országgyűlés abból a célból, hogy az eljárásokat meggyorsítsa. 1 milliárd forintot szavazott meg az Országgyűlés az ügyészség megerősítésére. 5 milliárd forinttal emelkedett az önkormányzati fejezeti tartalék. 3,2 milliárd forintot szavaztunk meg az MLSZ utánpótlás-nevelésére és a biztonságtechnikai megerősítésére a sportlétesítményeknek. Nagyon fontos döntés volt az a 22 milliárd forint, amely a közszolgálatban dolgozók fizetésének a kiegészítését szolgálja, hogy azok a közszférában dolgozók, akiknek nincsen gyermekük, ne járjanak rosszabbul az adórendszerrel. És ezeknek a döntéseknek a sorába tartozik a Költségvetési Tanácsnak is az átalakítása. Ha megengedik, erről mondanék néhány gondolatot részletesebben.
A Költségvetési Tanács bürokratikus hátterének a megszüntetésével együtt nagyon fontosnak tartom, hogy a törvényjavaslatok megerősítik némely tekintetben a Költségvetési Tanácsnak a működését. Nagyon fontos új joggal fog bővülni, méghozzá az áruvisszatartás jogával a Költségvetési Tanácsnak a munkája, azaz amikor a kormány benyújtja a Költségvetési Tanácsnak a költségvetés tervezetét, akkor ezen túl lehetősége lesz a Költségvetési Tanácsnak arra, hogy azt visszaküldje a kormánynak átgondolásra, emellett véleményt nyilváníthat minden olyan döntésről, amelyet az Országgyűlés költségvetési kérdésben meghozott és a köztársasági elnök úrnál aláírásra vár.
Az új Költségvetési Tanács három főből fog állni, azt mindannyian tudjuk: a Magyar Nemzeti Bank elnökéből, az Állami Számvevőszék elnökéből, valamint a köztársasági elnök úr által delegált valamely neves közgazdászból. Ez azért nagyon fontos, mert mind a három szerv rendelkezik autonómiával, és nagyon fontos abból a szempontból is, hogy mind a három szerv mögött van egyfajta bürokrácia is, amelyik tudja segíteni a működésüket.
És azért fontos egy kicsit beszélni a bürokráciáról, mert itt az elmúlt hetekben sorra azt hallhattuk, hogy azáltal, hogy a Költségvetési Tanács munkaszervezete úgymond megszűnik, azáltal a munka is kevésbé lesz hatékony, a munka is jóval nehezebb lesz. Én azt gondolom, hogy ez abból a téves felfogásból indul ki, ami az elmúlt néhány tíz évben itt Magyarországon azért nagyon sok emberben megerősödött, méghozzá az a téves felfogás, hogy egy-egy szervezeteknek az erejét, a hatékonyságát az határozza meg, hogy mekkora nagyságú bürokrácia áll mögötte.
Mi úgy gondoljuk, hogy önmagában az, hogy mekkora nagyságú bürokrácia áll egy-egy szervezet mögött, nem dönti el azt, hogy annak a szervezetnek a működése kellően hatékony-e avagy nem, sőt nagyon sok példa van arra is, hogy egy-egy szervezet működése kevésbé jó a mögötte tornyosuló bürokrácia miatt. A költségvetési tervezetnek a 3. számú pontja, az ajánlásnak a 3. számú pontja részletezi is, egyébként erre kínál megoldást.
A múltkori Országgyűlésre visszatérve nagyon fontosnak tartom elmondani, amit akkor is több alkalommal elmondtunk, méghozzá azt, hogy a parlamenti többség elfogadta azoknak a pártoknak több javaslatát, akiket az elmúlt nyolc év nem terhel, így a Jobbiknak és az LMP-nek is több módosító javaslatát elfogadta a parlamenti többség is. És én azt gondolom, hogy ezek nemcsak olyan javaslatok voltak, amelyek egyszerűen szakmailag leírhatóak, hanem kifejezetten olyan javaslatok, amelyek a Jobbiknak és az LMP-nek is a politikai arcélét úgymond megerősítik, tehát kifejezetten olyan javaslatok, amelyek kiválóan illeszkednek abba a politizálásba, amit a Jobbik és az LMP folytat a parlamentben. Én azt gondolom, hogy ilyen formában megközelítve még nagyobb az a gesztus, amit a parlamenti többség megtett, és amelyre egyébként a korábbi időkben nem nagyon volt példa.
Összességében, engedjék meg, hogy annyit mondjak még el, hogy a költségvetés elsőkörös módosításai után is elmondható, hogy a költségvetés a megújulás irányába mutat, a költségvetés a stabilitás irányába mutat, ugyanakkor a költségvetés szakít a korábbi megszorító politikával, és egyúttal tartani tudja a hiánycélt is, azaz illeszkedik abba a gazdaságpolitikába, amelyen az ország az elmúlt fél évben elindult, és amelytől nagyon sokan várjuk azt az országban, hogy abból a helyzetből, abból a nagyon nehéz helyzetből, amibe kerültünk, kivezet bennünket, kivezeti az országot, kivezeti az országban élő embereket.
Bízom benne, hogy a második körös költségvetési módosító javaslatok ezt tovább fogják segíteni. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés