VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Varga Képviselő Úr! Ha a számok nyelvénél maradunk, és ön is beismerte, hogy 500 milliárdot megfogtunk, azért, mert a bankszektor befizet 200 milliárdot és a többiek is, és nem az embereken fogtuk meg, és ennek árán 3,8 lesz a hiánycélunk, akkor mégiscsak volt itt egy 500 milliárdos lyuk, amit a szocialista kormány hagyott ránk. (Dr. Varga László: Annyi, nézzétek meg!) Akkor mégiscsak a szocialista kormány csinálta azt a hiányt! Mi úgy oldottuk meg, hogy azt mondtuk, hogy szakítunk az IMF-fel, nem azt mondtuk, hogy továbbra is az ő kezét fogjuk, és továbbra is felvesszük a hiteleket, hanem azt mondtuk, hogy eddig, akik nem viselték a közterheket, mert eddig az emberek viselték, mert önök az emberekre terhelték a közterheket, mi azt mondtuk, hogy viseljék azok is a közterheket, akik eddig a hasznot húzták.
Én azt mondom, a bankok, amelyek megkapták a támogatást, amikor válság volt, most, amikor nincs akkora válság, és a bankoknak 500 milliárd volt a nyeresége 2009-ben, segítsenek a költségvetésben mintegy 200 milliárddal, és akkor az önkormányzatokat meg lehet segíteni, meg lehet segíteni az embereket, és nem az embereken kell folytatnunk a megszorításokat, ahogy önök tették annak idején.
Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés