ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Mivel további felszólalásra jelentkezőt nem látok, a záróvitát lezárom. Megkérdezem Halász János államtitkár urat, kíván-e az elhangzottakra válaszolni. (Jelzésre:) Nem. (Derültség, közbeszólások az MSZP soraiban. - Többen egyszerre, ütemesen: Halljuk! Halljuk!) Most a módosító javaslatokról döntünk.

(20.00)

Tisztelt MSZP-s képviselőtársaim, nem az MTK-Fradi meccsen vagyunk, úgyhogy kéretik egy kicsit visszafogni mindenkinek magát! (Derültség.)

Ezek mindegyikét az előterjesztő nyújtotta be, az alkotmányügyi bizottság támogatja. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott indítványokat az ajánlás 1-19. pontjai szerint.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatokat 238 igen szavazattal, 53 nem ellenében, 32 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/1668. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 239 igen szavazattal, 55 nem ellenében, 33 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő indítványozta, hogy az Országgyűlés elnöke az imént elfogadott törvény sürgős kihirdetését kérje a köztársasági elnöktől. Kérdezem önöket, hozzájárulnak-e ehhez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a sürgős kihirdetési kérelmet 249 igen szavazattal, 55 nem ellenében, 38 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/1813. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/1813/30. és 38. számon kapták kézhez. Az előterjesztői zárszó már elhangzott, így most a határozathozatalok következnek.

Felkérem Szilágyi Péter jegyző urat, ismertesse az ezzel kapcsolatos információkat.

Forrás: parlament.hu