FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik Magyarországért Mozgalom egyetért a kormány mint előterjesztő azon véleményével, hogy az iszapkatasztrófa által sújtott területen, illetve a tágabban értelmezett környezetében továbbra is fennáll a veszélyhelyzet. Mindazonáltal felhívnám a szíves figyelmüket arra is, hogy ennek a veszélyhelyzetnek a jogi értelemben vett kihirdetése különböző negatív következményekkel is járhat. Ezek közül kiemelném a veszélyhelyzet kihirdetésének gazdaságra való kihatását, ugyanis a térség megítélését nagyban ronthatja, ha hosszú távon ilyen aspektusban kerül folyamatosan a közvélemény elé, hiszen a mezőgazdasági termékek eladását, a mezőgazdasági termékek megítélését rontja nyilván, ha erről a területről származnak. Ki akar olyan élelmiszereket vásárolni, amelyek olyan területről származtathatóak, amely területen veszélyhelyzet áll fenn?

Vadásztársaságok hívták fel rá a figyelmemet a közelmúltban, hogy főleg a külföldi résztvevők visszamondják a vadászatokat, nem vásárolnak vadhúst. Az ingatlanpiacra is negatív kihatása lehet a veszélyhelyzet folyamatos fenntartásának, hiszen jelenleg is sajnálatos módon az ingatlanok lényegében elértéktelenednek, és még a közeli Ajka városában is stagnál, illetve folyamatosan romlik az ingatlanpiac.

Szeretném felhívni az önök figyelmét még arra is, hogy a honvédelmi törvény lehetővé teszi, hogy ha egy területen veszélyhelyzet áll fenn, akkor ott nem szükséges közbeszerzési eljárást kiírni a különböző kormányzati megrendeléseknél. Semmiképpen nem szeretnék egy platformra helyezkedni MSZP-s képviselőtársammal, de ebben a tekintetben igazat kell adnom Gőgös Zoltán képviselő úrnak, ugyanis a közelmúltban önök is tájékozódhattak arról, hogy egy 29 milliárd forintos keretszerződés köttetett a Mecsekérc Zrt.-vel, holott jól tudjuk, hogy ennek a keretösszegnek a tizedéért is ezek a kárelhárítási munkálatok, a terület rekultivációja elvégezhetőek.

Értjük a kormányzati szándékot, értjük, hogy központosítani szeretnék (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyek a terület rendbetételére irányulnak, mindazonáltal ezeket a veszélyeket is figyelembe kell venni, ezekre is fókuszálnunk kell, ha ezt a veszélyhelyzetet továbbra is fenntartjuk.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom fenntartásokkal, de támogatni fogja a veszélyhelyzet meghosszabbítását a területen, viszont szeretném kérni, hogy a lakosság igényeit is vegyék figyelembe. Például itt az ünnepek alatt legyen lehetősége a lakosságnak a szabad mozgásra, és indokolatlannak tartom a 8-as út lezárásának fenntartását.

A kormányzati intézkedéseket pedig természetesen számon fogjuk kérni. Egyáltalán nem fogunk akadályt jelenteni ezek végrehajtásában.

(22.40)

Bízom abban, hogy ez mihamarabb megvalósul. A miniszterelnök úr júniust tűzte ki, hogy addigra a terület teljesen problémamentes lesz. Várjuk az eredményeket.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu