LENDVAI ILDIKÓ (MSZP):(Zaj. - Az elnök csenget.) Köszönöm a szót, tisztelt alelnök úr. Meg kell védenem a kormánypártokat. Ennek az indítványnak csak és kizárólag az egészségügyi törvényben van helye. Tudniillik, Kopits Györgynek egyetlen bűne volt: fejfájást okozott a kormánypártoknak. (Derültség, taps az MSZP padsoraiban.) Ha valamilyen szakmai probléma lett volna vele, nyilván a költségvetési bizottság tárgyalja. Ha a jogi elhelyezkedésével lett volna baj az állam struktúrájában, akkor a jogi bizottság tárgyalja. Nem, egészségügyi probléma volt vele: súlyosan ártott a kormánypártok egészségi állapotának, és ezt a fejfájást még fokozta, hogy mindezt egy saját bevallása szerint konzervatív meggyőződésű ember tette.
Vagyis helyeslem, maradjon az egészségügyi törvényben. Mások ugyan a fejfájást mással orvosolják, de ahol a gyógyszerkasszát megrövidítik, ott ezt a receptet nem ajánlom a kormánypártoknak; ott a fejfájás ellen hol jogszabály-módosítás, egészségügyi jogszabály-módosítás, hol alkotmánymódosítás a kívánatos recept. Itt maradjon! Hozzá ne nyúljanak!
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés