ÁGH PÉTER, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Belügyminisztérium december 13-án terjesztette be az Országgyűlés elé az Európai Rendőrségi Hivatallal, a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységgel, a lőfegyverrel és a pirotechnikával kapcsolatos törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló T/1861. számú törvényjavaslatot.
Az új szabályozás több törvény módosítását érinti; egyik legfőbb indoka az európai uniós tagságunkból fakadó jogharmonizációs teendők végrehajtása. Az Európai Rendőrségi Hivatal, vagyis az Europol létrehozásáról az Európai Unióról szóló 1992. február 7-ei szerződésben állapodtak meg.
A későbbi tanácsi határozat alkalmazhatóságának megteremtése az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény módosításával teljesíthető. Az Európai Rendőrségi Hivatal létrehozásáról szóló tanácsi határozat átültetése javítja a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni fellépés hatékonyságát, továbbá hozzájárul más súlyos bűncselekmények eredményes üldözéséhez, ezáltal segíti a közrend és a közbiztonság megerősítését.
Az Europol mandátuma bővül azáltal, hogy a törvényjavaslat a jelenleginél több bűncselekményt utal a tevékenységi körébe. Emellett előmozdítja az Europol keretében megvalósuló együttműködés szakmai intenzitását azáltal, hogy megteremti a bilaterális információcsere lehetőségét, vagyis azt, hogy a nyomozó hatóságok közvetlenül is az Europolhoz forduljanak, akár az Europol tevékenységi körébe nem tartozó bűncselekmények ügyében is információt, elemzést kérve.
Tisztelt Ház! A lőfegyverekről és a lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény módosításának egyik indoka az Európai Unió jogalkotásában bekövetkezett változás. A módosítás másik indoka a pirotechnikai termékek forgalomba hozataláról szóló 2007. május 23-ai 2007/23/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetése. Ezzel összefüggésben rá kell mutatni arra, hogy a jogi okok következtében nincsen lehetőség arra, hogy kizárólag eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott kormányrendelet hajtsa végre az implementációt.
A pirotechnikai tevékenységeket, azok közbiztonsági kockázatai miatt továbbra is mindenképpen engedélyhez kell kötni. Jelenleg kormányrendelet szabályozza a polgári célú pirotechnikai termékeket és tevékenységeket. A pirotechnikai kormányrendelet kiadására nem eredeti jogalkotói hatáskörben került sor, arra a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény adott felhatalmazást.
A pirotechnikai tevékenység végzésére jogosító engedély egyik feltétele az, hogy az engedély jogosultja büntetlen előéletű legyen. A büntetlen előélet igazolása az engedélyt kérőre vonatkozó bűnügyi nyilvántartási adatokból történő adatszolgáltatással, például hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállításával történik.
Az Alkotmánybíróság kifejtette azt, hogy a különösen érzékeny személyes adatok sokaságát tartalmazó bűnügyi nyilvántartásból történő adatszolgáltatásra vonatkozó kötelezettség előírása kifejezetten és közvetlenül érinti az adatalany információs önrendelkezési jogát, amely jog magas szintű védelemre méltó alkotmányos alapjog. Emiatt az Alkotmánybíróság szerint a bűnügyi nyilvántartásból történő adatszolgáltatási kötelezettség előírása kizárólag törvényben és semmi esetre sem az annál alacsonyabb szintű jogszabályban írható elő alkotmányosan.
Minderre tekintettel a pirotechnikai tevékenység végzésére jogosító engedély egyik feltételét képező büntetlen előélet csak törvényben írható elő. Ha pedig az adott jogterület valamely részösszefüggését törvény már szabályozza, akkor ugyanezen jogterületen nem rendelkezik a kormány eredeti jogalkotói hatáskörrel, vagyis nincsen alkotmányos lehetőség arra, hogy a pirotechnikai tevékenység végzésére vonatkozó teljes szabályanyag kormányrendeletben kerüljön kiadásra. Célszerűségi okokból a felügyeleti bírságra vonatkozó szabályokat is törvényben kell rögzíteni.
Tisztelt Képviselőtársaim! A személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvény módosításának legfőbb indoka a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység végzésének, a törvényben előírt kötelező kamarai tagság feltételéhez kötése kérdésének az Európai Unió által támasztott követelményeknek megfelelő rendezése. Az előterjesztő a kötelező kamarai tagság és a kamara által ellátandó feladatok jellegének részletes megvizsgálása eredményeként a kötelező kamarai tagság eltörlésére tesz javaslatot, valamint külön rendelkezéseket fogalmaz meg a határon átnyúló szolgáltatásokkal kapcsolatban.
A javaslat markánsan elkülöníti egymástól a személy- és vagyonvédelmi tevékenységre, a vagyonvédelmi rendszert tervező és szerelő tevékenységre, valamint a magánnyomozói tevékenységre vonatkozó szabályozást.
A szakmai képesítések elismeréséről szóló 2005/36/EK irányelv leszögezi, hogy ha egy EGT-tagállamban letelepedett szolgáltatást nyújtó másik EGT-tagállamban kíván átmeneti vagy alkalmi jelleggel szolgáltatást nyújtani, és szabályozott szakmáról van szó, akkor a szolgáltatás nyújtása megkezdésének nem lehet feltételéül szabni valamely szakmai szervezet vagy testület általi nyilvántartásba-vételt vagy ilyenben való tagság betöltését. A szolgáltatást nyújtónak kizárólag a fogadó tagállam területén hatályos fegyelmi rendelkezések alkalmazásának megkönnyítése céljából lehet előírni a szakmai szervezetnél vagy testületnél az automatikus ideiglenes nyilvántartásba-vételt vagy a formai tagságot. Azonban az ilyen nyilvántartásba-vétel, illetve tagság nem késleltetheti és semmilyen módon nem nehezítheti a szolgáltatások nyújtását, valamint nem róhat további költségeket a szolgáltatás nyújtójára. Ebből kifolyólag a tevékenység megkezdése nem függhet a nyilvántartásba-vételtől, és ezért nem lehet díj fizetésére kötelezni a szolgáltatás nyújtóját.
Magyarországnak tehát jogharmonizációs kötelezettsége a kötelező kamarai tagság részleges megszüntetése. Ez azonban azt jelenti, hogy a szabályozás a jogharmonizáció elvégzése után jobban sújtaná a Magyarországra letelepedett e tevékenységet végzőket, mivel számukra továbbra is kötelező lenne a kamarai tagság. A javaslat ezért a kötelező kamarai tagság eltörlésére tesz javaslatot, valamint külön rendelkezéseket fogalmaz meg a határon átnyúló szolgáltatásokkal kapcsolatban.
Véleményünk szerint a módosítás által érintett törvények az Európai Unió jogának való megfelelés mellett javítani fogják a magyar joganyag koherenciáját, növelve ezzel a jogbiztonságot. Mindezek alapján elfogadásra javasoljuk az indítványt a tisztelt Háznak.
Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés