VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Fél éve kormányoz a Fidesz, és a mostani karácsony hangulatát már az Orbán-kormány intézkedései határozzák meg. Ez rossz hír az országnak, és pláne rossz hír azoknak, akik az átlagosnál eddig is rosszabbul éltek. Hála a kabinetnek, a jövedelmi olló tovább nyílik. A kormánypártok érzéketlen és dilettáns adó-, illetve társadalompolitikai intézkedései olyan helyzetet teremtettek, ahol a növekvő egyenlőtlenségeket, az alsó jövedelemi rétegek gyorsuló leszakadását már mellébeszéléssel sem lehet takargatni.

Lássuk konkrétan, mi kerül az ünnepi kosárba, és mire számíthatunk jövőre! Nézzük, hogyan kíván a Fidesz az országnak boldog karácsonyt! Az élelmiszerárak tekintetében emlékeztetőül szeretném elmondani, hogy a társadalom egyötöde kiadásainak több mint egynegyedét élelmiszerre, közel harmadrészét pedig lakhatásra fordítja. Ez a társadalom legszegényebb két decilise. Ők a munkanélküliek, a dolgozó szegények és a kisnyugdíjasok. Az ő szempontjukból nagyon nem mindegy, hogyan alakulnak ezek a költségek. A KSH szerint az élelmiszerárak inflációja felgyorsult. Májusban az árak még alatta maradtak az egy évvel korábbinak, szeptemberben már 3,9, októberben pedig 5,3 százalékkal haladták meg az egy évvel ezelőtti szintet.

Ne feledjük, az élelmiszerárak a jövedelemhez viszonyítva szinte mindegyik EU-tagállamban alacsonyabbak, mint nálunk. És most további emelkedésre számíthatunk a világpiaci trendeket figyelve. A pékségek például jó eséllyel áthárítják majd a búza- és gázárdrágulást a választókra. Ez mind bele fog épülni a kenyér árába. A válságadók áthárítása is problémás. Tudjuk, hiszen mindenki telefonál. De minél alacsonyabb valakinek a jövedelme, annál nagyobb részét költi telefonálásra, így a telekom cégekre kirótt válságadók épp a legszegényebbeken fognak csattanni. A bankoknál a számlavezetési díjak tavasszal 5 százalékkal csökkentek, szeptemberben viszont, amikor a pénzintézeteknek a bankadó első részét kellett kifizetniük, 12 százalékkal emelkedtek. Ha a kormány rendelete esetleg eredményt is hoz, akkor a hitelkihelyezés fog csökkenni, és ezáltal a növekedési pálya is megkérdőjeleződik.

(9.10)

Egy biztos, a banki kamatrés, mint ahogy az MNB jelentése is mutatja, szeptemberben 2,7 százalékra nőtt a tavalyi 2,4 százalékról.

Az élelmiszer-kereskedelemben nagyon is valós veszély, hogy a terheket a fogyasztókra hárítják át. Épp az igyekezetből látszik, amivel Font Sándor az utolsó utáni pillanatban beterjesztett egy indítványt, amelynek célja ennek megakadályozása volt. A javasolt módosítások csupán a beszállítókat védik, így szinte biztos, hogy az élelmiszerlánc végén található vásárlók többet fognak fizetni.

Az infláció és az adótörvények sem kedveznek a legszegényebbeknek. A kereslet csökkenése, vagyis az alsó jövedelmi rétegek elszegényedése az infláció alultervezéséből és mindenekelőtt az új, igazságtalan adórendszerből következik. Azért nő az alsó és középrétegek adója, hogy csökkenhessen az elité? Hol élünk, uraim, hölgyeim?!

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a szociális érzéketlenség kormánya. Az adótörvények hatása kapcsán a Fidesz saját magát leplezte le. A közalkalmazottaknak sebtében összelapátolt 22 milliárd forint felér egy beismeréssel, hiszen Matolcsy úr, a vudu-közgazdaságtan atyja mondta azt, hogy itt mindenki jól fog járni, de lám-lám, nem járt jól mindenki, ezért a közalkalmazottaknak még egy kis pénzt kellett adni, hogy legalább nominálisan, tehát számértékben ne csökkenjen a fizetésük. De hát tudjuk, hogy ez reálértéken sokkal kevesebbet jelent, kevesebb dolgot vásárolhatnak majd belőle.

A versenyszférában még rosszabb a helyzet, ott a gyermekeket még nem nevelő munkavállalók nagy részének nominálisan is csökkenni fog a jövedelme. Egy gyári munkás, egy bolti eladó jövőre kevesebb pénzt fog hazavinni, és mivel a Fidesz-KDNP a közszolgáltatásokat is megszorítással sújtja, ezeket az embereket a magyar egészségügy GDP-arányosan kevesebb pénzből fogja gyógyítani, a születendő gyermekeiket a iskola reálértéken kevesebb pénzből tanítja. A kormány így kíván mindenkinek boldog, kellemes ünnepeket.

Zárásként azt mondanám el, hogy a Fidesz egyik első intézkedése a luxusjachtokra, magánhelikopterekre kivetett vagyonadó eltörlése volt. Utána az átlag alatti keresetűek adóját növelték. Februárban ezt már pénztárcáikon is érezni fogják az emberek. Az előző kormány idején milliók éltek hónapról hónapra (Az elnök csenget.), mostantól majd sajnos meg kell tanulniuk napról napra élni.

Az LMP forró tavaszt...

Forrás: parlament.hu