KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mahatma Gandhi szavaival élve: a szegénység az erőszak egyik legrosszabb formája. Szavainak igazságát a múlt héten jómagam is személyesen megtapasztalhattam, amikor önkormányzati képviselőtársam hívására ellátogattam az encsi kistérségbe, hogy ott az új közmunkaprogram hatásait vizsgáljam meg.
Honfitársaim napi kenyérgondjait, kilátástalanságát, elkeseredettségét nem hagyhatom szó nélkül. Sajnos, azt tapasztaltam, amit az elmúlt fél évben az LMP már többször felrótt a Fidesz-KDNP-kormánynak, hogy rendelkezéseivel a szegényeket bünteti folyamatosan. Januárban már több családnál kapcsolták ki az áramot és a vizet, sokan a januári influenzajárványban nem tudták kiváltani a gyógyszert gyermekeiknek. Ismételten láthattuk tehát ezeknek az intézkedéseknek a hatásait a legszegényebbekre.
Az új közmunkaprogram az egyes kistérségekben kifejezett visszalépést jelentett, mivel az állam volt eddig az egyetlen jelentős foglalkoztató. Ezeken a területeken a források jelentős elvonása következtében az önkormányzatok tömegesen kényszerültek elbocsátani azokat az embereket, akik számára a közmunka volt eddig az egyetlen munkalehetőség.
Januári KSH-adat szerint 90 ezer fővel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma, ezek közül jelentős volt a közmunkások száma. Sok helyen az önkormányzatok csak ötödét-hatodát tudják foglalkoztatni a korábbi létszámnak, ezért kénytelenek a működő programokat megszüntetni, a településőrséget csökkenteni, és nem tudják ellátni az ár- és belvízvédelmi védekezési feladatokat.
Az LMP egyetért azzal, hogy a közmunkaprogram hosszú távon nem jelenthet megoldást a tartós munkanélküliségre, és annak sürgős felülvizsgálatára és reformjára van szükség. Ugyanakkor egyik napról a másikra nem lehet emberek tízezreit megfosztani a munkától. Ez felelőtlen és antiszolidáris lépés volt a kormány részéről. Amíg nincs megoldva a beruházásfejlesztés, a kis- és középvállalkozásokat serkentő programok létrehozása, azaz amíg az állam az egyetlen, illetve a legfontosabb foglalkoztató a térségben, addig nem lehet az emberektől elvenni még azt a keveset is, ami ha ideiglenesen is, de biztosítja túlélésüket.
A kormány intézkedése és Orbán Viktor miniszterelnök úr szavai a munka becsületének helyreállításáról ennek ellenében hatnak. Az eddig munkát végző emberekből újra segélyekért sorban álló munkanélkülieket csinált. A munkanélküliség nemcsak anyagilag és egzisztenciálisan, de mentálisan is a létminimum alá kényszeríti az embereket. Elveszítik önbecsülésüket, jövőképüket, funkciójukat a közösségben és kezdeményezőképességüket.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem önöket, mit tegyen az a négygyermekes család, akinek decemberben még 110 ezer forint volt a bevétele, januárban már csak 30 ezer forint volt. Mit tegyen az az ember, aki lakóhelyétől távol nem tud munkát vállalni, mert nincs pénze az útiköltségre, munkaképességét és egészségét nem tudja megőrizni, mert az alapvető életfeltételeit nem tudja biztosítani, a fűtést és a vizet nem tudja kifizetni? Hogyan nyújtson a jövő generációk számára tudást, hitet és elkötelezettséget a felemelkedésre az az ember, aki a saját életében veszíti el a reményt, és kilátástalan helyzetbe kerül?
Az LMP szerint emberileg, társadalmilag és gazdaságilag is elfogadhatatlan az, hogy a magyar kormány hátat fordít a szegényeknek. Felszólítjuk a nemzeti együttműködés kormányát, hogy haladéktalanul az érintettek bevonásával vizsgálja felül a nemzeti közmunkaprogramot, azt reformálja meg, és dolgozzon ki olyan stratégiákat, amelyek a leszakadó térségekben a tartós munkanélküliséget megakadályozzák.
És egy fél mondat jobbikos képviselőtársaim számára: az uszítás és a bűnbakkeresés nem megoldás ezekre a problémákra, sőt elmélyíti ezeket. Kérem önöket, ha maradt magukban valami felelősségtudat, akkor hagyják abba az uszítást, és kezdjenek el azon gondolkodni, hogy mi jelent tartós megoldást ezekre a problémákra.
Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés