ZAGYVA GYÖRGY GYULA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Szintén egy megemlékezést, egy megemlékező szöveget szeretnék elmondani. Az állítólagos rendszerváltozás után eltelt több mint húsz év sajnos nem volt elég, hogy a Magyar Országgyűlésben megemlékező és tisztelgő szavak hangozzanak el a második világháború legnagyobb népirtásának nevezhető drezdai tömeggyilkosságról, úgyhogy én most ezt szeretném pótolni.

Az Európa több országából Drezdába menekült polgári lakosság ellen 1945. február 13-án és 14-én végrehajtott angol és amerikai kétnapos terrorbombázás volt az emberiség történelmének egyik legnagyobb háborús bűncselekménye, és egyben ez volt a legrövidebb idő alatt elkövetett legkegyetlenebb és legtöbb áldozatot követelő tömeggyilkosság. Drezda semmiféle katonai potenciállal nem rendelkezett, sőt jelentős hadianyagot termelő üzemei sem voltak. Ez persze nem zavarta a gyilkosokat, hiszen a támadás célja a legsűrűbben lakott belső kerületek, és a kiadott parancs is arról szólt, hogy a sztálini terror elől Nyugatra menekült több százezer embert, akik a városba zsúfolódtak, meg kell semmisíteni. A ki nem mondott indokok között volt az oroszoknak szóló demonstráció is az angolszász légierő fölényéről, amely intő jelként kell figyelmeztesse az egyre mohóbb Sztálint.

Jól tudjuk, hogy történelem nincs, csak történetírás van, mégpedig a mindenkori győztesek történetírása. Ezt tapasztalhatjuk a drezdai tömeggyilkosság kapcsán is, hiszen a történelemkönyvekben még széljegyzetként is ritkán emlegetik, az európai közéletből pedig a polkorrektség jegyében gyökerestől próbálják meg kiirtani a meggyilkolt ártatlan százezrek emlékét. És nincs hivatalos megemlékezés. Mint ahogy nincs hivatalos megemlékezés számtalan más tömeggyilkosságról sem, ahol nem kiválasztottak voltak az áldozatok. A drezdai népirtás kapcsán, ami az egész európai történelem eddigi legaljasabb tömeggyilkos gaztette volt, szinte néma Európa.

1945. február 13-án este fél tízkor az angol légierő összesen 1049 bombázója két, egymás utáni hullámban berepült Drezda fölé, és kevesebb mint öt perc alatt több mint 3500 tonna hagyományos és gyújtóbombát dobott a légvédelem és haderő nélküli védtelen városra. A három óra múlva bekövetkezett második hullámban újabb 529 bombázó támadt a már fáklyaként égő és a sebesültek mentésével foglalatoskodó városra. Az angol gépek ezúttal kizárólag gyújtóbombákat szórtak le, aminek következtében kialakult a hírhedt borzalmas tűzvihar, teljesen elégő áldozattá téve mindazt, ami élőként az útjába akadt.

Az első légitámadást követő két napban az amerikai légierő B-17-es bombázókkal további négy támadást intézett az égő, füstölgő, már régóta csak egy óriási menekülttáborként működő Drezda ellen, aminek során az amerikaiak 3900 tonna hagyományos és gyújtóanyaggal töltött bombát dobtak le a történelmi belvárosra. A 3-4 emelet magasságú romhalmaz miatt az utcákon közlekedni nem lehetett, és a pokolként lángoló városból az egyetlen kifelé gyalog járható utat az Elba partja jelentette. Ezt az életbe vezető kis ösvényt az alacsonyan szálló angol és amerikai gépek a kétnapos bombázás után is napokon át folyamatosan bombázták, és a menekülő öregeket, nőket és gyerekeket a fedélzeti gépfegyvereikkel ezrével lőtték bele a folyóba.

A bombázások következtében Drezdában elhunytak becsült száma 160 ezer és 200 ezer áldozat közé esik.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu