DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Mielőtt a Szocialista Párt elmúlt négyévi szenvedéseiről beszélnénk, amit az SZDSZ miatt el kellett szenvednie, emlékeztetnék a boldog emlékezetű, akinek egyébként innen is jó egészséget kívánok, Vojnik Mária képviselő és államtitkár asszonyra, aki egyetlenegy alkalommal akart olyan törvényt alkotni, amelybe mindannyian beleszólhattunk volna. Meghívást is kaptunk az akkori Egészségügyi Minisztériumba, el is mentünk. Ott volt mind a két ellenzéki párt képviselője. Egyetlen probléma volt csak, hogy amikor megérkeztünk, kiderült, hogy a törvény be van nyújtva, és már száma van.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az elmúlt időszakról azt azért mégsem lehetne kijelenteni, hogy az MSZP, hogy is mondjam, áldozatként szerepelt az SZDSZ mellett. Szó sem volt erről! Igen kemény és nagyon határozott kiállás volt egy olyan jellegű program mellett, amit elszenvedett az egész ország. És a kamarát, amely legalább az orvosok révén kifejthetett volna némi védekezést, emlékezzünk rá, és nem csak az orvoskamaráról beszélünk, a gyógyszerészkamaráról is, a nővérkamaráról is, gyakorlatilag lenullázták.
Térjünk már vissza a realitáshoz, itt egészen másról van szó! A jelenlegi szituációban, a jelenlegi helyzetben nem konfrontációt, hanem együttműködést ajánlunk a kamaráknak. És ez a mostani törvény lényege.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés