DR. STEINER PÁL, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Varga képviselő úr helyesen mondta, hogy az LMP részéről nem képviseltette magát egy képviselő sem ezen a bizottsági ülésen, ezért a kisebbségi vélemény a szocialista frakció, illetve a jelen lévő szocialista képviselők álláspontját tükrözi.
Először is azt szeretném elmondani, hogy Répássy államtitkár úr felsorolta azokat a jogtörténeti előzményeket, amelyekre azt a vélekedését alapozza, hogy ennek a törvénynek a meghozása helyes döntés. Annyit szeretnék hozzátenni ehhez a történeti áttekintéshez, tisztelt államtitkár úr, hogy ez mind a köztársaság kikiáltása előtti eseményekre vonatkozik, húsz éve pedig, a köztársaság kikiáltása utáni időszakban egy többpárti demokráciában élünk alkotmányos keretek között, és önök is szabad választásokon szerezték meg a választók akaratából a többséget. Összekeverni a két időszakot hihetetlen csúsztatás, mondhatnám, történelemhamisítás.
A következő dolog, amit szeretnék elmondani - ezt a bizottsági ülésen is elmondtam -, hogy a jogban nincs kétharmad, tisztelt képviselő urak és hölgyek. A jogban egyetlenegy létezik, a jog. Márpedig bírói ítéleteket a Magyar Köztársaság jogrendszere szerint csak rendes vagy rendkívüli jogorvoslatokkal lehet orvosolni, semmisségi törvénnyel nem. Ez egy demokráciában nem stílusos, nem helyes, és a jogbiztonság ellen vétő törvénykezési elképzelés.
Azt is elmondtuk kisebbségi véleményként - ennyi személyes megjegyzést hadd engedjek meg magamnak -, szomorúan tapasztaljuk, hogy ezt a törvényt az Antall-kormány korábbi igazságügy-minisztere nyújtotta be. Az Antall-kormány idejében olyan törvény nem születhetett volna, amely a magyar rendőrség teljes erkölcsi megsemmisítését jelenti. Ezt nem én mondom, hanem a rendőrség szakszervezetének a képviselője.
A következő megállapításom - bármennyire is nem szeretik ezt önök hallgatni -: a rendes és rendkívüli jogorvoslatok arra is valók, hogy ha bárki esetében, aki vétkezett - akár rendőr, akár tüntető -, a vétek valamiért nem került feltárásra, az igazság teljes felderítése történjen meg, és ha jogos, a büntetés kerüljön kiszabásra. De úgy, hogy általában azt mondják, ezek semmisek, ezt egy jogállamban nem lehet megoldani, csak úgy, ahogy önök csinálják egyébként más kérdéskörökben is.
Hadd mondjam el önöknek, hogy én ebben az időszakban belvárosi polgármester voltam, és a saját szememmel láttam azokat a rendőröket, akiknek a kockakövek a bordájukat, a sípcsontjukat törték, akik 48 órája ugyanabban a ruhában álltak a TV-székház előtt, majd később a polgármesterutódom is ugyanezt a pusztítást láthatta. Azt gondolom, hogy amikor jogorvoslathoz nyúlunk, akkor ezekre az ügyekre is gondolni kell, és ezekben az ügyekben is el kell járni.
Végül szeretném elmondani, hogy ez a semmisségi törvény legfőképpen az önök sanda szándékát mutatja. (Babák Mihály: Mit mutat?!) A sanda szándékot azért, mert félnek attól, hogy ezek az ügyek egyenként felülvizsgálatra kerüljenek, s azért félnek, mert ezek a felülvizsgálatok bebizonyítanák, hogy szó sem volt olyan típusú általános és mindenki által morálisan elítélendő rendőri túlkapásokról, amikről önök beszélnek. (Zaj a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)
(15.00)
Arról van szó, még egyszer szeretném mondani, hogy voltak rendőri túlkapások, és voltak olyanok is, akik acélrúddal verték szét a TV-székházat. Ezeknek kellene utánajárni demokratikus módon, és nem kommunikációs (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) szempontból semmisségi törvényeket előterjeszteni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés