FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Január elején hallottuk a hírt, hogy Németország jelentős területén dioxinnal szennyezett élelmiszer-ipari termékeket fedeztek föl élőhúsban, végtermékben. Több mint négyezer állattartó telepet érintett Németország területén az az intézkedéssorozat, amellyel próbálták a káoszt lokalizálni, de kiderült, hogy először az alsó-szászországi, majd az észak-rajna-vesztfáliai tartományok mellett délebbre is már a brandenburgi, majd a bajorországi területekre is jutott sajnos a szennyezett takarmányból, hiszen tudjuk, hogy egy takarmány-alapanyag okozta ezt a nagyon nagy problémát, a biomassza-erőműveknél felhasznált, és onnan származtatott ipari zsírsavak felhasználásával készített takarmány szétterítése okozta ezt a rendkívül káros problémát.

A magyarországi minisztérium Fazekas Sándor miniszter úr vezetésével azonnal megtette azt az intézkedést, amelyet mind a magyar fogyasztók elvártak, mind természetesen a magyar gazdálkodók elvártak, mégpedig, hogy nézzük meg, hogy ezek a termékek vajon bekerülnek-e Magyarországra, és ha igen, akkor ellenőrizzük, hogy vajon szennyezett-e, vagy esetleg olyan területről érkeztek, amelyek nem voltak fertőzöttek dioxinszennyezéssel.

Emlékeztetni szeretnék itt mindenkit, hogy 2006-ban, amikor Magyarországon a madárinfluenza egyik fajtáját felfedezték, akkor sajnálatos módon az intézkedéssorozatok következtében ugyan lokalizáltuk a bajt, de európai uniós társaink úgy válaszoltak erre, hogy Magyarországról nem vásároltak jól meghatározható ideig baromfitermékeket, élőállatokat, ezzel összeomlasztották a magyar baromfipiacot is. Ehhez képest a magyar intézkedés egy enyhe intézkedés volt, hiszen csak egy ellenőrzést írt elő.

De meglepő módon az érintett Németország iszonyú vehemens diplomáciai támadást indított azonnal saját érdekei védelmének megőrzése érdekében, és ehhez társként csatlakoztatta az Európai Unió többi tagországát. Ezt talán még érthetnénk is, hiszen tényleg megpróbálták védeni és menteni, ami menthető és védhető. Azonban bennünket nagyon meglepett az, hogy nagynevű magyar cégek, magyar húsipari cégek is tiltakoztak ezen védekező intézkedés ellen, mert kiderült, hogy nagyon nagy nevű, közismert termékeket forgalmazó magyar élelmiszer-ipari cégek termékeikben döntő mértékben import alapanyagot, ez esetben Németországból származó húskészítményeket használnak fel.

Meglepő módon a húsos szakma országos érdekképviseletét is ellátó szervezeteket tömörítő egyesületekben az irányító hatósági vezetői részt azon cégek végzik ma is, amelyek magukat most a magyar húsos szakma érdekképviseletének állítják be, de kiderült, hogy döntő többségben ezen cégek mintegy 60-70 százalékban az általuk előállított élelmiszerekben sajnálatosan import húsokat használnak fel, miközben tudjuk, hogy Magyarországon a kiváló takarmány - amely gabona alapú takarmány - következtében kiváló húsokat és kiváló húskészítményeket tudunk előállítani, nem úgy, mint néhány országban. És itt az ismert takarmányozási problémát érintve: nem csipsz és kóla alapú, nem ipari zsírsav alapú, nem lakossági moslék alapra alapozva készítenek, készítünk takarmányokat, hanem gabona alapanyagból készítünk takarmányt, és ez az alapja minden további, jó minőségű élelmiszernek.

Mondhatnánk nyugodtan, hogy vásároljuk magyar élelmiszert főleg azon gazdálkodóktól, akik kézzelfoghatóak, akiknek látjuk az üzemét, tudjuk, hogy ki a tulajdonosa, el tudunk hozzá menni, netán jó tanáccsal vagy panasszal élve is, de meg tudjuk beszélni, hogy mi jó az ő készítményeiben. Próbáljuk ezt megtenni egy multinacionális cég élelmiszerénél, amikor netán emberi fogyasztásra alkalmatlan terméket veszünk le valamelyik nagyáruház polcáról! Próbáljunk meg elmenni reklamációt tenni ezen multinacionális élelmiszergyártó cégeknél! Nem fog menni. De a helyben termelő gazdát ismerjük, üzletét, telephelyét ismerjük, sokkal nagyobb bizalommal lehetne hozzá fordulni. Most is állítjuk, hogy ezek a magyar termékek a legnagyobb élelmiszer-biztonsági kihívásoknak is megfelelnek a világon.

Az ismertetett események következtében azért meg kell kérdezni néhány gondolatot, kérdést. Vajon magyarnak lehet-e nevezni azokat a szakmai szervezeteket, és magyarországi érdekképviseletnek lehet-e nevezni, akik döntő mértékben ők maguk a termékeik előállításához mintegy 60-70 százalékban külföldi, importhúst, import-alapanyagot használnak fel? Nagyon nagy kérdés, hogy végül is mi a magyar termék (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mi a magyar élelmiszer definíciója - államtitkár úr erre tett egy utalást -, és el kell gondolkodni azon, hogy az áruk szabad áramlása rendszerében vajon az élelmiszert bent kell-e tartani az európai uniós szinten. Mi már többször tettünk gondolati kísérletet, hogy ezt fogalmazzuk meg újra, mert ez így tovább, úgy néz ki, hogy nem mehet.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

(9.40)

Forrás: parlament.hu