ROZGONYI ERNŐ (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tulajdonképpen egy szeletet kaptam feladatul, hogy képviseljek, és ezt is fogom elmondani, de nem tudom megállni azt, hogy ne reagáljak némiképpen mindarra, ami itt elhangzott, illetőleg arra, amit a benyújtott vitairat alapján láthatunk és végiggondolhatunk. Bizonyára lesz módom rá, hogy részletekbe menően kifejtsem majd az erre vonatkozó nézeteimet. Mint mondtam, most csak egy részterületről fogok beszélni, de azt mindenképpen el kell mondanom, hogy ugyebár, amikor az a kritika érte a Gyurcsány-kormány idején a parlamentben ülő igen tisztelt képviselőket, hogy hogyan lehetett olvasatlanul és vakon szentesíteni a lisszaboni egyezményt mint a brüsszeli alkotmányt, akkor az volt a válasz, hogy miért, ez egy természetes dolog, egyébként is ismerték már, mert az Európai Unióban dolgozó kollégák már elmondták, hogy miről van szó, illetőleg a valóság az, hogy a megfelelési kényszer, amely itt húsz éve dolgozik, arra ösztönözte az akkor jelenlévőket, hogy elsőként lihegve aláírni, nem gondolkozni, hogy ennek mi a következménye, aláírni.
Miért mondom én ezt? Azért mondom én ezt, kérem szépen, mert most erre hivatkozva mondják önök azt, hogy a magyar alkotmány nem írhatja felül a lisszaboni alkotmányt. Kérem szépen, elhangzott ma már itt, de ezt önöknek is tudniuk kell, hogy nem mindenki gondolkodott így. Az Európai Unió alapító tagjai közé tartozó országok vezetői közt is voltak olyanok, akik nem így gondolkoztak, aztán a később csatlakozó országok vezetői és parlamentjei között is voltak olyanok, amelyek nem így gondolkodtak. A britek ragaszkodtak a régi alkotmányosságukhoz, és el is tudták érni, hogy megmaradjon a brit alkotmányosság minden egyes pontja és minden egyes darabja. Ezt kérték és megkapták a lengyelek is. Ez volt a csatlakozás, a lisszaboni szerződés aláírásának az egyik feltétele, és folytathatnám a sort, hiszen a csehek is ezt csinálták, igaz, hogy egy más ügyből kifolyólag.
Mi aláírtuk simán, minden gondolkodás nélkül. Na, ez az a helyzet, kérem szépen, amit - elnézést a kifejezésért - úgy tudnék aposztrofálni, hogy a vak asszony visszanéz. Most akkor valóban ezt alá lehetett írni olvasatlanul? Gondolkozzanak el ezen, hiszen még fogunk vitatkozni arról, hogy hogyan is néz ki ez az alkotmány, amit a többség rá akar erőszakolni erre az országra.
De akkor visszatérek arra, amiért tulajdonképpen a felhatalmazást kaptam a frakciómtól. Fontos dolognak tekintem, hogy az alkotmány, az alaptörvény, ha úgy tetszik, tartalmazzon egyértelmű előírásokat a Magyar Nemzeti Bank működésével és tevékenységével, valamint kötelezettségeivel kapcsolatban. Ilyennek tekintem a következőket. A jegybank alapvető feladata, hogy a gazdaság pénzellátását és a pénz vásárlóerejének a stabilitását biztosítsa. Ezt rögzíteni kell egyszer valahol egyértelműen. A legbiztosabb helye ennek az alkotmányban van. Ez egyben azt is jelenti, hogy a jegybank a valóságban tulajdonképpen nem banki funkciókat lát el, és ezt nem én mondom, hanem a szakirodalom is így ismeri, hanem tulajdonképpen közjogi feladatokat teljesít akkor, amikor a gazdaság pénzellátásáról kell gondoskodnia.
(13.40)
Ha ez egy közjogi feladat, akkor ez egy alapfeladat, ennek az alkotmányban mindenképpen helyet kellene találni.
Rögzíteni kellene azt is, hogy a Magyar Nemzeti Bank a fizetőeszköz-politika, vagy ha úgy tetszik, a monetáris politikai jogkör segítségével szabályozza a gazdaság hitelellátását és pénzforgását, azzal a céllal, hogy biztosítsa a mindenkori feladatok számára a fizetőeszközt. És emellett feltétlenül szükségesnek tartom, hogy a legmagasabb szintű törvény mondja ki a következőket: a Magyar Nemzeti Bank köteles - természetesen egyéb feladatai figyelembevételével - a kormány általános gazdaságpolitikai célkitűzéseit támogatni. Ha ezt nem mondjuk ki, akkor a Nemzeti Bank a jelenlegi meg az elmúlt húszévi helyzetnek megfelelően egy olyan látszatfüggetlenségi dogma mögé fog bújni, amelyik mindenre lehetőséget ad. Ameddig Magyarországon a forint a fizetőeszköz, vagyis önálló valutával rendelkezünk, addig ezektől a követelményektől, higgyék el, nem lehet eltekinteni. Ez akkor is igaz, ha mindenáron a jegybank függetlenségét kívánja kihangsúlyozni a nemzeti érdekeket egyébként összemosó és lábbal tipró liberális gazdaságpolitika, ez mindenképpen egy olyan alapigazság, amelyre feltétlenül oda kell figyelni.
Ugyan a Magyar Nemzeti Bank - és ezt már tegnap is említettem - gyakorlatilag legalább húsz éve, ha Fekete Jánosra gondolok, akkor sokkal régebben, de legalább húsz éve valóban független mindentől, ami magyar nemzeti érdek, ez egy abszurdum, kérem szépen, mert ugyanakkor, bár a függetlenség ki van írva a cégtáblára, érdekes módon nem független sok egyéb szervezettől. Példát mondok, kérem szépen: végrehajt olyan sugallatokat, amelyek a Világbanktól jönnek az IMF-en keresztül, végrehajtja azokat az utasításokat, amelyek az Európai Banktól jönnek, holott nálunk nincs még euró, saját fizetőeszközzel rendelkezünk, és végrehajt ki tudja, még milyen sugallatoknak megfelelő intézkedéseket, szemben a nemzet érdekével, adott esetben még egy netántán jó szándékú kormány törekvéseivel is szemben, ami megengedhetetlen; legalábbis addig megengedhetetlen, amíg saját fizetőeszközzel rendelkezünk.
Mindenképpen szükséges megfelelő megoldást találni arra is, hogy az Országgyűlés érdemében és folyamatában ellenőrizhesse a Magyar Nemzeti Bank tevékenységét. Ennek érdekében mindenképpen elő kell írni azt, hogy a jegybank elnöke köteles időnként - évente, félévente - a tevékenységéről az Országgyűlésnek beszámolni, azt az Országgyűlés köteles megvitatni, és még azt is megfontolandónak találom, de ez talán nem alkotmányos kérdés, ez egy részletkérdés, hogy a Nemzeti Bank elnöke interpellálható legyen, ne bújjon a függetlenség, az álfüggetlenség látszata mögé.
Amennyiben a függetlenséget úgy akarjuk kezelni, mint eddig, úgy vegyék kérem tudomásul: bármely kormány tevékenységét képes a Magyar Nemzeti Bank megakadályozni, bármely kormányét, és ez megengedhetetlen. Ez következik egyébként annak a nép- és nemzetszuverenitásnak az elvéből, amely szerint minden hatalom eredője a magyar nemzet; akkor a magyar nemzet rendelkezik a saját bankja fölött, és ellenőrzést is gyakorolhat a saját bankja fölött. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a kormánynak alá lehet vetni a Nemzeti Bankot, a Nemzeti Bankkal kapcsolatban a Nemzeti Bankról szóló törvényben sok mindent elő lehet írni, elő lehet írni azt, hogy a kormány nem utasíthatja például kölcsönfolyósításra, erre-arra-amarra. Ez egy részletkérdés.
Az előzőekben elmondottakból következik, hogy a jegybanknak kötelessége az ország területén működő pénzintézetek pénzkihelyezési ügyleteit ellenőrizni, kézben tartani, sőt mi több, irányítani is, hiszen ha ezt elmulasztja, akkor nem tehet eleget az alapvető kötelezettségének, ami az ország pénzellátása és a pénz vásárlóerejének a stabilitása. Mindezeknek egyébként megvan, jelenleg is megvan a monetáris eszköztára, amelynek segítségével a jegybank el tudja látni ezeket a feladatokat, úgy, hogy ez a nemzet érdekeit szolgálja.
Köszönöm szépen szíves türelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés