ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Miután nem látok előre bejelentett vagy hozzászólni szándékozó képviselőt azon frakciókból, amelyeknek még van ideje az első, tehát a televízió-közvetítésben meghatározott időkeretből, ezért most arra teszek javaslatot, illetve úgy döntöttem, hogy akkor most nullázzuk a televíziós keretet, és áttérünk arra az időkeretes tárgyalási részre, amit a házbizottság javaslata szerint eredetileg a televíziós közvetítés után szerettünk volna eltölteni.

Ez azt jelenti, meg is jelent a táblán, hogy ezek szerint a Jobbiknak 20 perc 30 másodperce van. Az előző, köztünk lévő polémia miatt, ami egy félperces vita volt, a 21 percet természetesen visszaadom. És a többiek számára is láthatóvá vált a táblán, hogy kinek mennyi ideje van: a Fidesz 46 perccel, a KDNP 28 perc 48 másodperccel rendelkezik. Így folytatjuk tehát a vitát, és amikor elfogytak a hozzászólók, akkor viszont lezárom a vitát, és áttérünk a következő napirendi pontjainkra.

Most megadom Sneider Tamás képviselő úrnak, aki bejelentkezett hozzászólóként, Jobbik.

Forrás: parlament.hu