FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Elbeszélgetve a választóimmal is az alkotmányozásról, alapvető és mégis megdöbbentő egyszerűséggel fogalmaznak, ám egyre jobban várják tőlünk a változást. Tőlünk várják, és óva intenek a hazug prófétáktól. Lelkemre kötik, hogy nem engedhetünk, nem térhetünk el a kijelölt úttól. A választóinktól kapott kétharmados többségünk felhatalmazást adott arra, hogy eleget tegyünk az alkotmányozási kötelezettségünknek, ehhez sem négyötödre, sem népszavazásra nincs szükség szerintük. Az emberek várják a levelet, hogy elmondhassák ezzel kapcsolatban a véleményüket.

Az országot az 1949. évi alkotmány alapján kettészakították, ennek az összes történelmi múltját, történéseit ismerjük. Most viszont tudjuk azt, hogy itt van a lehetőség, és a cselekedetünkkel egy egységes, új magyar alkotmányt tudunk megteremteni. Ennek az új alkotmánynak az államberendezkedéseken kívül az életünkről, az életünk feltételeiről is szólni kell. A vidéken élő, mezőgazdaságból élő emberek élete is a fogantatással kezdődik. A megszületés után a létezésünk feltétele a tiszta levegő, a tiszta víz, a tiszta élelmiszer és az élelmiszer megtermelését biztosító termőföldünk. A termelést biztosító öntözővíz, és ha a vízből sok is van, az attól való mentesítés is az életünk, a létezésünk feltétele. Az életünk feltételeit meg kell védeni alkotmányi szinten a spekulációtól, a kiárusítástól, a kifosztástól. Az ezekhez való jogunkat tartalmaznia kell az új alkotmánynak.

Az elmúlt 20 évben még azt is leszoktatták a munkáról, aki azelőtt maga a saját maga részére megtermelte a létfenntartáshoz való élelmiszert, álságos szabályokkal arra ösztönöztek mindenkit, hogy hagyja abba a termelést, mert a multiknál mindent megkap. A vidék embereinek ezt a jogát, hogy termelhessen, azt a jogát, hogy biztonsággal termelhessen a saját megélhetésének biztosítására, és ha marad, eladhasson, garantálni kell az új alkotmányban.

Konkrétan két témával szeretnék foglalkozni, elsőként a termőfölddel, majd a falvak és a tanyás térségek kérdésével.

A termőföldről. A termőföld mint nemzeti kincs államterület, és korlátozottan rendelkezésre álló alapvető termelési erőforrás; védelme, ésszerű, fenntartható használata, a birtokrendszer ezt szolgáló átalakítása, valamint méltányos társadalmi körülmények kialakítása érdekében a törvény kötelezettségeket róhat és korlátokat állapíthat meg a föld magántulajdonára, annak megszerzésére, öröklésére, termékértékére és az azzal való rendelkezésre, használatának módjára.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek után a termőföldről szóló néhány gondolat indoklásával szeretnék foglalkozni. A nemzetek modern kori biztonsága egyre kevésbé pusztán a honvédelem, a katonai szervezetek és intézmények állapotától, felkészültségétől, technikai színvonalától, hanem egyre növekvő mértékben attól függ, hogy képesek-e természeti erőforrásaikat, vízkészleteiket, termőföldjeiket, erdeiket és ezzel összefüggésben élelmezési és élelmiszer-biztonságukat, környezeti és energiaellátási biztonságukat garantálni, az ezekre vonatkozó szuverenitásukat megőrizni, kiszolgáltatottságukat csökkenteni. Ebben a körben kitüntetett szerepe van a termőföldnek, ezért egyre inkább nemzetbiztonsági kérdésként jelenik meg annak mennyiségi és minőségi megóvása, tulajdonlásának és használatának közjót szolgáló szabályozása, az ezekre vonatkozó nemzeti önrendelkezés foka, az alkotmányos garanciarendszer.

E nemzetbiztonsági kérdéskörön túl, amely élelmezési, élelmiszer- és környezetbiztonságunknak, de egyúttal az államterület feletti szuverenitásunk megőrzésének és garantálásának is alapkérdése, a termőföld közjó szempontjából vett fenntartható, hatékony, eltartó- és munkahelyteremtő képességet növelő használata, a gazdálkodók, a földhasználók közötti optimális elosztása, végső soron a birtokrendszer kialakítása legalább ilyen fontos kérdés.

A föld- és birtokpolitika és az erre épülő agrár-, környezet- és vidékpolitika alakulása tehát alapvetően meghatározza egy nemzet jövőjét, fejlődési perspektíváját, kódolt sikerét vagy kudarcát. Ha tehát a kormányprogramban megfogalmazott agrár- és vidékfejlesztési törekvéseinket, stratégiánkat a siker reményével akarjuk meghirdetni és megvalósítani, akkor az elképzelhetetlen az ennek alapját adó, a közjó és helyi közösségek szolgálatában álló föld- és birtokpolitika megfogalmazása és megvalósítása alkotmányos garanciarendszerének megteremtése nélkül.

Tisztelt Képviselőtársaim! A termőföld mint nemzeti kincs és alapvető természeti erőforrás tulajdonlására, védelmére és használatára vonatkozó szabályozás szinte valamennyi európai ország jogrendjében meghatározó területként jelenik meg, és vannak olyan országok is, amelyek alkotmányukban is rögzítik az erre vonatkozó alapvető jogelveket, vagy legalábbis határozott utalásokat tesznek erre. Azt gondolom, a mi alkotmányunkban hasonlóan kell majd gondolkodnunk.

Tisztelt Képviselőtársaim! A második témakörre is rátérnék röviden, a falvak és tanyás térségek védelmének fejlesztésére vonatkozó szabályozásra. A Magyar Köztársaság biztosítja valamennyi tájegységén és településtípuson az egyenlő életesélyeket. Támogatja és elősegíti a családon alapuló és szerveződő kis- és közepes gazdaságok, vállalkozások megerősítését, újak alakulását és azok társulásait, a falusi, tanyasi közösségek fennmaradását és fejlődését, védi a tájfenntartó, a nemzeti kulturális örökség részét képező falusi és tanyasi településformát, a falvakban és a tanyákon folyó hagyományos, fenntartható gazdálkodást.

(14.30)

Biztosítja az aprófalvas és tanyás térségekben élők gazdasági létfeltételeit, foglalkoztatási, közlekedési, oktatási, kulturális, egészségügyi és szociális környezetének fenntartását és megújulását.

Magyarország a tájkarakterét tekintve alapvetően ma is vidéki jellegű ország, bár ma már a népesség nagyobb része városokban él. Magyarországon azonban a városok jelentős része is vidéki típusú mezőváros, alföldi városaink többsége tanyás külterülettel rendelkezik. A falu és a tanya vidékfejlesztési jelentősége sokrétű. Ezek a hagyományos mezőgazdasági tevékenység színterei, tájegységenként változók, így Kárpát-medencei léptékben különösen; a rendkívül színes építészeti, néprajzi, kulturális és szellemi örökség egy sajátos formáját képviselik.

Az utóbbi évtizedekben a falvak és a tanyák helyzetét a negatív tendenciák alakították. A lakosság - jellemezően munkalehetőség hiányában - elvándorol, így falvaink jelentős részét, tanyáink többségét az elöregedés, a gazdasági tevékenységek visszaszorulása, a munkanélküliség, az elvándorlás jellemzi. A mezőgazdasági tevékenység gazdasági súlyának csökkenése a falvak, tanyák szerepének leértékelődéséhez vezetett.

A közgondolkodásban ma a vidék általánosságban az elmaradottsággal, a hátrányos helyzettel egyenlő. Ennek következtében számos falu építészetében, hagyományaiban pusztul a hagyományos falusi és tanyai gazdálkodás és ennek ősi tudása. S amennyiben e tendencia folytatódik, el fog tűnni. Ez a vidék kiürüléséhez és az elvándorolni kénytelen népesség város környéki gettókba áramlásához, továbbá a hazai élelmiszer-biztonsági helyzet jelentős romlásához vezet, azaz káros hatásai az egész társadalmat súlyosan terhelik. Nem véletlenül fogalmazta át így a vidéki térségek európai chartája, idézem: "A város és vidék közös sorson osztoznak, a vidék gerince pedig a mezőgazdaság."

Tisztelt Képviselőtársaim! A tanyák megőrzéséről, fejlesztéséről külön országgyűlési határozat rendelkezik. Az országos területfejlesztési koncepció is fejlesztési célterületként kezeli a tanyás térségeket. Az országgyűlési határozat megállapítja, hogy a tanya mint hagyományos gazdálkodási, települési és létforma, a magyar társadalmi, településszerkezeti és gazdaságtörténeti nemzeti örökség több évszázados múltra visszatekintő része.

A hagyományos falvak és tanyák fennmaradását veszélyeztető tendenciák megállítása és megfordítása érdekében szükséges e sajátosan magyar, igen jelentős kulturális örökségi értékkel bíró településformák védelme, és ezek jelentőségének, fennmaradásának biztosítása céljából az alkotmányban történő rögzítése. Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy majd a döntésnél és a szavazásnál vegyék ezt figyelembe.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu