KOZMA PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy abban az alapvető kérdéskörben, hogy kell-e új alkotmány, szükséges-e, szóljak hozzá. Annak előrebocsátásával, hogy ez a kérdésfelvetés véleményem szerint is álkérdés, hiszen az elmúlt huszon-egynéhány év egyértelmű és világos választ adott erre.

Először is már maga a jogalkotó a most hatályos alkotmány preambulumában kinyilvánította, hogy ideiglenes alkotmányról van szó. Az is disszonáns, legalábbis számomra és mások számára is, hogy a törvény számozása, az 1949. évi XX. törvény egy olyan korszakra, egy olyan diktatúrára utal a megjelölésében is, amelynek berendezkedése semmiképp sem mondható, semmilyen formában és szempontra tekintettel demokratikusnak, sőt mi több, távol állt attól, és egy olyan korszak kezdetét jelentette ez az évszám, amelyet úgy hívunk, hogy diktatúra.

Továbbá azt is el kell mondanunk, hogy ez az alkotmány, amelyet meg kívánunk változtatni, és amely a mai formájában módosításokkal együtt a rendszerváltáskor létrejött, az magán hordozza mindannak a bélyegét, jegyeit, amit maga a rendszerváltás. Az egy paktumalkotmány volt, és most nyílik számunkra lehetőség, és azt gondolom, hogy ez valamennyiünk számára megtisztelő, mi több, történelmi feladat, hogy a szabadon választott Országgyűlés alkothat új alkotmányt.

Továbbmenve azt is meg kell említenem, hogy ha visszatekintünk az elmúlt kormányok ténykedésére, akkor megállapíthatjuk, hogy a kormányprogramokban szerepelt az alkotmányozás kérdése. Elég, ha a Medgyessy-kormány kormányprogramjára utalok.

Kara képviselőtársam az imént említette, hogy az alkotmányozás folyamata korábban megindult, vaskos kötetek állnak rendelkezésünkre, és 1997-ben született is egy országgyűlési határozat az alkotmányozás kérdéséről.

Ebben a határozatban többek között az is szerepel - és itt rá is térnék az alapvető rendelkezésekre, annak is az 1. pontjára -, hogy ez az országgyűlési határozat is visszautal a Szent Koronára. Az, aki ennek a megjelenítését, a Szent Koronának a magyar államiságra való emlékeztetését kétségbe vonja, hogy ez szükséges, az a magyar történelmi hagyományokat, a magyar nemzet történetét vonja kétségbe, és akarja mintegy kitörölni a nemzet kollektív tudatából és emlékezetéből. Tehát nagyon fontos annak hangsúlyozása, hogy a Szent Korona a magyar államiság megtestesítője évszázadokon át, és hordozza mindazon értékeket, amit a magyar nemzet fel tud mutatni az európai kultúrkörben is. Ez azért is érdekes, mert a sajnálatos módon itt jelen nem lévő szocialista képviselők a népfelségre hivatkoznak; bár nem őnekik, de a szélesebb közvéleménynek el kell mondanunk, hogy saját magukkal, eddigi álláspontjukkal szögesen ellentétben áll az, hogy a Szent Koronát mint olyat, annak a megjelenítését nem tartják szükségesnek a magyar alkotmányban.

Azért is fontos, hogy új alkotmányt alkossunk, hiszen az elmúlt húsz évben a gazdasági, társadalmi, politikai viszonyokban alapvető változások történtek, és ma is, a mostani történések is olyan alapvető változásokat hoznak, amelyekkel a jogalkotónak szembe kell nézni. Azokat az alapkérdéseket, jogokat, kötelezettségeket, az államszervezetre vonatkozó kérdésfeltevéseket és fundamentumokat szükséges újra rögzítenünk, amely nélkül a jó állam megteremtése és annak biztosítása honpolgáraink számára elengedhetetlenül szükséges.

Nekünk most az a feladatunk, hogy ezeket a következtetéseket az itt előttünk fekvő országgyűlési határozati javaslat mentén is megtegyük. Fontos azt hangsúlyozni, hogy ez a határozati javaslat egy munkaanyag, amely azt jelenti, hogy természetesen minden képviselőtársunkat, minden frakciót megillet az a jog - és erről szól a módosító javaslata a pártszövetség két frakcióvezetőjének -, hogy normaszöveget nyújtson be minden frakció, és egymással párhuzamosan vetélkedő álláspontok, javaslatok megvitatására is sor kerülhet. Ezáltal tehát a parlament betöltheti azt a feladatát, amelyre hivatott, hogy megalkossa az új alkotmányt, mégpedig a legszélesebb vita eredményeként.

Az alapvető rendelkezések 1. pontjával kapcsolatban, túl a Szent Korona alkotmányos állami folytonosságának való feltüntetése mellett, szükségesnek tartom én is annak újbóli rögzítését, hogy Magyarország felelősséget visel a határon kívül élő magyarok sorsáért. Szükségesnek tartom ezt újólag hangsúlyozni, hiszen olyan megyéből jöttem, amely három országgal határos, amely három országban jelentős létszámú magyar kisebbség él. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha azt mondom, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye volt az, ahol 2004 novemberében a megyei közgyűlés egy olyan határozatot hozott, amely arra szólította fel a mi megyénk polgárságát, hogy a népszavazáskor, december 5-én szavazzanak igennel. Ennek a határozati javaslatnak akkor mint frakcióvezető én voltam a beterjesztője, és név szerinti szavazással döntöttünk így, nem kis politikai vihart kavarva az akkori szocialista többségű megyei közgyűlések között és az országban. De tettük ezt annak idején is, és tesszük ezt most is, hogy érzékeltessük és kinyilvánítsuk, hogy igenis, felelősek vagyunk a külhoni magyarság sorsáért, még akkor is, ha vannak, akik ezt - magyarnak tartva magukat - nem így gondolták és nem így gondolják.

Ugyanakkor szeretném még felhívni az önök figyelmét az alapvető jogoknál és kötelezettségeknél a 4. pontban arra, hogy a szövegjavaslat azt javasolja, hogy a munkához való jog előmozdítását mint kötelezettséget írja elő államcélként és teszi kötelezővé az állam és szervei számára, tehát a jog gyakorlásának elősegítését. Ebben a parlamentben is számos esetben elhangzott a munkához való jog vagy a lakhatáshoz való jog alapjogként való feltüntetése. Azt gondolom, hogy utópisztikus lenne olyan jogok meghatározása az alaptörvényben, amelynek realitása és biztosítása objektív körülmények, adott esetben gazdasági körülmények miatt vagy a költségvetési eszközök szűkössége miatt nem biztosítható.

(13.30)

Csak zárójelben jegyzem meg, ha visszatekintünk, papíron az 1936-os, úgynevezett sztálini alkotmány igencsak demokratikusnak tűnt. Erről szólt annak idején az az anekdota, hogy amikor Visinszkijt megkérdezték, hogy bár az alkotmányban benne van a szóláshoz való jog, miért van annyi per a Szovjetunióban, akkor azt mondta, hogy a szóláshoz való jogot biztosítják, de a szólás utáni jogot már nem biztos. (Derültség.) Ezzel azt akartam csak mondani, hogy a jog biztosítása és a jog gyakorlása akkor lehetséges, ha arra az állam és szervei minden eszközzel képesek, és az ehhez szükséges eszközök is rendelkezésre állnak. Azonban rendkívül fontos, és kötelességünk, hogy ezeknek a jogoknak az érvényesülését, például a munkához való jog érvényesülését is elősegítsük.

Végezetül szeretném remélni, hogy szavaimat azok is meghallották, akik távol vannak, és az ország sorsáért, az alkotmányozásért való felelősség okán ide visszatérnek a parlamentbe, és együtt gondolkodunk, együtt vitázunk, hogy együtt alkossuk meg az új alaptörvényt, amely időtálló lesz a magyar nemzet számára.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu