CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sokan és sokszor mondták, de úgy gondolom, nem lehet elégszer hangsúlyozni, amit az imént Gulyás képviselőtársam is említett, hogy a jelenleg hatályos alkotmányunk 1949-ben született. Legalábbis az alapjai a sztálini mintára, az előző rendszerünk talán legsötétebb időszakában kerültek megalkotásra. És bár a Nemzeti Kerekasztal közreműködésével az elmúlt időszakban, főleg a rendszerváltást követően számos pontban módosításra került ez az alapalkotmány, ugyanakkor azt látni kell, hogy ez nem egy egységes szerkezetű alkotmány, és ma, 2011-ben nem szabad, hogy alkotmányunk alapját egy, az előző rendszer mindannyiunk által elítélt időszaka jelentse.

A Nemzeti Kerekasztal közreműködésekor elhangzott az is, hogy az ideiglenes alkotmányra vissza kell térni, amikor van egy olyan egység, egy olyan társadalmi konszenzus, amikor meg lehet teremteni az új, egységes alkotmányunkat. Mi úgy gondoljuk, hogy a 2010-es országgyűlési választásokon egy példátlan összefogás alakult ki, és itt a parlamentben is nagyobb mint kétharmados egység jöhetett létre, ez igenis az a nemzeti összefogás, amire a rendszerváltáskor anno gondoltak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha szertenézünk a világban, megnézzük a sikeres országokat, nemzeteket, akkor mindenhol azt látjuk, hogy a sikerük és az erejük alapja, hogy az emberek hisznek saját magukban, hisznek saját sikerükben, figyelnek a másikra, fontos számukra a másik, tehát egyszóval fontos az összetartozás. Maga az alkotmány is ennek az összetartozásnak egy jogi alapja, tehát visszatérnék az előző gondolatra: ha egy foltozott alkotmány van, akkor az magába foglalja a kusza viszonyokat. Abban az esetben, ha egy biztos alapokon nyugvó alaptörvényünk születik, az garancia is lehet az egység megteremtésére.

Hiszen az alkotmány mint kifejezés is legáltalánosabb értelemben a tartós emberi közösségek alakzatának állapota és intézményes formája felépítettségét mutatja leginkább. Tehát most jelenleg, amikor az új normaszöveg megfogalmazása van előttünk, akkor figyelnünk kell arra, hogy a korábbi hiányosságaival szemben egy korszerű szabályozási tartalom jöhessen létre, és törekednünk kell, hogy a korábbiakkal ellentétben egy, a kor igényeinek megfelelő, egységes alkotmányunk legyen.

Ma, amikor Magyarország egyben az Európai Unió soros elnöke, és ma, amikor egy új alaptörvényről beszélünk, különösen elő kell hoznunk, és különösen figyelnünk kell azokra az alapjogokra vonatkozó nemzetközi okmányokat, meg kell néznünk az utóbbi esztendőben született nemzetközi, illetve európai jogi dokumentumokat, amelyek korábban az előző alkotmányunkban nem szerepeltek, mert nem is szerepelhettek, ugyanakkor jelenlegi demokráciánk alapjait is képezik. Különösen gondolok itt az Unió alapjogi chartájában lefektetett úgynevezett harmadik generációs jogokra is, a jövő generációk védelmére, az élhető környezetre és a fenntartható fejlődésre koncentrálódó jogok tekintetében.

Lényeges kitérni, tisztelt képviselőtársaim, arra, hogy bár a Magyar Köztársaság több családvédelemmel foglalkozó nemzetközi szerződést is aláírt, ennek ellenére egyetlen hatályos magyar jogszabály sem tartalmazza a család fogalmát, sem alaptörvényi, sem alacsonyabb szinten. Az elmúlt időszakban a családok rendszere sajnos nagyon ingoványos területre keveredett. A korábbi hibás családpolitikáknak köszönhető talán az, hogy csak a 2009-es esztendőben 34 ezer fővel csökkent országunk lakossága, ami egy Baja nagyságú városnak felel meg.

(15.10)

A családdal kapcsolatos alapvető jogokat tehát két irányba kell hogy mutassuk: egyrészt a családi élet tiszteletben tartását védő rendelkezésekre, másrészt a családalapítással, illetve a családon belüli viszonyokkal foglalkozó szabályok érvényesülésére kell figyelnünk.

A jelenleg hatályban lévő alaptörvényünk azonban - joggal mondjuk ki - a nemzet jövője szempontjából kiemelten fontos területről, tehát a családról igen röviden szól. A házasság és a család védelme jelenlegi alkotmányunkban röviden kerül megfogalmazásra. Mondhatjuk azt is, hogy a család csupán intézményvédelmi oldalról szerepel a hatályos normaszövegben, alapjogi összefüggésben nem. Ezért fontos, hogy a jelenlegi új alkotmányban rögzítsük, hogy a házasság kizárólag egy férfi és egy nő között jöhet létre, egyszóval a család a nemzedékek szövetsége. Ki kell állnunk - mindannyiunknak - a család intézményének alkotmányos védelme mellett.

Ha családról beszélünk, akkor fontos kiemelnem, tisztelt képviselőtársaim, a házas felek egyenjogúságát. Egyenjogúság megilleti a házastársakat mind a gyermekhez való viszonyokban, mint a vagyoni közösség tekintetében is. Figyelemmel kell lennünk - nem győzöm hangsúlyozni - az európai egyezményekre, többek között az Európai Emberi Jogi Bíróság álláspontjára is, miszerint nemcsak de jure, hanem de facto a család, illetve a családi élet is védelemben részesítendő.

Ha már család, akkor következik a családnak a legfontosabb ékköve, a jövőnk záloga, a gyermek. Több nemzetközi dokumentum is foglalkozik a gyermekek jogaival, ekképpen szerencsésen a korábbi alkotmányunkba is belekerültek a legfontosabb alapvetések. Eredendően a gyermek gondozása, nevelése és védelme a szülőkre hárul. A helyzet azonban mára már némiképp megváltozott, az állam igenis elkötelezte magát a család támogatása mellett annak érdekében, hogy a szülő a lehető legteljesebb mértékben teljesíthesse gyermeke iránti vagy gyermekei iránti kötelezettségét.

A gyermekek védelméhez kapcsolódó alapvető jogok esetében különös jelentősége van a szociális, kulturális, illetve az egészségvédelemhez kapcsolódó alapjogoknak. A gyermeki jogok mint speciális állampolgári alapjogok a jogrendszer egészét át kell hogy fogják.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szociálpolitikusként önmérsékletet fogok tanúsítani, és nem kívánok itt az alkotmány vitájánál a szociális jogok intézményeire alkotmányos biztosítékot kérni, hiszen nagyon jól tudom, hogy a szociális területet nem szabad belefoglalni az alkotmányba, hiszen szerteágazóan nem lehet minden szociális területre alkotmányos biztosítékot kiterjeszteni.

Egy alkotmányos vitában azonban fontos megjegyezni, hogy a szociális hálónak elsősorban az intézményi keretek stabilitása és hatékony működése az elsődleges feladata, amelyet a mindenkori kormánynak kell és kötelessége biztosítani. Szociális biztonság ezáltal az alkotmányban alapjogként kell hogy szerepeljen, az intézményesülése és a megvalósulása a szociálpolitika, a mindenkori szociálpolitika pedig a mindenkori kormányok feladata, hiszen szociális biztonság nélkül nem beszélhetünk az egyik alapjogunkról, nem beszélhetünk az emberhez méltó életről.

Tisztelt Képviselőtársaim! A szociális biztonság a nemzet számára erőforrás, minden egyes megszületendő gyermek egy jó befektetés, egy jó befektetés az ország előremozdítása érdekében. Éppen ennek érdekében az alkotmányunknak mindent meg kell tenni a család és a gyermekek védelméért.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu