DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Lenhardt Balázs képviselőtársam úgy fogalmazott az uniós klauzula kapcsán, hogy most ezzel lemondunk a szuverenitásról. Ez egyáltalán nem áll helyt. Először is emlékeztetem képviselőtársamat, hogy az uniós klauzula 2004-ben került be az alkotmányba, itt most semmilyen új szöveg nem jelenik meg, mint ennek a klauzulának a természetszerű átvétele. Egyébként Magyarország uniós csatlakozására népszavazás alapján került sor, amely kötötte és köti az Országgyűlést.
A másik: a szuverenitásról való lemondást szíveskedjenek megkülönböztetni a szuverenitás kölcsönös korlátozásától. Tehát nem lehet azonosítani azt azzal a formulával, amiben az alkotmány már 2004-től valóban megadja a lehetőséget, amikor kimondja, hogy Magyarország az alkotmányban foglalt hatáskörei közül egyeseket az uniós tagállamokkal közösen gyakorolhat. Ez a közös gyakorlás kétségtelenül korlátozás - szavakkal való játék lenne, ha ezt elvitatnánk -, de ez a korlátozás kölcsönös, és egyébként nem példa nélküli a magyar történelemben; tessék az Osztrák-Magyar Monarchiára gondolni, amikor közös ügyek kezelése mellett voltunk egy nagy szövetség, a két állam alkotta szövetség része.
Egyébként hogy az uniós tagság mit jelent egy országra nézve, azt a kormány mindenkori politikája fogja tudni eldönteni, hiszen a kormány az, amelyik az országokat képviseli az uniós intézményekben. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Egy mondat még. Tessék felidézni Orbán Viktor reakcióját a minket ért támadásokra. Egyébként mintája lehet annak, hogy hogyan kell a magyar érdekeket az Európai Unióban képviselni.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés