DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. A kétperces időkeret csak arra ad lehetőséget, hogy a Novák Előd által elmondott több valótlanságból és csúsztatásból két kérdésre tudjak csupán kitérni.

Az egyik az, hogy az alkotmány Horn Gyula idejében is az összes országgyűlési képviselő kétharmados többségével volt módosítható. Csak bizonyos házszabályi passzusok megváltoztatásához írt elő az alkotmány négyötödös többséget, de nem magának az alkotmánynak a megalkotásához vagy megváltoztatásához. És ez a négyötödös szabály is 1998 júniusában, az akkori új Országgyűlés megalakulásával hatályát vesztette. (Novák Előd: Akkor most miért kellett megint...) Ezt egyébként Novák Előd képviselő úrnak itt a parlamentben legalább négyszer elmondtam, de a képviselő úrnak az a kommunikációs taktikája, hogy valahányszor szót kap, ezt a hazugságot állandóan ismételgeti, nyilván azt a kommunikációs törvényt szem előtt tartva, hogy a hazugság makacs ismételgetése esélyt ad arra, hogy az emberek emlékezetében valótlanságok ragadjanak meg. Ezt is kénytelenek vagyunk ennek a kísérletnek a soraiban nyugtázni.

És még egy valótlanságra van időm: nem igaz, képviselő úr, hogy csak képviselők vehettek részt a bizottság munkájában. Az expozéban megemlékeztem név szerint azokról a szakértőkről, akik állandó megbízottként nagy szerepet vállaltak az alkotmány-előkészítő bizottság alkotmánykoncepciójának kidolgozásában. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu