DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az új alkotmány kapcsán két problémát szeretnék röviden felvázolni. Az egyik a szociális biztonság kérdése, hiszen a ma hatályos alkotmány 70/E. §-a alapján minden magyar állampolgárnak joga van a szociális biztonsághoz, az ellátáshoz, például betegség, rokkantság vagy öregkor esetén, vagy munkanélküliség esetén is. A Magyar Köztársaság társadalombiztosítás útján, illetve szociális intézményrendszerekkel próbálja megvalósítani ezt a jogot.

A kormányprogramban világos célként lett kitűzve az, hogy a szociális biztonságot új alapokra kell helyeznünk, kiemelve a terület jogbiztonságát, kiemelve azt, hogy a szociális biztonság szervesen kapcsolódik a foglalkoztatáshoz és a munkához való joghoz. Továbbá fontos kiemelni a programból a családjogi támogatásokat, a gyermekvállalási támogatásokat vagy az idősek megbecsülését és biztonságát, vagy a fogyatékkal élők helyzetének javítását. Idetartozik a szociális gyermekvédelem fejlesztése, a családtámogatás fejlesztése. Nem lehet mindent természetesen a szociális területen kiterjeszteni, és az is egyértelmű, hogy a szociális hálót és az intézményi kereteket hatékonyan kell működtetni. Ez a feladat, és ez minden kormánynak felelőssége.

Ugyanakkor az előbb elmondottak alapján, és nem utolsósorban tekintettel a lisszaboni szerződés erre vonatkozó pontjára is, érdemes lenne átgondolni a terminológiát, a fogalomhasználatot. Például 70/E. §-ban használt rokkantság fogalmát érdemes lenne felülvizsgálni, hiszen hazánkban már sokszínű a "fogyatékosjogi" terminológia is, ami alapján a rokkantság nehezen értelmezhető, ugyanakkor, ha a rokkantnyugdíjasokra gondolunk, akkor szűkebb réteget fed le. Továbbá be lehetne emelni az anyaság védelmét is, összhangban a Kormányprogram céljaival, és nem utolsósorban a lisszaboni szerződés, ami tulajdonképpen az Európa Alkotmánya, erre vonatkozó megfogalmazásával. Érdemes lenne a szociális szolgáltatások fogalmát is megemlíteni, avagy alapfeladatként rögzíteni a szociális biztonsági ellátások mellett.

A másik téma a választójog területe lenne, amiről beszélnék. Itt a gondnokság alá helyezett személyekről beszélnék, hiszen az értelmi fogyatékosok nagy többsége gondnokság alá van helyezve, ezáltal megfosztottak a szavazati jogtól. Magyarországon a statisztikák szerint mintegy 50-80 ezer fő az, aki valamilyen okból gondnokság alá van helyezve. Akár értelmi fogyatékosság miatt, akár autizmus miatt, alkoholfüggőség vagy pszichiátriai betegség miatt. Lehet, hogy ez a kérdés sokak számára abszurd lehet, furcsa, hiszen az értelmi fogyatékosoknak épp az a problémájuk, hogy nehezen tudnak bizonyos fogalmakat értelmezni. De mindannyian tudjuk, hogy a politikai kérdések nem könnyen értelmezhetőek.

Viszont vannak nagyon sokan, akik mégis az értelmi fogyatékosok választójoga mellett érvelnek, hiszen azzal indokolják ezt a döntést, hogy nagyon sokan nem hozzáértéssel, hanem érzelmi alapon hozzák meg választásokkor a döntésüket. Ez valójában egy komoly kérdés. Sokak szerint viszont ez a rendelkezés diszkriminatív, ugyanis megkülönbözteti a gondnokság alá helyezett és a gondnokság alá nem helyezett személyeket. Továbbá homogén csoportot képez a fogyatékkal élő és egyéb okból gondnokság alá helyezettekkel. Tehát ez a rendelkezés ellentétben áll a Magyarországon elfogadott, fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel is. Ez az én személyes felvetésem volt, és fontosnak tartanám ennek a kérdésnek az alaposabb körbejárását is.

A következő felvetésem inkább a választási joghoz kapcsolódik, mégis engedjék meg, hogy elmondjam. Magyarországon az alkotmány alapján az egyik alapelv a titkos szavazás. Viszont ez nagyon sok esetben sérül a mai napig akkor, ha egy vak állampolgár megy szavazni, hiszen Braille-szövegezés hiányában neki bizalmi kérdést kell csinálni a választásból, és akár egy családtagja, akár a választási bizottság két tagja közreműködésével tudja leadni a voksát. Itt viszont abban a pillanatban elveszíti a közvetlenséget és a titkos szavazás lehetőségét. Hiszen valaki más az, aki a tényleges szavazatot leadja a látássérült személy helyett. Természetesen ez nem az alkotmányt érintő kérdés, de felvet bizonyos kérdéseket, ezért szeretném javasolni, hogy a megkülönböztetés tilalmának elve mellett felsorakoztathatunk szempontokat -faj, nem, vallási hovatartozás. Azt javaslom tehát, hogy ide emeljük be a fogyatékosság szempontját is.

Ezt a néhány gondolatot szerettem volna most elmondani, és nagyon köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu