BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az új adórendszer, amelyet tavaly fogadott el a parlament, lehetőséget teremt a munka- és a gyermekvállalás ösztönzésére, ezáltal a magyar gazdaság fellendülésére és az ország megerősödésére.

Az Országos Érdekegyeztető Tanács decemberi ülésén született bérmegállapodások alapján a felek megállapodtak abban, hogy a minimálbér 6,1 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 5 százalékkal fog az idén emelkedni. Ajánlásként 4-6 százalékos bruttó béremelést is megfogalmaztak azzal, hogy ez elsősorban az alacsony- és a középkeresetűek béremelésére jöjjön létre.

A kormány a közalkalmazottak bérkompenzációját a 352/2010-es kormányrendeletben írta elő, ennek ellenére napvilágot láttak olyan esetek is, hogy a béremelések nem vagy csak részben történtek meg a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak körében. Konkrét példaként említhetem, hogy Nógrád megyében van olyan postai kézbesítő, akinek az idén még nem jelentkezett a bérében a bérkompenzáció.

Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban előfordulhatnak-e a fentiekhez hasonló esetek? A Magyar Posta Zrt.-nél van olyan dolgozó, aki nem kapta meg a szükséges bérkompenzációt. A bérkompenzációról szóló kormányrendelet ellenére hogyan fordulhatott elő ilyen? Milyen intézkedéseket kíván tenni a kormány a kialakult helyzet orvoslására?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu