GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném Gávavencsellő felől visszahozni a beszélgetést a mostani törvénytervezet irányába, de rögtön jelezni szeretném - mint ahogy arról több esetben ma már szó esett -, hogy nem jó az, ha egy ilyen törvénytervezet, ez a köztisztviselőket érintő, '92. évi, ha jól emlékszem, XXIII. törvény, gyakorlatilag nem arról szól, amiről szólnia kell, csak részben, és közben még 5-6 más területet is érint, magyarul, ha salátatörvényt csinálnak már egy ilyen idő közbeni törvénykezés menetében, nemcsak, mondjuk, a költségvetés időszakában salátatörvény kapcsán. Nem jó. Tisztázni kellene, hogy mi az, amivel foglalkozni akarnak, és amit a parlament falai közé hoznak.

Az sem szerencsés, hogy az alapvizsga-mentesítés kapcsán - mint ahogy már erről szó esett - egyrészt később, másrészt külön rendeletben kívánnak szabályozni, hogy a lex típusú törvények sokaságát próbálják növelni. Nem kell! Szükségtelen! Egzaktan, egyértelműen ki lehet mondani, ha mentességeket akarnak tenni, hogy azt kiknek - név szerint akár a törvényben, nem javasolom - vagy éppen a parametrizálás kapcsán milyen feltételek mellett. De nem később, nem külön rendeletben, mert az bizalmatlanságot szül.

Az alapilletmény eltérítésével kapcsolatban engedjenek meg egy mondatot. Abszolút elhibázottnak tartom azt a logikát, ami arról szól, hogy az újonnan megalakult kormányhivatalok első embere döntse el, hogy a kormányhivatalok alá tartozó szakigazgatási szervek keretei között dolgozó ügyintézőnek az alapilletmény-eltérítése hogyan és miképpen történjen. Ez annak a lehetőségét adja meg, hogy alapvetően politikai ízűvé váljon minden illetményeltérítés. Nagyon nagy hibának tartom. Azt kérem, gondolják át önök is, a szakig. szervek vezetői kezébe adják mindezt. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu