GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Utoljára a nyár végén beszélgettünk itt, a Ház falai között erről vagy egy hasonló beszámolóról és az afganisztáni NATO-misszióról.

Ezzel a beszámolóval kapcsolatosan vagy a beszámoló tényét illetően nekünk már volt egy észrevételünk, amellyel kapcsolatban itt az alkotmányozás vitájában is kifejtettük az álláspontunkat, miszerint szeretnénk, ha ahhoz a korábbi gyakorlathoz térne vissza a Magyarország, miszerint a nemzetközi missziókban és ráadásul a békemissziókban történő részvételről a Magyar Országgyűlés határozna, nem pedig a kormány. Úgy gondoljuk, ez egy olyan komoly döntés és egy olyan súlyú kérdés, amelyben a legmagasabb szintű legitimációra van szükség, a népszuverenitást legjobban kifejező Országgyűlés lenne hivatott arra, hogy az ilyen súlyú kérdésekben döntsön.

Itt a tavaly nyár végén folyó vitában már elmondtuk, az általános vitánál és a részletes vitánál is nagyon, minden részletekbe menően kifejtettük az álláspontunkat az afganisztáni helyzettel és az ottani NATO-misszióval kapcsolatosan. Nem szeretném most ezeket itt újra felsorolni, bár kétségtelen tény, hogy azóta a helyzet nem javult, sőt inkább romlott, viszont az a lehetőség mindig megvan, hogy azért fél év alatt sokakban egy kicsit egyértelműsödik vagy kicsit megvilágosodik a tekintetben, hogy a világban milyen folyamatok zajlanak. Fél évvel ezelőtt még hihetőnek hangzott az, hogy valaki a nemzetközi állapotokról, a nemzetközi geopolitikai fejleményekről úgy beszéljen, mintha azoknak nem lenne semmi közük kis hazánkra nézve, vagy legalábbis mintha ezeknek a fejleményeknek a Nyugathoz, ahhoz a nyugati civilizációhoz, amelyhez mi hozzákötöttük magunkat mind politikailag, mind katonailag, ne lenne köze.

(12.00)

Most az elmúlt egy hónap eseményei a Közel-Keleten, Egyiptomban és sorban különböző országokban, Marokkótól egészen Jemenig bezárólag, arról tanúskodnak, hogy a nyugati társadalmak legalább olyan kevésbé értik az itt zajló folyamatokat, mint az afganisztáni folyamatokat is. Hiszen tudjuk nagyon jól azt, hogy ez az afganisztáni NATO-misszió hogyan indult kerek tíz évvel ezelőtt. Akkor még az Egyesült Államok, mint ennek a missziónak a vezéralakja és vezéregyénisége, a szabadságról, a demokrácia terjesztéséről és a terrorellenes háborúról beszélt. Ez nem változott az elmúlt tíz évben sem, holott a körülmények lényegesen megváltoztak azóta.

Rájöttünk arra, hogy nem tudjuk, Oszama bin Laden hol tartózkodik, nem biztos, hogy Afganisztánban tartózkodik, de azért fontosnak tartottuk az Afganisztán elleni háború megindítását. Ez kísértetiesen hasonlított ahhoz a katonai akcióhoz, amit az Egyesült Államok a korábbi szövetségese, Szaddám Huszein ellen vívott ugyancsak nagy, széles körű szövetségesi összefogással. Közben kiderült, hogy mindaz a hamis vád, amivel Szaddám Huszeint illették, miszerint óriási fegyverarzenálja és tömegpusztító fegyverei lennének, nem igaz, nem sok fegyvert sikerült találni azóta sem Irakban.

Rájöttünk azóta arra, vagy legalábbis azok, akik nyugati lapokból is és természetesen hazai lapokból is tájékozódnak, hogy ez a típusú katonai misszió semmi más célt nem szolgált, mint az Egyesült Államok és egy-két szorosabb szövetségese geopolitikai és geostratégiai szempontjait és érdekeit. Akkor, amikor Magyarországon mi az értékekről, a demokráciáról, a szabadságról prédikálunk és beállunk ebbe a kórusba, akkor elfelejtjük azt, hogy elsősorban ezekről az érdekekről szól ez a katonai misszió. Itt önmagunkat csapjuk be, önmagunkat ámítjuk, hogyha úgy gondoljuk, hogy bizonyos karitatív, értékrendbeli misszióról lenne szó az ország vagy a világ különböző pontjaiban.

Ez egy teljesen hamis beállítás, mint ahogy az is, hogy azt mondjuk, hogy a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelmet kellene támogatnia Magyarországnak. Hiszen ha figyeljük a világban zajló eseményeket, arra jöhetünk rá, hogy a terrorizmus elleni küzdelemnek talán az egyik leghatékonyabb eszköze a jó külpolitika. A terrorizmus ellen akkor lehet a legjobban küzdeni, hogyha egy ország nem lép fel agresszíven, kioktatóan a világ minden pontján és minden sarkában, mint ahogy teszi ezt az Egyesült Államok, természetesen az olyan típusú szövetségeseibe kapaszkodva, mint Magyarország, amelyik ezt a fajta demokráciaexportálást elhiszi és fennen hirdeti. Nem erről van szó!

És ha azt nézzük, hogy a fejlemények tükrében nemhogy azon gondolkodnánk, hogy hogyan lehetne a csapatainkat, a magyar katonákat kivonni az ilyen reménytelennek tűnő missziókból, azt látjuk, hogy meghosszabbítjuk a katonai misszió mandátumát, sőt még növeljük az ott állomásozó katonáink létszámát, csak azért, mert az Egyesült Államok úgy gondolta, hogy ő most egy átcsoportosítást hajt végre. És természetesen melyik az a balek állam, amelyik egyből megduplázza az ottani misszióban való részvételt? Hát Magyarország!

Szeretném felhívni arra a figyelmüket, hogy az elmúlt évben számos ország kérdőjelezte meg az afganisztáni NATO-misszió sikerét, és kezdte el a csapatkivonásnak legalább a kommunikációját. Tehát ők is látják azt, hogy természetesen nem lehet egyik napról a másikra kivonni a csapatokat, de legalább a saját társadalmukban, a saját államukban befelé azt kommunikálják, hogy érezzük a problémát, érezzük, hogy itt nagyon nagy probléma van; a nemzeti érdekeinkkel nem feltétlenül tartjuk összeegyeztethetőnek az ilyen típusú missziókban való részvételt, és elgondolkodunk azon, hogy hogyan lehetne a legrövidebb úton kivonni a csapatainkat.

Szeretném önöket emlékeztetni arra, hogy tavaly óta Hollandiában például egy kormány bukott bele az afganisztáni NATO-misszióba, mert ott is rájöttek a politikai erők, hogy egyszerűen kihullott a civil állami támogatás az ilyen típusú missziók mögül. Nincsen támogatottsága Hollandiában. És szerintem ha önök is lemennének a saját választókerületeikbe, és őszintén megkérdeznék a saját választópolgáraikat, hogy mit gondolnak erről az afganisztáni NATO-misszióról, döntő többségben az a válasz érkezne önökhöz, mint ami hozzám is érkezik jobbikos képviselőként: nem látják a magyar nemzeti érdeket ebben a misszióban. Amennyit hallanak erről a misszióról, az csak a reménytelenségről és a kilátástalanságról árulkodik, és igenis magyar katonának - történelmi hagyományainkhoz híven is - nincs keresnivalója ilyen típusú missziókban, ilyen távoli országokban. Ez az ország soha nem volt gyarmatosító hatalom, amelyik Timbuktuban vagy Indonéziában vagy a világ másik sarkában kereste a saját népének az érdekeit és a boldogulását. Magyar katonák soha nem szolgáltak ott, sőt már akkor, amikor Sziléziába vitték a katonáinkat, a magyar nép már azt is felülbírálta, követelte a magyar katonák hazahozatalát, a honvédelem érdekében történő alkalmazását és visszaállítását.

Szeretném az önök emlékezetébe idézni azt is, hogy a magyar katonák jelenleg Afganisztánnak egy olyan, nagyon veszélyes pontján tartózkodnak, Baglán tartományban, ahonnan folyamatosan rossz hírek érkeznek, a helyzet legkilátástalanabb értékelése történik meg napról napra. Már az Egyesült Államok is Baglán tartományról és Afganisztánról úgy általában úgy beszél, mint egy bukott államról, amelyiknek szinte kilátástalan a jövője.

Akkor, amikor a miniszteri expozéban azt halljuk, hogy fontos számunkra az, hogy az Egyesült Államok és a NATO hitelesen kerüljön ki ebből a háborúból, akkor én nem tudom, hogy milyen hitelességről beszélhetünk akkor, amikor a jelenleg forrongó Közel-Kelethez hasonlóan egy olyan korrupt bábot tart a Nyugat kormányon, mint Hamid Karzai, akinek az üzleti vállalkozásaival és a korrupt üzleti tevékenységével tele van a nyugati sajtó. A testvérét a brit konvoj elkapta, miközben kábítószer-kereskedelemmel foglalatoskodott, éppen egy nagy rakomány heroint vitt Afganisztán egyik részéből a másikba. Elkapta a brit hadsereg, csak rájöttek a nyugati szövetségeseink, hogy ha ebből nagy sajtóhír kerekedik, az bizony igencsak kínos lenne az afganisztáni NATO-misszióra és azokra az értékekre nézve, amiket természetesen a Nyugat képvisel a Földnek ezen a pontján is.

Úgyhogy én szeretném, hogyha megfontolnák azt a Magyar Honvédség kapcsán, hogy természetesen NATO-szövetségesek vagyunk, a NATO-nak tagjai vagyunk, sokat halljuk, hogy nemcsak jogaink vannak, hanem kötelezettségeink is, de én azért szeretném, hogyha ezen a szövetségesi kereten belül a nemzeti érdekek képviseletét minimum olyan szinten építenénk be a döntéseinkbe, mint ahogy azt minden más NATO-tagállam megteszi Hollandiától, Törökországon át Kanadáig és Lengyelországig bezárólag.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu