BÁNYAI GÁBOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Hadd védjem a mundér becsületét! Elnök úr azt kérdezte általános kérdéssel, hogy miért és miért most. Nem tudom, hogy látott-e már januárban árvizet a Dunán. Nem Pesten, ott lent, ahol elöntött mindent. Veszélyes dolgokat képes egy folyó csinálni. A víz lefelé folyik, ezt tudjuk. Nem akar visszafelé meg fölfelé folyni.

A Vásárhelyi-terv annak idején a katasztrófa után jött létre. Sajnos későn jött létre, de nagy szerencse, hogy egyáltalán létrejött, mert 2010-ben megmentette a Közép- és az Alsó-Tisza vidékét.

(22.30)

De még egyszer mondom: a törvényt meg kellett alkotni. Forrás egy peták nem volt akkoriban, az első polgári kormány idején sem volt rá, utána a szocialisták idején sem volt rá pénz, de megteremtette az ország, mert kellett. Még egyszer mondom: ezt nem tudjuk felbecsülni, évente százmilliárdos károkat okoz a víz, és nem az, ami csak leesik az égből, hanem ami lefolyik a folyóinkon. Ha nem most kezdjük el, hanem csak holnapután vagy azután, vagy jövőre, vagy várjuk egy törvény módosítását, akkor továbbra sem lesz lehetőség arra, hogy megteremtsünk hozzá forrásokat, mert törvény híján nem tudunk hozzárendelni forrásokat, hogy belekezdhessünk a tározók építésébe. Arról szól, hogy most értünk el ahhoz a ponthoz, hogy nem akarunk úgy járni, mint a Vásárhelyi-terv megelőző időszakában, hogy elönti az ország fontos részeit a víz, emberek élete megy tönkre, vagyonok milliárdjai vesznek oda.

Nem tudom, látott-e már karácsonykor belvízkatasztrófát. Az én megyémben 30 helyen védekeztünk karácsonykor, nem a bejglit vagy a halászlét ették, hanem védekeztek a szakembereink, de nem volt hová a vizeket elvezetni, megszűntek a vízelvezető területek, mert betelepítettük mindennel, erdővel, házzal, bármivel.

Még egyszer mondom, a bajt meg kell előzni, és a vízkár-elhárítási célú törvénymódosításokkal álltunk a tisztelt Ház elé. A támogatásukat azért kérjük, hogy elkezdhessük a vízkárelhárítást, és megelőzhessük a bajt. Ehhez kérem a támogatást, és nem az a kérdés, hogy miért, miért most. Kezdjünk hozzá végre-valahára! (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Ez a beszéd! - Taps ugyanott.)

Forrás: parlament.hu