DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Kecskemét): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ígérem, e korai órán most már röviden fogok szólni. Tulajdonképpen három dologról szeretnék beszélni. Az egyik a rászokásra történő megelőzés, amelyben van egy nagyon érdekes kutatási eredmény, hogy ha valaki 18 éves koráig nem szokik rá a dohányzásra, akkor nagyságrendekkel csökken annak a valószínűsége, hogy valaha az életében dohányozni fog. Ebből nagyjából kijelölődik az a vonal is, amin haladnunk kell. Jól látjuk, hogy ezt a dohánygyárak is tudják, hiszen ha megnézzük, hogy melyik az a korosztály, amelyet a legagresszívebben támadnak különböző marketingeszközökkel, akkor ez a 14-18 év közötti korosztály. Nem véletlen. Tehát ez az az időszak, amelynél ezt el kellene érnünk.

Arra is vannak kutatások, hogy érdekes módon nem 14 éves korban kell elkezdeni ezt a védelmet, hanem kora gyermekkorban. A kora gyermekkorban történt, úgy mondják a szakemberek, immunizáció hatékony eszköz arra, hogy a gyermekek később ellen tudjanak állni. Profán módon azt is mondhatnám, szinte a képviselő úr is kimondta, hogy az ember úgy születik, hogy nem dohányzik, és arra születik, hogy ne dohányozzon. Dohányozni, a dohányzásra való rászokás erőfeszítést igényel. Én magam is megtettem ezt valamikor, nagyon helytelenül, pont abban a kora gyermekkorban, 14-18 éves kor között; igenis, nehéz rászokni a dohányzásra. Köhögtet, rosszulesik, mar, főleg, ha valaki rögtön egyből tüdőre is próbálja szívni. Ez nem egy egyszerű dolog. Ennek megvan a szociológiája, hogy sajnos a felnőtté válás részeként, rítusaként, mintegy mementójaként állítják be a fiataloknak, és ez az, ami ellen érdemes fellépnünk. Érdemes elmagyarázni, hogy inkább a butaság mementója, semmint a felnőtté válás mementója, de ez nem egy egyszerű feladat, nem egy egyszerű folyamat.

Egyetértek Szilágyi képviselő úrral, hogy itt bizony a gyermekközösségeknek, az ifjú közösségeknek és azoknak az embereknek, akik civil világból jöttek, civil szervezetekből jönnek, nekik sokkal nagyobb szerepük lehet, mint a tiltásnak, mint a törvényi szabályozás szigorának. Én ezzel egyetértek.

Sokkal inkább támogatni kell ezeket a kezdeményezéseket, sőt akár mi magunk is előállhatunk jó kezdeményezésekkel, amelyek a nemdohányzást mint sikket, ha szabad így kifejeznem magam, állítják követendő példaként, követendő célként. Viszont valószínűleg ez tőlem így, a magam 46 évével nem lesz hiteles egy 14 éves fiatalnak, tehát meg kell találni azokat a kortárs csoportokat vagy azokat az eszközöket, akik hozzájuk jobban elérnek, akik nekik fontosak, akik számukra korunk példaképei, és az ő magatartásuk, viselkedésük, azt gondolom, sokkal nagyobb hatást tud elérni, mint egy-egy ilyen parlamenti felszólalás.

Nézzük meg ennek az útnak a másik végét, ha már nem sikerült megakadályozni, hogy valaki rászokjon a dohányzásra. Ha megkérdezünk dohányzó embereket, főleg akik már régebb óta dohányoznak, és mondjuk, többet is szívnak, és érzik a dohányzás kellemetlen mellékhatásait a saját testükön, akkor ezeknek az embereknek a nagy része azt mondja, hogy igen, szívesen megpróbálná azt, hogy leszokjon, hogy ezt a káros szenvedélyt valamilyen módon elhagyja. Nos, való tény, ezzel is egyetértünk, nemzetközi kutatások is hozzák, hogy a legerősebb leszokási inger a jövedékiadó-emelés és az ár emelése. Ez szokta elérni a legnagyobb hatást, egy 10 százalékos áremelés körülbelül 4 százalékkal csökkenti a dohánytermék fogyasztását, ahogy ezt a doktor úr elmondta előttem.

(2.40)

Ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy a dohányzáshoz való pszichés kötődés majdnem olyan erős, mint más drogokhoz történő pszichés kötődés, akár a heroinhoz való kötődés, tehát a leszokás nagyon nehéz, nagyon nagy önfegyelmet, önuralmat igénylő feladat, amiben segíteni kell azokat, akik ezt az utat választják. Erre ma már vannak gyógyszeres eljárások is különböző hatékonysággal, hellyel-közzel vitatott a hatékonyságuk, ugyanakkor azt gondolom, egy újragondolást megérne az, hogy milyen eszközökkel és milyen módszerekkel tudunk a dohányzásról való leszokásban segíteni mindazoknak, akik ezt igénylik és akik ezt szeretnék. Azt gondolom, hogy ez akár részét is képezheti az egészségügyi ellátásnak, hiszen sikeres leszokás esetén még ez is jóval olcsóbb, mint a kialakult következményes betegségeknek a terápiája és a kezelése. Ezért ez egy megfontolandó cél.

Lehet, hogy nem most van itt az ideje, de én azt gondolom, hogy ezen el kell gondolkodnunk, és teljesen egyértelműnek látom azt - megint a civil világra és a civil kurázsira alapozok, és megint azt mondom -, hogy ha azok a példaképek, azok a - ki nem mondom, nem szeretem ezt a szót - korunk sztárjai, akik esetleg dohányoztak, személyes példával, személyes küzdelmük bemutatásával elöl járnak, akkor ez megint hozhat egy olyat magával, ahol egy közösség úgy dönt, hogy összefogva, egymást segítve megpróbálja elhagyni.

És akkor van a harmadik lába, azok, akik nem tudnak leszokni vagy nem szeretnének leszokni a dohányzásról. Őket nagy tisztelettel arra kérjük, hogy a dohányzást próbálják olyan módon tenni, hogy eközben legalább a gyerekeket - legalább a gyerekeket - kíméljék. Nagyon sok olyan ismerősöm van, aki dohányzik, és kijár az erkélyére dohányozni, nem dohányzik a lakásban, mert nem füstöli be a gyerekeire a lakását; korábban bent dohányoztak, de amióta gyermekeik vannak, azóta kijárnak.

Van egy olyan javaslat, amit kaptunk, felvetődött több helyen is, hogy tiltsuk meg a gépkocsiban történő dohányzást, ha kiskorú gyermek van az autóban. Egy baj van ezzel: az autó már egy olyan személyes tér, amelybe nem vagyok benne biztos, hogy helyes lenne, ha jogszabályalkotóként megpróbálnánk abba is beavatkozni, de azt igenis helyesnek tartom, ha megpróbáljuk felhívni a figyelmet arra, hogy legyenek tekintettel a saját gyermekeikre, ne mérgezzék őket. Az egy egyszerű orvosi tény, hogy nincs minimális dózisa a dohányfüstnek, ami még elviselhető, a legkisebb mennyiség is mérgező, a legcsekélyebb mennyiség is, ebből adódóan nem kell ennek kitenni a gyerekeket. Én meg azt gondolom, hogy azt a néhány óra autózást, pár óra autóúttal végig lehet érni Magyarországon, tehát azt a pár órát igazán ki lehet bírni vagy akár meg is állni.

Tehát tisztelettel arra kérjük a dohányzókat, hogy a szokásukat próbálják úgy gyakorolni, hogy ezzel azokat, akik nem akarnak füstöt szívni, ne kényszerítsék erre. A törvényjavaslat egyébként ezt teljesíti ki, nevesíti, hogy hol vannak azok a terek, ahol nem lehet, zárt helyen, közösségi tereken, munkahelyen, a közösségi közlekedés helyszínein, buszmegállókban, attól pár méterre, a javaslat mindenki számára elérhető, nem akarnám végigsorolni.

Összefoglalva: ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását azért javaslom a tisztelt Háznak, mert az előbb elmondott rémisztő számadatok, amelyek a magyarországi életévveszteséget jelentik, higgyék el, borzasztó sok: 28 ezer ember évente, és átlagosan egy ember 22 életévet veszített, ez elképesztően sok. Most képzeljék el, hogy ezek az emberek nem 80 évesen halnak bele a dohányzásba, mint ezt hallottuk, hanem aktív időszakuk második korszakára esik a leggyakrabban, tehát valahol ott 45-55 éves kor között jön a kaszás.

Családok maradnak árván ennek az összes káros következményével együtt: csonka családként, árva gyerekként maradnak ott fiatalok, akikről gondoskodni kell, akikről az államnak kell gondoskodni, kiesett munkaórák, elvesztegetett karrierek, akiket kiképeztünk, és sikeres életpályák törnek ketté. Tehát ezért kérem, hogy ezt a javaslatot segítsenek elfogadni.

Nincs illúzióm afelől, hogy ellenérdekek meg fognak jelenni. Még ennek a vitának az elején vagyunk, de higgyék el, meg fogják önöket is keresni olyanok, akik abban érdekeltek, hogy minél nagyobb arányban tudjanak dohánytermékeket eladni, és az ebből származó profitjuk meglegyen. Ugyanakkor azt tudomásul kell vennünk, hogy ez a profit nagyon-nagyon magas ár az országnak. A vendéglátósok meg fognak előbb-utóbb nyugodni, a nemzetközi példák ezt mutatják. Egyetértek a főorvos úrral, hogy venni kell egy nagy levegőt, és nagy türelemmel hosszasan kell velük tárgyalni, hosszasan kell velük beszélni erről, segíteni kell megoldani az átmeneti problémáikat, ha ez szükséges, de nem szabad visszalépni egyetlen lépést sem ezen a területen. Meg vagyok róla győződve, hogy aki ezt a törvényt elfogadja, az életeket fog megmenteni az országban, és higgyék el, ritkán szoktam ilyet mondani, de most azt gondolom, hogy ebben igazunk van. Kérem az önök támogatását hozzá.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu